Submarine

Comedy drama Richard Ayoade és Ben Stiller módra. Érdekesnek és bizarrnak tűnik, de ütősek együtt (külön is). Richard (Moss - The IT Crowd) rendezte a filmet, Ben Stiller pedig producerként működött közre. A film alapja Joe Dunthorne, Submarine című novella.

Vitathatatlanul, 2010 egyik legjobb filmje címet is megérdemelné. A rendezés számomra új volt (eddig még nem találkoztam Richard által készített filmmel), ami nekem eleinte kissé zavaros volt, nehezen tudtam felvenni a film rohamos tempóját..

A történet főszereplője Oliver (Craig Roberts) és Jordana (Jasmine Paige), 15 éves fiatalok. Oliver Tate, zavaros életű, lelki problémákkal küszködő kisfiú, aki még keresi az útját. A fiú analizál mindent és narrátorként néha mesél, mintha könyvből olvasná élete biográfiáját. Mivel otthon sincsenek rendben a dolgai, kezd kissé magába fordulni. Iskolatársai gúnyolása volt az utolsó csepp a pohárban. Eldönti, hogy változtat életén, szerelmével, Jordana Bevan személyével kezd párkapcsolatba és eltökéli, hogy vele együtt veszti el szüzességét valamint otthonában is rendbe hozza a dolgokat. Megjelent Jill (Oliver anyja) előző nagy szerelme, aki rendesen felkavarja az indulatokat a Tate családban. A családfőt, a lezűllött és lelassult apukát Llyod-ot Noah Taylor alakítja. Ismerem, de úgy tűnik nem elég jól, mivel a felismerhetetlenségig új külsőt kapott. Vannak tehát problémák a famíliában.

Maga a film nekem tetszett, bár az eleje kicsit laposra sikerült. Továbbnéztem és nem csalódtam. A problémamegoldás és az érzelmekkel dúsított kirohanásait két különböző síkon láthatjuk a filmben, két szálon. Szeressem az ilyet. Egy számomra nagyon ötletes dolog viszont az egekbe emeli nálam a sorozatot. A megvalósítási módja azoknak a jeleneteknek, amikben Oliver nem tudja, hogy helyesen cselekszik-e. Egyszerűen megáll az idő, úgymond 'lefagy' mindenki és minden. Nem hallani a süvöltő szelet de a madarak csicsergését sem. Nem új keletű megoldás, hiszen ezt már alkalmazták egy másik filmben, aminek a címe Cashback, ettől függetlenül nagyon jó technikának tartom. Elismerésem a fényképésznek és a zeneszerzőnek is. A történet is sírásra fakaszt, dallal vagy anélkül, de zenei aláfestéssel csak még drámaibb. Isten áldja Andrew Hewitt-et és Cathy Cosgrove személyét is, aki a díszlet felépítéséért volt felelős. Jól visszaadta a régi idők városának és partjainak képét, szép hosszú képkockákkal.