De vrais mensonges

Nagyon új nekem a francia komédia, de tetszik. Ráadásul a főszereplő Audrey Tautou, az egyik legjobb színésznő ever.

A történetben Émilie (Audrey) egy fodrász, aki megsajnálja édesanyját Maddyt (Nathalie Baye), amiért az, 4 év elteltével sem képes túllépni szerelme eltávozásán. Az apa egy fiatalabb lányt ejtett teherbe, szeretők voltak. Émilie egyik nap kap egy szép szerelmes levelet, amit egyből összegyűr és kidob a kukába. Mivel betelt nála a pohár anyja gyerekes viselkedésével, előhalászta a papírt, átírta, mintha a címzett Maddy lett volna és ezt feladta postán. Zseniális.

Egyik hazugság szüli a másikat és nem sokkal később már óriási a probléma. Maddy feléled, erőre kap és hajlandó tovább állni, vár a következő levélre, amit egy ismeretlen férfi kézbesít, egyesenesen a postaládájába. Jean (Sami Bouajila) szerelőként dolgozik Émilie szalonjában és minden más levelet feladott, ahogyan arra felkérték, ám egy második szerelmes levelet (amit szintén Émilie írt), már ő maga dobta be Maddy postaládájába, ám nem volt elég fürge, a battyogás következtében az anyuka észhez tér és követi a férfit. Egészen a munkahelyig. Zseniális.



A fodrász lány képtelen bevallani az igazat, inkább folytatja a hazudozást, és mivel szerinte Jean rontotta el a dolgokat, lefizette, hogy foglalkozzon az édesanyjával, vigye el mulatni, vacsorázni. Lehetett sejteni, hogy mi történik a fináléban, de azért odacsapott egy kicsit. Tanító jellegű film arról, hogy miért ne hazudjunk, akármennyire is pozitív az indíttatás vagy a jó ügy érdekében cselekszünk, ne tegyük, mert abból csak a galiba van.

A történet folyamán derül csak ki, hogy miért van szétesőben a család. Émilie karaktere egy mindig vidám, független és talpraesett hölgy volt, ám ez a kép eloszlott előttem a film felétől fogva. Komplex karakter és váratlan könnyek. Végre egy színésznő a porondon, aki tud rendesen sírni és érzelmeket mutatni. Gyermekien bájos és törékeny, tökéletesen megfelel a szerepre. Audrey sokat vitt bele és meg is lett az eredménye. A végére megsajnáltam szegényt, jobban, mint Maddyt, aki előtt egy idő után világossá vált, hogy Jean-nel tartó 'kapcsolata nem tart már sokáig. Jean pedig sodródott az árral, pénz fejében megtett volna bármit, hogy mosolyt csaljon az idősödő nő arcára.

Néha a filmben azt hisszük, hogy most lebuknak, most észreveszik őket, de nem. A történet 90 percnyi szenvedést mutat be, egy rögös utat, amin járva két ember egymásra talál. A film végén. Az élet komplikált és kiszámíthatatlan, a film ettől tűnik közelebbinek. Az én véleményem az, hogy kissé nyújtották, mint a rétest, de a sok poén, ami nem mindenkit tud megnevettetni vagy mosolyogtatni, eltereli a figyelmet a kissé uncsi sztoriról. Egyszeri alkalomra megteszi és magával a műfajjal sincs semmi bajom, de nem éri meg az újranézést. A soundtrack sem igazán nyerte el a tetszésemet, újabb mínusz pont a filmtől.

I rymden finns inga känslor

Életem első svéd filmje. Ugyan az Albérlőtársat keresünk filmre készültem, de ez nagyon fúrta az oldalamat. Nem csalódtam, bejött, nagyon is. Pont erre vágytam már egy ideje. Ebben a filmben minden volt, amit akartam.

Vártam a filmet, tudtam, hogy nem fogok rosszul járni. I rymden finns inga känslor Simple Sam címen is futott. Számomra teljesen ismeretlen színészek és szokatlan összeválogatása volt a komédiának és drámai elemeknek. Akárhogyan is történt, nekem elnyerte a tetszésem, pedig maga az alapsztori nem túl vidám.




Simon (Bill Skarsgård) Asperger-szindrómás és csak bátyjának, Samnek (Martin Wallström) fogad szót. Sam úgy érzi elérkezett az idő, hogy összeköltözzön kedvesével, Fridával (Sofie Hamilton) ám Simon már képtelen otthon egyedül megmaradni, ezért beköltözik a gerlepár mellé harmadiknak, és elijeszti a lányt. A fiatal fiú Sheldon Cooper karakterére emlékeztetett a The Big Bang Theory című amerikai sorozatból. A pontos beosztások, előre megbeszélt napi teendők elüldözték a lányt és Sam depresszióssá válik.

Simon harmónikus világa ezzel felbomlik és káosz keletkezik körülötte, amit ő kifejezetten nem szeret ezért elhatározza, hogy visszaszerzi bátyjának Fridát. Próbálkozásai csődöt mondanak, új tervet eszel ki. Mindenkivel kitöltet egy kérdőívet, amiből kiderül, hogy ki illene legjobban a bátyjához. Közben felbukkan Jennifer (Cecilia Forss), aki megfelel minden kritériumnak és az öccs már szervezi is a randit, nem is akárhogy. A film vége nem mondható kifejezetten happy endnek, valahol lehetett sejteni mi lesz a történet vége, én nem jól tippeltem.




Mintha egy teljesen más világba csöppentem volna bele, nagyon új volt még ez. Engem Bill Skarsgård alakítása nagyon meggyőzött, életszerűre sikeredett a film, már csak a fiú betegsége miatt is. A látható tünetek váratlan kitörése meglepetésként érik az embert, ami furcsa, mert egymás hegyén-hátán érnek a poénok. Nem baj, az én ízlésemnek -úgy tűnik- ez is megfelel. Ha van valaki, aki jobban teljesített, az Martin Wallström, a bátyj alakítója. Remekül hozta a néha laza néha kiabálós figurát. Az ő szemében többet is láttam, a karakter rendesen magába fordult és minden a nyakába borult, megérdemelte volna a happy endet a film végén.




Egyetlen problémám Jennifer megtestesítőjével, Cecilia Forss-szal volt, aki túl idősnek tűnt Simonhoz. Inkább Samhez passzolt, vele kellett volna összejönnie inkább. Sam sem volt teljesen jól kicastingolva, mert még ő is fiatalabbnak nézett ki, mint Jennifer. A színészek viszont jók voltak és tetszettek benne a sci-fi elemek is.

Submarine

Comedy drama Richard Ayoade és Ben Stiller módra. Érdekesnek és bizarrnak tűnik, de ütősek együtt (külön is). Richard (Moss - The IT Crowd) rendezte a filmet, Ben Stiller pedig producerként működött közre. A film alapja Joe Dunthorne, Submarine című novella.

Vitathatatlanul, 2010 egyik legjobb filmje címet is megérdemelné. A rendezés számomra új volt (eddig még nem találkoztam Richard által készített filmmel), ami nekem eleinte kissé zavaros volt, nehezen tudtam felvenni a film rohamos tempóját..

A történet főszereplője Oliver (Craig Roberts) és Jordana (Jasmine Paige), 15 éves fiatalok. Oliver Tate, zavaros életű, lelki problémákkal küszködő kisfiú, aki még keresi az útját. A fiú analizál mindent és narrátorként néha mesél, mintha könyvből olvasná élete biográfiáját. Mivel otthon sincsenek rendben a dolgai, kezd kissé magába fordulni. Iskolatársai gúnyolása volt az utolsó csepp a pohárban. Eldönti, hogy változtat életén, szerelmével, Jordana Bevan személyével kezd párkapcsolatba és eltökéli, hogy vele együtt veszti el szüzességét valamint otthonában is rendbe hozza a dolgokat. Megjelent Jill (Oliver anyja) előző nagy szerelme, aki rendesen felkavarja az indulatokat a Tate családban. A családfőt, a lezűllött és lelassult apukát Llyod-ot Noah Taylor alakítja. Ismerem, de úgy tűnik nem elég jól, mivel a felismerhetetlenségig új külsőt kapott. Vannak tehát problémák a famíliában.

Maga a film nekem tetszett, bár az eleje kicsit laposra sikerült. Továbbnéztem és nem csalódtam. A problémamegoldás és az érzelmekkel dúsított kirohanásait két különböző síkon láthatjuk a filmben, két szálon. Szeressem az ilyet. Egy számomra nagyon ötletes dolog viszont az egekbe emeli nálam a sorozatot. A megvalósítási módja azoknak a jeleneteknek, amikben Oliver nem tudja, hogy helyesen cselekszik-e. Egyszerűen megáll az idő, úgymond 'lefagy' mindenki és minden. Nem hallani a süvöltő szelet de a madarak csicsergését sem. Nem új keletű megoldás, hiszen ezt már alkalmazták egy másik filmben, aminek a címe Cashback, ettől függetlenül nagyon jó technikának tartom. Elismerésem a fényképésznek és a zeneszerzőnek is. A történet is sírásra fakaszt, dallal vagy anélkül, de zenei aláfestéssel csak még drámaibb. Isten áldja Andrew Hewitt-et és Cathy Cosgrove személyét is, aki a díszlet felépítéséért volt felelős. Jól visszaadta a régi idők városának és partjainak képét, szép hosszú képkockákkal.

Trollied

avagy egy olyan comedy sitcom, ami inkább egy vicces 'reality' show lenne. A reality show alatt nem Való Világot értek.

A Trollied egy általam már nagyon várt comedy sitcom a Sky1 csatornán. Az alapötlet nagyon tetszett. A Valco nevű szupermaket dolgozóinak életét mutatja be a sorozat, vicces módon. Legalábbis, ez volt írva. Nem értek egyet a besorolással. A Sugartown comedy-drama besorolásba került és még ennél is viccesebb. A történet nem mindennapi. Kimondottan nem és igen. Nem, mert ilyen sorozattal nem minden nap találkozik az ember és igen, mert ilyen történésekkel szinte mindenki találkozik. A maga módján egyedi a sorozat, ám nekem végig olyan érzésem volt, mintha webkamerát tettek volna fel egy szupermarketben. Minden nagyon élethű, a karakterek jól kidolgozottak, és brit lévén ügyesen lett megírva de nálam ez 'the opposite of okay: NOkay'.

Még a remek színészgárda sem tud meggyőzni a folytatásról. Aranyat érő poénok elvétve vannak és 'olvasván' a sorok közt, rá lehet bukkanni a dolgok vicces oldalára de nekem pont azért nem tetszik, mert túl életszerű kevés értékelhető nevetős jelenettel. Ami vicces, az vicces, nincs mese, ott szó szerint röhögni kell rajta de én inkább comedy-drama kategóriába sorolnám. A sorozat szereplői jónak tűnnek, mind teljesen más karaktereket alkotnak, mint eddigi szerepeikben, ami jó, tudtak azonosulni az általuk megformált 'személlyel' de vannak számomra kiforratlan karakterek (ami nem feltétlenül a színész hibája). Sajnos hasonló dolgot ír a The Telegraph is (DISCLAIMER: Nem pártolom a Telegraph magazint és nem sokszor értek velük egyet.), hiszen a történet kiragad néhány figurát, átad nekik tulajdonságokat és viselkedést diktál. A világon mindenki tudja, hogy mik folynak a boltok 'zárt függönyei' mögött, miként dolgoznak az eladók és miket meg kell tenniük, hogy ne rúgják ki őket. Ebben semmi vicces nincsen, ezért kellene hozzácsapni több humort(ha már a realitás határait feszegetik).





Az abszolút nem közkedvelt menedzserek, az idős asszony, aki még soha nem ült pénztárgépben, a huligán, aki lop a boltból, a vevőszolgálat és az árufigyelő, akik vajon mit csinálnak a romlott tejjel/csokikkal(?), a zöldségosztályon található, néha túl kicsi vagy nagy szatyrok, amiknek a száját alig lehet kinyitni, polcra hanyagul felpakolt árucikkek és nagyszájú, akadékoskodó vevők, mesélős és minden lében kanál vásárlók. Ismerős? Ez a sorozat erről szól. Röhögjünk, de akkor legyen benne valami vicc. Csak akkor nevessünk, ha tényleg vicces.

Jane Horrocks remekül adta a zsémbes boltvezető/menedzser karakterét, tökéletesen idegesítő, mint a való életben, a hasonló cipőben járó boltot vezető munkások. Már rögtön az első részben kiderül, miért viselkedik úgy, ahogy. Zseniális. Több van a karakter mögött, lelki problémákra és megfelelési kényszerre tippelek. Mark Addy (Game of Thrones) a piszkos szájú hentes alakítója, viszonylag nem túl érdekes figurájával. Andy nem túl eredeti de ott van Colin, aki okkal lopkod a boltból és Katie, aki valamiért túl gyáva.

Érdekel mi történik a későbbiekben, talán majd egyszer megnézem. Plusz pont a casting managernek és annak is, aki kitalálta az introt és a befejezést is. Nagyon nagy piros pont a befejezésért.

Disco Pigs

avagy erre a hétre elég volt a csattanós filmekből. Nincs velük baj, csak tartogassuk őket más alkalmakra is. A film 2001-ben készült, Enda Walsh (színdarab író) egyik darabja szolgáltatta az alapötletet. Én ilyen ír filmet még nem láttam. Volt szerencsém párhoz, de ilyenhez még nem. Féltem, hogy csúszik majd le a romantikus-dráma film kategória. Külön külön mindkettőt szeretem, de kicsit tartottam attól, hogyan is lesz ez megoldva. Még ilyen kérdést. Jól. Szeretem az ír filmekben, hogy a történetek egyszerűek mégis kiszámíthatatlanok. Akár 10 perc után azt mondhatnánk, tudjuk mi lesz a vége, pedig nem. Nem gondolkodnak nagyban, és mégis tudnak rengeteg csavart belevinni. Talán a film kategóriája miatt, de nálam igencsak hiányzott a környezet ábrázolása, ami jellemző az ír filmeknél. De ebbe nem lehet belehalni.

Az emberi kapcsolatokról szól a film, a két főszereplő Darren (Cilian Murphy) és Elaine Cassidy (Sinead) már megszületésük után nem sokkal egymás kezét fogták. Szó szerint. Érdekes megvilágítás. Elszakíthatatlanná vált a pár, egészen 17 éves korukig minden 'rendben' volt. A megszokás vagy a szeretet (nem derült ki melyik) annyira összetartotta őket, hogy örökké csak egymással voltak elfoglalva, kapcsolatuk megszűnt a külvilággal. Belegondolni is félelmetes, hogy egymás kezét fogva tudtak csak elaludni. Tinédzserek lettek és elkezdtek disco-ba járni. Nem kellett volna. Maguknak való emberek voltak akik egyedül vagy együtt táncoltak a parketten, míg egyszer valaki felkéri Sinead-et táncolni. Darren kijön a sodrából, itt látszódott először, hogy valami nem nagyon stimmel nála. Féltékenységi jeleneteit folytatja, amit Sinead nem hagy ennyiben.




Keserűségében elhagyja a várost és erőszakos barátját is, aki élni sem akar már. Szenvedés volt számára az élet és egy idő után már az sem érdekelte, ha más is hallja milyen vágyai vannak vele szexuális téren. Ebből sokat nem mutatott a film, elvégre a szereplők még csak 17 évesek voltak akkor. Sinead (akit Darren Runt-nak nevezett) nehezen viselte a távolságot de hajlandóságot mutatott a továbblépésre, míg Darren (akit Sinead Pig-nek hívott) meg nem jelent újra az életében. Elszabadulnak az indulatok és meggondolatlan dolgokat tesznek, majd elmennek discoba. Rengeteget discoznak a filmben. Egymást követik az események, habár Darren próbál uralkodni magán, nem igazán sikerül neki, a lány végre ráébred, hogy ez így nem lesz jó. A film vége számomra teljesen meglepő, pedig már igazán hozzászokhattam volna.

Én eddig a Marson vagy más bolygón és más korszakban éltem, mert nem is hallottam arról, hogy Cillian mennyire tehetséges színész. Jobb később, mint soha. Eszméletlenül jó alakítás tőle, mikor sírt, énis úgy tettem, mikor nevetett, jómagam is nevettem. Tud valamit a srác. Minden elismerésem, főleg a zúzós jeleneteknél. Arcra közeledő kamera mutatja miként kap valaki rohamot, nagyon hihető minden mozdulata. (Karaokezni viszont nem tud). Hallelujah Elaine Cassidy-nek is Sinead megformálásáért, bár hozzám Darren anyjának karaktere állt közelebb. Nem szerepelt sokat, de azt nagyon jól.




Piros pont jár a rendezőnek és a fényképésznek viszont fekete pont a casting menedzsernek. Nem mintha bánnám, hogy kik játszanak a filmben, de a történet szerint 17 éveseket játszanak, ami furcsa. Cillian érdekes feje miatt koránál idősebb tinidzsérnek tűnik, aki gyakran elveszti önuralmát, míg Sinead idősnek. Talán nem Elaine-nek kellett volna játszani a másik főszerepet. Mindezt leszámítva nekem tetszett, Isteni volt hallgatni az akcentusokat is, nem is beszélve a gaelic ír nyelvről (ami csak egy kis ének formájában jelenik meg a filmben). Mázlim van, mert jó feliratot találtam, ami ugyan nem fordította magát az éneket, de az ír akcentushoz pont illeszkedett.

Anthony Zimmer

Életem első francia nyelvű filmje angol felirattal. Tetszetős.A francia filmek világa előttem még új, de ha a többi is hozta ezt a színvonalat, akkor onnantól kezdve azt is szeretem. Sophie Marceau és Yvan Attal a főszereplők. Régebben nem néztem Sophie filmeket. Akkor mostantól fogunk.

A film Anthony Zimmer utáni veszett hajszát mutatja be, micsoda csattanóval a film végén. Anthonyt a világon mindenhol keresik, de nem találják, mivel hatalmas plasztikai műtéte volt. Senki, még a saját barátnője sem ismeri már fel. Nem csak az arc, de az egész férfi megváltozott. Alapból érdekes a sztori. A plasztika csodákra képes de vajon lehet-e annnyira plasztikáztatnim hogy a saját partnerünk se ismerjen fel bennünket? A történet szerint igen. Akerman zsarunak támad egy jó ötlete, hogyan lehetne elfogni a milliárdos csalót. Tudja, hogy a férfi mindent megtenne, hogy újra láthassa kedvesét. Chiara egy kézzel írott levelet kap a bűnözőtől. Hogy lerázza támadóit, kiválaszt egy olyan férfit, aki hasonlít az ő volt kedvesére, hogy úgy tűnjön, ő az, akit el kell kapniuk. Chiara Françoist, az egyszerű turistát szúrja ki és elég közel engedi magához. Fondorlatos cselekmények ide vagy oda, a film hatalmas poénnal zárul, ami nekem nagyon tetszik. Teljesen kiszámíthatatlan mi történik.

Az én egyetlen kérdése viszont csak az, hogy létezik-e olyan erős plasztika, ami annyira megváltoztatja az embert, hogy senki sem ismer rá? Tényleg van ilyen? Ha van, akkor működött a dolog és a fickó jól alakította a dolgokat. Sok cselszövés és 'jaj, tudhattam volna' pillanat. Egy újabb példa arra, hogy miért is ne bízzunk meg valakiben, akit nem ismerünk ilyen hamar és adjuk fel a terveinket. Attól függetlenül, hogy a film végig azt sugallta, hogy a nő okos, végül kiderül, hogy a férfi túljárt az eszén. Elég jól tette, bár kissé sokat vállalt és kockáztatta az életét, nem mintha nem érdemelte volna meg. Egy szép sztori arról, hogyan szeressünk bele a párunkba úgy, hogy az ne tudja meg kik is vagyunk valójában. Zseniális. Szerelmi történet egy kis akcióval és sok arcra közelítő jelenettel. Remek. Szem néha többet mond, mint a száj.

A stáblistán csupa számomra ismeretlen név áll, én piros pontot adnék Frederic Talgorn-nak, a zeneszerzőnek. Jót alkotott. Többször nézős. A filmből 2010-ben készült egy remake az Utazó címmel, Johnny Depp-el és Angelina Jolie-val a főszerepben, amit még nem láttam.

Trust

avagy oktató jellegű film átültetve egy történetbe arról, hogy miért ne ismerkedjünk meg senkivel online, és adjunk ki fontos információkat magunkról. Ritka jó amerikai film. Ezt szeretem az amerikai drámában. Egy teljesen más műfaj. És megint kiderült, hogy maga a 14 éves Annie viseli legjobban ami történt vele.

A film a 14 éves Annie-ről szól, aki 14-ik születésnapjára kap egy laptopot. Online chat szobákba regisztrál fel és megismerkedik egy Charlie nevű 'fiúval' akiről első közös találkozásukkor kiderül, hogy legalább 40 éves és mit akar valójában a lánytól. Hazugságra utaló jelek már régebben is voltak, Charlie többször hazudott már a koráról online. Találkoznak, a lány először kétségbe esik de a férfi oly annyira elvarázsolja, hogy nem fél vele együtt sütizni a plázában. Több mint 2 hónapnyi online és telefon flört után a plázában találkoznak és egy hotelben kötnek ki. Az ominózus jelenetet ugyan nem igazán mutatják, de egyértelmű, hogy mi történik.

A médiában oly sok hasonló sztorit hallani, de hogy milyen is ez egy 14 éves ember szemszögéből? Soha nem gondoltam még bele. A kislány még fiatal és naív, elhitt mindent, amit Charlie mondott neki. Szerelembe esett egy majdnem 40 éves pasassal aki szépeket mondott neki, értelmes és okos embernek tűnt, bölcsnek és meggondoltnak. Mindenkit meglep, hogy a lány mindig mást okol a történtekért és tartja magát ahhoz, hogy nem történt semmi komoly, hiszen Charlie azért akarta, mert viszont szerették egymást. El sem akarta hinni hogy mi történt vele (pedig több ember is felhívta már erre a figyelmét). Tudatalatti védekező reakció? Gyerekkori szerelem? Mindkettő? Nehéz megmondani. A filmben gyorsan pörögnek az események és annyi mondanivalót tartalmaz, hogy arra nagyon figyelni kell.



Kicsi lány megbántva érzi magát, hogy a szülei miért csinálnak nagy ügyet a történtekből, az apa tudatalatt nem akarta, hogy a lány felnőljön, ezért irányítani akarja állandóan, hatalmat érez a lánya telefonja felett is, szegény sajnos rendesen bekattan. Apa lánya közt akkora a szakadék, hogy annál nagyobb már nem is lehetne. Az anya, aki olyan mit egy gomb, megpróbálja összzetartani a dolgokat, nem bírja elviselni lánya dühkirohanásait és a férje paranoiáját. A történetbe bekerül egy FBI nyomozó is, aki nyomoz a pedofil után és ráébreszti Annie-t arra, hogy mi is történt vele valójában.




A filmben szereplő 1995-ös születésű színésznő, Liana Liberato mostantól beírta magát a kedvenc színésznőim közé. Egy vitathatlan tehetség. Több érzelmet, művészetet és értelmet tudott vinni a karakterébe, mint több nagy, híres színésznő, együttvéve egy -egy filmben. Másik nagy kedvencem a Jason Clarke által megformált Doug nevű karakter volt. Úgy általában mindig telitalálat Jason-t politikai vagy bűnügyi szerepre felkérni. Láttam már több filmben is, de a legmeghatározóbb, az a Bortherhood című sorozata volt, ami a Showtime csatornán ment vele és Jason Isaacs-szel a főszerepben. Teli találat, torpedó, ötös lottó, Joker, Ász, whatever. Isten áldja a casting director-t, Carrie Ray-t. A szerkesztésért Douglas Crise volt a felelős, akinek a munkájáért régóta rajongok. Ő vágta meg az Ocean's 12 filmet is. Nagyon tetszett a vágás és szerkesztés, a visszaemlékezések és hallucinációk megvalósítása. A vége számomra elég váratlan (ami eddigi tapasztalataim szerint nem gyakori egy amerikai filmnél)

Még több ilyet kérek szépen, még többet. Ezt a filmet, kicsit megvágva akár az iskolákban is lehetne mutatni. Mindenki mindjárt elgondolkozna azon, hogy akarnak-e ismeretlen emberekkel találkozni és szeretnék-e hagyni, hogy maguk is részei legyenek a 'manapság divatos' (zűllött és hormontúltemgéses, erkölcstelen) világnak.

Sugartown (spoilermentes review)

Majdnem későn kaptam észbe, hogy a Sugartown közeledik a BBC1-ra. Jobb később mint soha. Időt kerítettem rá és nem bántam meg. A sorozat teljes koncentrációt igényel, mert ha nem figyelünk, könnyen elveszhetünk a részletekben. Valami csodálatos lett a pilot, annak ellenére, hogy tetszett a történet, de mikor még nem láttam, nem tudtam elképzelni, hogyan is fog ez comedy-drama lenni. Egy ilyen történettel simán átmehettek volna comedy irányba, amiben a drámai részek nem illettek volna bele, vagy lett volna túl drámai, amiben elvesznek a comedy pillanatok. Örülök, hogy sikerült megtalálni az egészséges balance-ot. Megnyugodtam.



A történetről spoilermentesen. A sztori egy kitalált, Sugartown nevű városban játszódik, ahol is minden fejre áll mikor megjelenik Max Burr (Tom Ellis), aki át szeretné alakítani a családi bizniszt. Át akarja venni a hatalmat testvére, Jason (Shaun Dooley) felett is, a régi és csendes városkában kaszinókat és boltokat létrehozni, amihez meg kell szerezni a 'Rock Factory-t'. A városban ennek senki sem örül. Többet nem is mondok. Ha ez önmagában nem lenne elég, a családi perpatvarok és a kétszínű viselkedésekhez adjunk egy kis humort, táncot és ravaszságot. A városka lakói nagyszerű??? tervet eszelnek ki, hogy megmentsék lakhelyüket. Hogy ez mennyire jött be, sajnos még nem tudjuk, az alapötlet nem rossz, de meg kell szenvedni mindenért -ahogyan az életben is- a cél szentesíti az eszközt, ha arról van szó, szívesen csinálnak magukból bolondot, ez adja a történet komikus szálát (többnyire).



A sorozatot csak szemüveg nélkül ajánlott nézni, borzasztó micsoda ruhákat adtak szegény Tom-ra (is), ami egyébként része a kitalált város képének. Remekül sikerült visszaadni ezt a képet, én tényleg elhittem, hogy ez csak egy kitalált város. Látszódik az emberek viselkedésén és ruházatán (nem annyira feltűnő, talán csak az én szememet bántotta, de része a megalkotott képnek), a történteken.

A cast igencsak nagyvonalúra sikeredett. Miranda Raison, Shaun Dooley, Tom Ellis és Georgia King, mind ismert és híres színészek, olyan szerepekben, amikben még nem igazán láthattuk őket. Számomra meglepően jóra sikeredett Max karaktere. Látván őt, az ember azt hinné, hogy ő a légynek sem tud ártani, pedig nem így van, de a bájos mosoly (és azok a borzasztó ruhák :D) minden rossz gondolatot eltakarnak. Másik nagy kedvencem Carmen, akiről aztán tényleg minden lepereg. Nem volt könnyű a gyerekkora és azok után is képes ily módon hozzáállni a dolgokhoz, követni az álmait, legyen szó bármiről.




A sorozat alatt hallható zene szerintem kissé gyengére sikeredett, de a vágás és rendezés ezt nálam egyensúlyba hozza. Egy nagyon szép környéken forgattak, nem ragadtak a négy fal közé, pont eleget látunk a kinti környezetből. Nagy nevek állnak a stáblistán is. Susie Liggat producerként tűnik fel, Liana Del Guidice pedig szerkesztőként. Mindkettejük munkáját nagyra becsülöm.

Jó a cast, történet (lesz még jobb is) és a stáblista is kedvre való. A sorozat csak 3 részes, de szerintem annyi pont elég, mert az események elég gyorsan peregnek 60 perc alatt is.

Secret Smile

Egy örök kedvenc, még 2005-ből. Ez a film mutatta meg nekem, hogy David Tennant mekkora színész (és hogy mennyire nem tudtam megérteni az akcentusát). Elsőre néztem a filmet és éreztem, hogy fel kell kötni a gatyót, mert ebből sokat nem értek. Akkoriban még nem létezett hozzá felirat. Maga a film nem volt rossz, sőt, jó, bár olvastam a könyvet is később és az jobb lett. A sztori csak a kifejletben változik, kisebb változtatások voltak a filmben, de ezek nem annyira szembetűnőek és elhanyagolhatóak. A filmes vég valóban izgalmasabb, mint a könyves. Ez a két részes dráma kevés volt ahhoz, hogy a karaktereket megismerjük rendesen, de itt most nem is az lényeg.

A karaktert sikerült jól átültetni, nekem kicsit hiányzott az, amit Brendan gyerekkoráról olvashattunk a könyvben. A filmes Brendan egy manipulatív de magabiztos ember volt, a könyvbéli egy szerényebb de céltudatos karakter volt. Mozgóképen pszichopata gyilkosnak tűnhet, míg a papírlapokon még több kérdőjel merül fel a karakterrel kapcsolatban, nem is beszélve a befejezésről, ami Nicci French kötetében teljesen más. Miranda önmagában okoz kárt és úgy kenik a férfira a gyanút. A filmben látszik, hogy a rossz fiú börtönben van, a kötetből nem derül ki, hogy mennyi időt kapott, sőt, maga a börtön sem biztos.




A Secret Smile előtt csak a horror filmek után nem tudtam elaludni. Nem féltem és nem sírtam, de nem tudtam egyszerűen kikapcsolni, annyira megrázott amit a filmben láttam és micsoda alakítás egy olyan embertől, akit azelőtt még csak a Doctor Who-ban és a Tűz Serlegében láttam. Eszméletlen. Az általa alakított Brendan soha ne jöjjön velem szembe. Ha már remek alakításokról van szó, meg kell említeni Kerry Cotton alakítóját, Clarie Goose-t, aki skót létére elég remek angol akcentussal beszélt, meg sem lehetett mondani róla, hogy skót. A történet szerint Brendan összejön Mirandával, szakítanak, majd Brendan összejön Kerryvel (Miranda testvére). Össze is akarnak házasodni, de az esküvő napján a férfi lemondja az esküvőt és összeházasodik Miranda legjobb barátnőjével, Laura-val (Susannah Wise), aki érdekes körülmények között hal meg. Sok kérdőjel, sok utalás a múltra.

Nicci French egy másik könyve, a Killing Me Softly szintén meg lett filmesítve, amiben Joseph Fiennes a főszereplő, egy sokkal félelmetesebb sztori. Joseph is félelmetesebb, mint David. A Secret Smile inkább sokkoló, én csak annak, aki látta már Davidet valamiben, hanem a történet szempontjából. Pont mikor azt gondolod, hogy akkor ott vége lesz mindennek, még sem lesz. A film végi 'inkább nem is beszélek róla' jelenet egy végső sokk, nem csak a David fanoknak, hanem azoknak is, akik másmilyen véget képzeltek a filmnek. Még belegondolni és rémisztő, hogy ez akár a valódi életben is megtörténhet az emberrel. Ez van, ha nem tudunk nemet mondani.

Miranda (Kate Ashfield) már túl hisztis volt számomra, mindent túl komplikált és nem keverte volna magát ekkora bajba, ha nem hallgat a forró fejére és próbálja Brendan dolgaiba beleütne az orrát. Egyikük sem szent és abban sem vagyok biztos, hogy Brendan megérdemelte, amit kapott, hiszen olyanért ítélték el, amit el sem követett. A bevallott és látott bűneiért megérdemelt volna hasonló büntetést. A film egyébként nem a legjobban van megvágva, egyszer látszik egy mikrofon, másszor pedig az egyik szereplő haja az egyik pillanatban ilyen, a másikban meg olyan, tehát nem a legjobb, de a sztori, színészek és a rendezés kiváló.

Single Father

Single Father címen küzdött a nézők kegyeiért az a 4 részes BBC dráma, amit Mick Ford (The Passion) írt, Sam Miller (The Quatermass Experiment, Spooks, The Bill) rendezett a Red Production Company ( Clocking Off, Casanova, Unforgiven, Queer as Folk) és a BBC Scotland közreműködésével.

A történet szerint Dave Tiler (David Tennant) fotósként dolgozik, tanárnak készülő feleségével, Ritával (Laura Fraser) és gyerekeikkel laknak együtt. Az első epizód első felében a biciklivel közlekedő Ritát elüti egy rendőrkocsi, meghal. Dave, a gyerekek és rokonok együtt próbálják meg feldolgozni a szörnyű tragédiát, ami sok vitát kelt közöttük.




A szerencsétlenül járt férj megpróbál vigyázni és figyelni gyerekeire, ami nem egyszerű feladat, hiszen a gyerkőcök között akad nagyon fiatal és problémás tinédzser is, Lucy (Natasha Watson) aki Rita és Stuart (Rupert Graves) vérszerinti lánya. Rita halála előtt sem volt jó a kapcsolat Dave és Lucy között, de a szomorú események után még rosszabbra fordult a helyzet, hiszen a makacs és önfejű lány eldöntötte, hogy megkeresi igazi apját. A kisgyerekek nehezen dolgozzák fel anyjuk halálát és sok időnek kell eltelnie, amíg megszokják új életüket.

A produkció arra is rávilágít, hogy az élet nem áll meg, gondok és problémák mellett is felcsillan a remény, túlteszik magukat a sokkon. Rita szerető anya volt, aki túlságosan féltette csemetéit és megvonta tőlük azt, ami más hasonló korú fiataloknak megadatik. Nem használhatnak telefont és nem nézhetnek 'bugyuta' meséket.




Ekkor érkezik a 'felmentősereg', Rita legjobb barátnője, Sarah (Suranne Jones) és barátja, Matt (Warren Brown) személyében. Betoppan a család többi tagja is, többek között Dave előző felesége, vele közös lányuk, Rita édesanyja, huga, annak barátja, hogy segítsenek átvészelni ezt a szörnyű időszakot. Mind úgy érzik, joguk van beleszólni az ott lakók életébe, ezért meg is tesznek mindent, hogy segítsenek a háznál, annak ellenére, hogy a fotós többször sebezhetetlennek mutatja magát és képtelen megválni azoktól a szabályoktól, gyereknevelési érvektől, amiket feleségétől tanult el.

Próbálja uralni a felmerülő súlyos helyzeteket, aminek súlyát néha már nem bírja elviselni. Nem csupán a gyász nyomja a lelkét, több, kisebb nagyobb felmerülő problémára is megoldást kell találnia. Mikor már érzi, hogy kicsúszik a lába alól a talaj, elgyengül de megerősödve veszi újra az akadályokat, legyen szó akár iskoláról, balesetről, Rita múltjáról vagy pénzről -amiben a család addig sem bővelkedett-.

A heves érzelmek és a szomorú jövő látképe összehozza a két főszereplőt. Dave és Sarah egymásba szeret, kapcsolatukat megpróbálták titokban tartani és küzdöttek érzéseik ellen, nem sok sikerrel. Fordulatos a cselekmény, hiszen váratlan események nehezítik meg a szereplők életét, ha maga a gyász és lelkiismeret furdalás nem lenne elég. Tilosban járni veszélyes, az újdonsült szerelmespár meg is égette magát. A film vége teljesen meglepő fordulatot hoz, ami megváltoztatja az egész család sorsát és jövőjét.



A tavalyi év egyik legnépszerűbb drámája, ami a Downton Abbey és Thorne: Sleepyhead produkció 'ellen' indult a BBC-n, 2010 Októberében. Érdekessége, hogy a jeleneteket kronológiai sorrendben vették fel és a rendező szabad kezet adott a színészeknek a karakterek megformálásában. A film alatt hallható zene Murray Gold (Doctor Who, Torchwood, Devil's Whore, Casanova) zsenialitása, aki talán az egyik legjobb kortárs zeneszerző napjainkban. Remek kikapcsolódás egy Vasárnap délutánra, zsebkendővel vagy anélkül de készüljünk fel a könnyekre vagy szomorú pillanatokra, amit a zseniális David, rendkívül tehetséges Suranne és Neve McIntosh hoz a képernyőnkre. Anna személyisége remekül kidolgozott, talán az egyik legjobb az epizódokban és Neve pompásan alakította a minden lében kanál és önfejű testvért.

Kitüntetett figyelmet érdemel Natasha Watson, akit azóta díjra is jelöltek Lucy megformálásáért és Laura Fraser, aki már eddig is sok drámában bizonyított. Ne feledkezzünk meg a filmben látott kutyáról sem, akit Dave, eleinte nem akart sem a házban, sem az udvarban látni. A produkcióban Boy ( ! ) névre keresztelt szuka a forgatáson soha nem azt csinálta, amit kellett volna és Daviden kívül mindenkinek szót fogadott, amivel hátráltatta a forgatást.

Spaced

A Spaced 1999-től 2001-ig tartó Channel 4 sitcom volt. A főszereplők Simon Pegg, Jessica Stevenson, Julia Deakin, Mark Heap, Nick Frost. Simon és Jessica írta a sorozatot, a producer pedig Edgar Wright személye. Már a nevek is elég csábítóan hangzanak és még nem is beszéltem a vendégszereplőkről: Bill Bailey, John Simm . Mindössze 14 epizód erejéig, 2 évadon keresztül követhettük Tim Bisley (Simon) és Daisy Steiner (Jessica) kalandjait.



Tim egy képregény mániás, gyerekesen viselkedő férfi, aki egy képregényboltban dolgozik, elhagyja barátnője, Sarah, egy másik férfiért. Ekkor találkozik Daisy-vel, az amatőr íróvalm váratlanul, egy kávézóban, miközben mindketten lakást keresnek. A kínálat nem a legjobb, viszont adódik egy remek lehetőség, amit nem szabad elhalasztaniuk. Egy remek lakás, jó áron, ám csak párok jelentkezhetnek.
Élnek a lehetőséggel és azt hazudják, hogy együtt járnak egy ideje. Probléma megoldva ám a baj mindig csőstül jön. Amint elkezdik magukat jól érezni a lakásban, Tim elveszíti munkahelyét és Daisy is megpróbál munkát találni magának, nem sok sikerrel. Az élet egyéb nagy problémáival is szembesülniük kell és továbbra is eltitkolni mindenki elől az igazságot, ami nem megy könnyedén.



Tim és Daisy között valami kifejlődik, különösen a második évadban, addig se veled, sem nélküled viszonyuk van, amivel az őrületbe akarják vinni a szomszédokat, a ház bérlőjét, Marsha Klein-t, az egyedülálló anyát, aki soha nem titkolta mély érzéseit Brian Topp, szintén szomszéd iránt. Brian egy bolond művész volt, lassú felfogású és könnyen kihasználható. Kapcsolata megszakadt az emberekkel, nem képes az emberekkel való igazi kommunikálásra. Ezért is számít nagy fordulatnak, hogy Daisy legjobb barátnője, Twist, a divatmániás beképzelt lány elkezd járni Briannel. Daisy már kezd magába roskadni, hülye szomszédjai és Tim próbálja észnél tartani. Mike Watt (Nick Frost), Tim gyerekkori barátja, a British Army tagja szeretne lenni, egyszerűen zseniális, talán neki van a legtöbb esze az összes karakter közül.




Mindennapi problémák szürreális köntösben, egy vérbeli brit sitcom Simon Pegg/Nick Frost nevével ellátva. Huszonnégy perc per epizód, garantált röhögőgörcs és egy nagyon jó soundtrack, amiért plusz pirospont jár, a színes zenei választék miatt.


A sorozatból egyébként egy amerikai remake is készült 2009-ben, ami nem aratott osztatlan sikert a nézők között, sőt, a rendezőket is magukra haragították, amiért nem kérték el a film bizonyos jogait. A remake önmaga mindössze pár rész lett és sugárzását felfüggesztették az alacsony nézőszám miatt.

Exile

Egy régen várt dráma. Sejtettem, hogy jó lesz ez, maga a történet és a színészek is biztosítás a minőségi produkcióra. Már akkor figyeltem a projektre, mikor még alig volt róla megadva infó. A történetet Paul Abbott és Danny Brocklehurst alkotta meg ((AbottVision/Red Production Company).

A sztori szerint Tom (John Simm) egy lecsúszott életű londoni újságíró, aki droggal és nőkkel elrontotta karrierjét ezért meglátogatja régen látott apját, aki Alzheimer-rel küzd. Pontosan 18 éve hagyta el otthonát és meg is volt annak az oka, hogy miért nem tért vissza addig. Az apa, Sam (Jim Broadbent) bántalmazta Tomot, mikor az kicsi volt. Kettejük kapcsolatát szerette volna felmelegíteni és pontot tenni az i-re ám ez nem ment ilyen egyszerűen, hiszen ő csak pár éves volt, mikor az apja holmijai között kutatgált, Sam pedig a betegsége miatt nem emlékszik a múltra -legalább is nem mindenre- így pedig elég nehéz egy régi ügyet felbolygatni és lezárni.

Tom szeretne mindent tisztázni, de közben egyre több dologba keveredik bele és össze is jön Mandyvel, egy bárban dolgozó nővel (Claire Goose) akiről később kiderül, hogy a tesójának volt egy éjszakás kalandja Tommal, még régebben. Mandy anyuka már és a férje, aki szinte soha nincs otthon, Tom egyik legjobb barátja (volt) ez mind csak a történet folyamán később derül ki. (Olivia Colman) Tom testvérét, Nancyt alakítja, aki egy teljesen közömbös figura, legalább is én nem mindig tudtam eldönteni, hogy haragszik-e Tomra, amiért ráhagyta beteg apjukat vagy néha örült-e annak visszatérésének.




A memória érdekes dolog és nem minden esetben érdemes fejtegetni mert néha a helyzet kilátástalan. Tom céltudatos volt és bár többször letört, mindig folytatta a küzdelmet és segített 'apjának' visszanyerni álmait, ami nem mindig sikerült. Mindemellett az is kiderül, hogy nem Sam a valódi apja. Elkezdődik a nyomozás és végül rátalál az igazi apjára, aki rákban szenvedett de önként vetett véget életének egy nappal azután, hogy az akkor még mit sem sejtő fia felbukkant nála, információért. Mint kitudódott, vérszerinti apja Jonathan, aki egy Greenlake nevű gyógyintézetben dolgozott régebben. Halála előtt videóra veszi vallomását amit Tom megtalál és megnéz, abból tudjuk, hogy Jonathan megerőszakolt nőket és Tom egyike volt azon gyerekeknek aki így fogantak. A szálak visszavezetnek egy köpcös, szemüveges úriemberhez??? aki az intézet fejeként mindenről értesült, sőt, be is szállt a bizniszbe. Jonathan sorra erőszakolta meg a nőket, Metzler pedig eladta a gyerekeket, akiket a saját szüleik hagytak ott/hagytak el. Erre aztán végképpen nem számítottam. Ritka fordulatos történet volt, idő is alig van kirázódni egyik hirtelen jött eseményből a másikba.

Nagyon tetszett ahogyan megvalósították a filmet, jó volt látni, hogy nem szorultak a négy fal közé, pedig a történet megkívánhatná. Szerintem kicsit lassan indult be a sztori de utána már azt sem tudtam, hogy most mi merről hány méter. A thirller sem igazán az én műfajom, pszichológiai vagy nem, nem az én kenyerem és ezek után sem kedveltem meg jobban.A zene amit alatta hallottunk, illett a környezethez, piros pont jár érte. Nagyon meg vagyok elégedve a filmmel, még is van még egy kis kivetnivalóm. Nancy karaktere. Ő csak mellékszereplő ez igaz, de nem bántam volna ha látjuk jobban kibontakozni. Jim nagyon jól játszott, ahogyan ezt tőle megszokhattuk de még egyszer nem szeretném ilyen szerepben látni, ember feletti alakítás de azért csak rossz volt nézni amint magatehetetlen. Alapból szomorú érzés árasztja el az embert, ha ilyen személyt lát, de ha tévén ilyen nagyszerű ember játsza el ....
Tom karaktere nekem túl forróvérű volt. Egyik pillanatban még ezt csinálta, másikban azt, ami végül is nem probléma, de nekem kissé úgy tűnt, mintha kicsi gyerek oldalná meg a rejtélyt, hogy miért vették el tőle kisebb korában a Kindercsokit ... Kapkodott és néha meggondolatlanul cselekedett, de ez ő.



Kis megjegyzés, de szerintem Tom aki szintén újságíró volt, mint adoptáló apja, Sam, jobban hasonlítottak belsőjük alapján, mint Sam és vérszerinti lánya, Nancy vagy mint Jonathan és Tom. Könnyekben úsztam a jeleneteknél, mikor arra fókuszált a kamera, hogy Sam mennyi mindent nem tudott már maga megcsinálni illetve a vallomásos jelenetnél, mikor Tom megtudja, hogy az igazi apja miféle ember. Azok bizony igazi könnycseppek, elképesztően jó minisorozat lett.

Nekem személyszerint egyik kedvenc jelenetem az volt, amikor Tom megpróbálta elkerülni a haverját a boltban, bebújt a rakodó kocsi mellé és az ott dolgozó elszólta magát, eltolta a kocsit, Tom pedig úgy tett, mint aki éppen a cipőfűzőjét köti be. Nagyon ravasz fiatal ember. :D
JÓ volt látni Tomot egy Lotusban (inkább nem nevezném meg miért) de a havas, padon ülős, beszélgessünk a családunkról pár perc is nagyon ütős lett, szép jelenet.

United

A United minden idők egyik legjobb drámája. Szeretem a drámákat és nem mondom mindegyikre, hogy a 'legjobb' de ezt a filmet lehetne jelölni a 'Legjobb dráma' kategóriában.

A BBC2 filmje igaz történeten alapul, az 1958-as mücheni légi katasztrófát helyezi középpontba. A rendező, író, producer több éven keresztül gyüjtögette az információkat és beszélt a póruljárt szerencsétlen fiatalok alkotta focicsapat tagjainak még élő ronokaival. Ez aztán az alapos előkészület. Bár a filmet sok negatív kritika érte (általában milyen önéletrajzi filmet nem szokás megtámadni?) engem teljesen meggyőzött, és ha választani kell kinek hiszek, a rokonoknak, vagy a neten található tényeknek, én a rokonokra szavazok. Szomorúan olvastam, hogy Matt Busby tetszését nem nyerte el a film, és a még most is élő egyik kapus is szívből utálta a filmet. Itt a bibi az önéletrajzi filmekkel.

Nagyon vártam a filmet mert néhány kedvenc színészem szerepel benne. Ugyan számomra újdonság volt, hogy Kate Ashfield is szerepelt a filmben (mindenhol Claire Goose volt bereklámozva). Kate ezúttal Alma George karakterét alakította, aki egy titkárnőként dolgozott Matt Busby és Jimmy Murphy keze alatt. Két kedvenc skót színészem, Dougray Scott és David Tennant is nevét/arcát adta a produkcióhoz, de nem is akárhogyan. Dougray a világ egyik legtehetségesebb színésze, remekül adta Matt néha beképzelt, makacs és céltudatos karakterét és sajnálom, hogy a még most is élő Matt Busbynak nem tetszett ez az alakítás. Nálam bejött, az a lényeg. Sokszor valamiért úgy éreztem, hogy inkább David Tennantnak kellett volna Mattet játszani, Jimmyt pedig Dougraynak. Egyszerűen Davidnek jobban állt volna egy ilyen szerep, a plafonig ér nála az olyan karakterek listája, ahol beképzelt és makacs szereplők neve szerepel. Dougrayt jó volt viszont látni ismét az Egyesült Királyságban, talán ismervén előző filmjeinek karaktereit, ezzel úgymond számomra semmi újat nem mutatott. Doug bárkit remekül eljátszik.

Ha megtörtént volna a szerepcsere, akkor még is ki alakította volna Jimmy Murphyt? Jimmy karakterére viszont tényleg David a legjobb választás. Végre kedvére szaladgálhatott és kiabálhatott mindenkivel (ahogyan azt a Doctor Who-ban is tette).
Jimmy egy rendkívül munkaszerető és precíz ember volt, aki -a cél elérése érdekében (is)- képes volt átmenni az ember érzésein is, mint úthenger az úton, csak hogy kiordibálja magát, ha neki tetszik vagy hogy elérje a célját. Személyszerint nem éreztem, hogy a lépcsős sírós jelenet elég hosszú és lényegretörő lett volna. Ilyen halál eseteknél mindig sír az ember és én nem tudtam eldönteni, hogy ő most csak azért sír, mert ez történt és bedőlőben volt a karrierje vagy mert edzőjük volt és szerette őket. A filmben nekem nagyon nem jött át, hogy a munkáján kívül amúgy bírta volna a csapat tagjait.

Hiába a felülmúlhatatlan remek előadás Davidtől és a lélegzetelállító karaktermegformálás Dougtől, a film főszereplője (akit mellesleg csak másodikként emlegetnek) Bobby, akit Jack O'Donnell alakít. Elgondolkodtató, hogy ő miért kapott ilyen kevés elismerést, mikor ő játszaná a főszerepet. Egy új kedvenc színészem lett Jack. Nagyon hihetően alakította Bobbyt, a kissé zavart ám céltudatos fiatal Bobbyt. Karakterében különösen tetszett, hogy a tragédia után eleinte nem akart visszatérni a focihoz, de később megadta magát és ismét rúgta a bőrt.

A Manchester United 1958-as müncheni légi katasztrófája Matt hibája, aki az egy csapásra hírhedté vált csapatot úgy parancsolta vissza a gépre egy majdnem szerencsétlen földreszállás után, hogy hóvihar volt és a repülőt akkor javították a technikai problémák miatt. Mattet mardosta is a lelkiismerete. Jimmy tehát a tragédia után újabb focisták után nézett. Két hete volt a következő meccsig és újdonsült edző kollégájának sem örült, talán a pozícióját féltette. Sikerült összehozni a csapatot, a meggyógyult és depresszióból kigyógyult Bobby pedig a második meccsükön csatlakozik hozzájuk, Matt felépül és szívéből lelkéből szurkol az általa finanszírozott csapatnak.

A szerepcsere ötletén kívül én némi csalódást is felhoznék. Nekem nagy szívfájdalmam, hogy Dean Andrews, aki Bert Whalley-t alakította, nem szerepelt többet a filmben és maga az a pillanat, amikor megtörténik a tragédia, nem sikerült elég hosszúra, aminek oka talán abban rejlik, hogy a még élő emberek nem emlékeznek minden részletre vagy tényleg ennyire emlékeznek csak abból, ami történt. Itt egy újabb bibi. Hogyan vigyünk filmre egy megtörtént eseményt amire talán a túlélők sem emlékeznek de dráma film révén legyünk őszinték és úgy csináljunk belőle filmet, ahogyan az valójában történt, ne essünk túlzásba, ne tegyük szörnyűbbé és hosszabbá a jelenetet, mint valójában történt?

Pozitívumként hoznám fel, hogy a walesi akcentusok jók, még Davidé is és a zene is nagyon szívet melengető/szivet törő, pontosan passzol a filmhez.

Game of Thrones

Már nagyon vártam ezt a sorozatot. Az HBO általában mindig minőségi munkát ad ki a kezei közül, ez egy újabb bizonyíték lett erre az állításra.

Magát a könyveket nem olvastam és nem is fogom elolvasni, mert hiába a jó minőség, jó színészek, ez akkor sem az én műfajom. A lovagkorban játszódik, a történet középpontjában pedig Westeros, a valaha hét királyságból álló, sárkánylovasok által uralt birodalom és az országért folytatott vérremenő küzdelem áll.

A maga műfajában remek, látszik, hogy rengeteg pénzt öltek a showba, a díszletek és jelmezek egyszerűen elképesztőek, már rendesen sajnáltam a szereplőket, bevallom őszintén. Az én kis törékeny lelkivilágomnak ez túl sötét, mint egy Tim Burton film. Az legalább szeretem, de nagyon.

A szereplők jók voltak, különös tekintettel Ned alakítójára, Sean Beanre (tőle mondjuk milyen alakításban lehet csalódni?) és Daenerys Targaryen megszemélyesítőjére, Emilia Clarke-ra. Ezt a nőt még semmi más filmben láttam és nem is ismertem fel de egyből magával ragadott, most kigoogleztam a nevét és rájöttem miért. Ilyen színészekre van szükség a filmiparnak. Nekem pedig jó ízlésem van kiszúrni egy amerikai filmben azokat, akik nem amerikaiak. Ez vagyok én :)

A filmben Ned karaktere egy tipikus Sean karakter, ami végül is passzol hozzá de mást vártam. Remélhetőleg Ned másik oldalát is megismerhetjük nemsokára. Sean remekül eljátszotta (Mit nem?) de valami másra vágyom, reménykedtem egy kissé másabb karakterben. Meglepően jónak tűnt viszont Queen Cersei Lannister karaktere, kíváncsi vagyok mit tudnak még kihozni belőle.

Terri McIntyre

Comedy drama 2003-ból egy glasgowi nőről és életéről. Ez is egy olyan kategória, ami nem csúszik le mindenki torkán. Egyszerű, de nagyszerű. Tervezem megnézni az első évadot is, ha megtalálom valahol. Éljen a TVRip. Nem szeretem, de ha nem marad más, akkor várunk amíg valaki átkonvertálja, úgy pedig már nem vészes.

Történetünk főszereplőpje Terri McIntyre (Simon Carlye), egy glasgowi nő, aki a 'barnaságot' hirdeti, barnítókrémek eladásával, értékesítésével foglalkozik. Ám az élete minden, csak nem unalmas, hiszen szerelmi élete sem alakul úgy, ahogyan szeretné, kollégái is haragszanak rá. Nem sok barátja van és sokan ott tesznek neki keresztbe, ahol tudnak. Terri magabiztos és talpraesett nőnek tűnt, bár a sorozat (6 rész) vége felé már rendesen megsajnáltam szegény nőt amiért minden és mindenki összejátszott ellene, akár véletlenül okozott bajt, akár jót akart, de rosszul sült el.

Terri munkahelyén csoportfotózkodás zajlik és mindenki szeretne a címlapra kerülni, de csak egy címlap van. Az ember azt hinné, hogy felnőttek képesek felnőtt módjára viselkedni, pedig nem. Ebből indul ki a történet és bonyolódik egy szerelmi szál is, aminek nem lett volna szabad megszövődnie kollégák között. Az osztály női dolgozói egymás tűsarkain taposva hajtanak az új befektetőre Gavinre (Sean O'Kean), akinek egyből McIntyre jön be. A második évad a férfiért való harcot és Terri teljes kiborulását mutatja be, fordulatos cselekményekkel és váratlan, kiszámíthatatlan fináléval, hiszen hová is gondol az ember, maga mögött hagyni a sikeres munkahelyet és búcsút inteni a legjobb barátnőnek, Arlene-nek (Helen Devon).

A történetvezetés néha kevésbé fontos dolgokra villant rá és a zenékkel sem vagyok megelégedve. Viszont nagyon jól kidolgozott karaktereket láthattunk a filmben, és ezt nem mondom túl gyakran. Tipikus angol comedy drama, tekergünk nyekergünk, nagy hoppá, aztán minden rendben, megint hoppá. Több volt ebben a sorozatban a hoppá, mint gondoltam, a dráma oldal jobban átjött, a comedy rész annyira nem, pedig lett volna min nevetni. Ami nagyon tetszett (és ezt sem mondom gyakran) még, az az, hogy sikerült megtartani az egyensúlyt az igazi, néha kegyetlen élet és a diadalittas, már már túl bosszúálló, röhögőgörcsös, győzelem mámoros harcok között. Az élet sajnos ilyen és a sorozat remekül emelte ezt ki Terri abszolút komoly főnökének Greig (David Tennant) karakterével, aki az örökös kiabálásval és akadékoskodásával visszahúzta főhősünket a földre, miközben sikerült legnagyobb ellenségéinek valahogyan visszavágni.

Sikerült teljesen azonosulni a karakterekkel, bár Arlene karakterét, aki Terri lakótársa és legjobb barátnője, teljesen feleslegesnek tartottam és az is világossá vált előttem, hogy nem tudom mennyi ideig bírnék ki egy ilyen főnököt. Skót akcentus ide vagy oda, a produkcióval nagyjából meg vagyok elégedve, ennél 'skótosabb' sorozatot még nem láttam de ha van még ilyen, azt látni akarom és meg is fogom nézni. A sorozatot Simon Carlye rendezte, írta és részt vett a produceri munkában is. Legjobb. All hail BBC Scotland, all hail.

Rango

Az általam már nagyon várt Rango, amit már jó ideje vártam. Szegény Rango rettenetesen csúnya de legalább vicces. Az animációs filmeket szeretem (nem 3D-ben) ám a western filmek nem igazán fognak meg.Régebben sokat láttam és örülök, hogy a Rango fejet hajt a klasszikus western előtt és ilyen remek filmet hozott össze.

Történetünk főhőse Rango egy házi kedvencként tartott kaméleon aki identitászavarral küzd. A sors beleszól életébe és elszakad az emberektől, egy sivatagban köt ki, ahol muszáj bátornak és talpraesettnek lennie, ha túl akarja ott élni, pedig ez a kedves kis (csúnya) gyík minden, csak nem bátor de ez változik a film során. A gyáva gyíkból bátor hős lesz, aki humorával lekenyerezi a nézőt, ám Por lakosságát nem nagyon mosolyogtatja meg. Kitűnik a tömegből és a város seriffje lesz. Rango megmenti a napot és happy end.

Nekem nagyon tetszett ahogyan vászonra vitték a zord kis város képét, ahogyan megalkották a western filmes jegyeket. A rendező Gore Verbinski volt. Az animációs film kis Karib tenger kalózait is tartalmazott, nyomokban és akkor még nem is beszéltem a zenéről, amit ki más komponálhatott volna, mint az egyik legjobb zeneszerző a világon, Hans Zimmer. Főhősünknek Johnny Depp adta hangját. Johnny Isteni, nincs ezen mit ragozni. Imádtam Isla Fisher hangját (bár csak utólag esett le kit is hallok tulajdonképpen) de legjobban Bill Nighy szinkronhangja lepett meg. Pont neki való szerep Jake karaktere.

A történet elég kiszámítható lett, amit általában nem díjazok, és a film vége kissé lapos lett, de ezeket leszámítva, nagyon is jó animációs film.

Hamlet ( Royal Shakespeare Company - 2009 )

Mert szeretjük a Hamletet. Nem csak a könyvet, a színdarabot de a filmes verziót is. A film persze nem pótolhatja a színházi légkört, de néha elég messzire el kell menni egy jó kis filmverzióért, jelen esetben Stratford-upon-Avonig kellett volna elmennem, a Royal Shakespeare Company ezen darabjáért, ami annyira sikeres lett, hogy órák alatt elfogyott minden jegy, mindkét szezonra. Sokan lemaradtak a darabról, ezért is örültek a szervezők a rajongói petíciónak (amit én negyedikként írtam alá) és ebből lett a film, a színdarabból, kissé átalakítva a történeten.

Sok féle Hamletet láttam már, de ilyet még nem. Gregory Doran rendezte a darabot és keze a filmverzióban is észrevehető. Egy új fajta, modern köntösbe öltöztetett Hamlet. Az új fajtát a helyszínre értem, hiszen a mindennapoknak megfelelően néznek ki a díszletek, kamerával, térfigyelő kamerákkal, speciális tükörrel (aminek csak az egyik oldalán lehet átlátni a másikra). A darabot magát sajnos nem sikerült élőben megnéznem ezért is ragaszkodtam annyira a filmes változathoz. De tudom mennyit változtattak és így elgondolván, a színházi darab története jobb lehetett, még ha pár kis jelenet lett csak átdolgozva.

A darabban Sir Patrick Stewart és David Tennant a főszereplő. Mindketten Shakespeare rajongók és nem ez volt életük első Shakespeare színdarabja, ez is látszik. Hamlet, a dán királyfi történetét nem kell bemutatni de azért nagy vonalakban: Hamlet édesapját gyászolja, miközben anyja, Gertrude hozzámegy Claudiushoz (Hamlet király bátyjához), Hamlet lassú megbolondulását látjuk a filmben. Mindegy, hogy ki játsza Hamletet, a lényeg ugyanaz, Hamlet karaktere. 'Nem te játszod Hamletet, hanem ő játszik téged', a híres neves mondás, itt (is) sikerült ezt elérni. David egyik lehető legjobb alakítása, mintha nem is őt látnám a kamerák előtt. Persze Davidtől ennél jobb színvonalat és alakítást már nem lehet kérni, hiszen ennél jobb már nem igazán lehet.

Hamlet az Hamlet de minden Hamlet más, a David féle Hamlet túl őrült lett, ami persze nem tetszik minden kritikusnak de engem pedig ők nem érdekelnek. A karakter azért lett olyan remek, mert a rendező engedte, hogy David saját magát is belevigye a szerepbe. Ha van egy karakter ami jobbra sikeredett, mint az erős hangulatváltozós és bolond Hamlet, az Claudius. Patrick zseniális alakítása kellett Claudius megformálásához. Claudius ennél érzéketlenebb és ridegebb, félrevezetőbb már nem is lehetne. Egyszerűen zseniális. Minden szereplő játszott már tévében is, sokat közülük már felismertem. Nálam külön pirospont jár Laertes alakítójának, Edward Bennettnek és Ophelia megformálójának, Mariah Galenek.

A rendező és producer nagyon odatette magát a feladathoz, pedig maga a filmkészítés sem volt mindig zökkenőmentes mégis összehozták ezt a 3 órás remek filmváltozatot. Sokan támadták a film nyelvezetét mert az túl színpadiasra sikeredett. Aki nem olvasta a Hamletet, nem jártas a színházi nyelvekben, annak valóban nem könnyű de erre találták ki a feliratot.

Gulliver utazásai

Valahogyan éreztem, hogy nem lesz ez olyan jó film. Egy esélyt megérdemelt. Nem szeretem Jack Blacket és ezek után sem kedveltem meg, de sok jót hallottam a filmről. Nálam nem jött be. A történet nem lenne rossz, de maga a film lapos lett, unalmas, néhány poént és színészt leszámítva, semmi nem tetszett, még a soundtrack sem. Ez van.

Lemuel Gulliver egy new yorki újságnál dolgozik, postásként. Beleszeret egy kolléganőjébe, akinek azt hazudja, hogy vérbeli szerkesztő. Ezért Darcy (Amanda Peet) elküldi őt a Bermuda háromszöghöz. Úton odafelé hajótörést szenved és egy törpekirályságban köt ki, ahol elhiteti mindenkivel, hogy ő az Egyesült Államok elnöke. Szépen összebarátkozik az ott lakó népséggel majd bajba kerül mikor kiderül, hogy hazudott. Darcy hasonló helyzetbe kerül, ezért a kiskirályságból eltűnt Gulliver visszatér, hogy megmentse álmai hölgyét.

Sablon sztori, pedig reméltem, hogy sikerül valami újat kihozni belőle. Nem nagyon jött össze. Volt benne néhány jó poént, de többségében erőltetett poénokat láttam/hallottam a filmben. Továbbra sem sorolom Jacket a kedvenceim közé, ahogyan Jason Segelt sem. Az a szerelem ami a karaktere és Emily Blunt között volt, valami nevetséges. A nagy és híres Billy Connoly (Theodor király) aki egyébként az egyik legjobb komikus a világon, Gullivert jobban el tudta volna játszani. Szörnyű, hogy milyen karaktere volt. Az egyetlen pozitív dolog a filmben a Catherine Tate féle Isabelle királynő volt. Remek alakítás Catherinetől, mint mindig, jó volt a szereposztás, passzolt hozzá a karakter. Imádom. A Jinkset alakító James Cordent pedig alapból nem tudom hová tenni. Irritáló fazon, színésznek nem jó, de komikusnak és rendezőnek, producernek jobb. Valamiért a rendező, Rob Letterman sem tartozik a kedvenceim közé.

Young Adam

A fiatal Adam kalandja minden, csak nem érdekes (egy idő után). Nagy reményekkel ültem a film elé, tudván, hogy két kedvenc színészem, Tilda Swinton és Ewan McGregor szerepel benne. Jó kis angol drámának könyvelték el a filmet, ami a 2003-as glasgowi Film Fesztiválon elnyerte a legjobb brit film díját. Akkor vagy nálam van a baj, vagy a tisztelt zsűrinél, ennél betegebb és mocskosabb (szó szerint értendő) filmet még soha nem láttam de nem is szeretnék a jövőben látni.

A film alapjául egy könyv szolgált. Joe (Ewan) Glasgow és Edinbrugh között kacskaringózik, majd eldönti, letelepszik egy koszos hajón, ott kezd dolgozni. Hamar szemet vet főnöke feleségére (Tilda) és le is fekszenek egymással. Joeról a történetben kiderül, hogy nagyjából minden nőre ráveti magát, legyen az fiatal lány vagy anyuka, aki útjába kerül, mindezt a lehető legpiszkosabb módon teszi. A film alaptörténete nem lenne unalmas, de a sok szeretkezés elrontja a sztorit. Rögtön a kezdetek kezdetén egy vizen úszó holttestet látunk, a rendőrség elkezd nyomozni és kihallgatják Joet is, aki hazudik a rend őreinek.

Ezek után lelkiismeretfurdalás nélkül folytatja életét. A történet drámai szála eltűnni látszik, habár az véglegkíséri a filmet. A film végén persze ellőnek egy poént, ami nem ad teljes magyarázatot arra, hogy mi is történt valójában de a valódi okot aligha ismerjük meg.

A filmtől csak annyit vártam, amennyit más produkciótól is, de az eredmény nagyon elkeserítő. Egy remekül elkezdett ám hamar elrontott sztori nagyszerű színészekkel, akik ráadásul annak tudatában írták alá a szerződést, hogy tudták, felvételkor mindent meg kell mutatniuk (szó szerint értendő). Én lemaradtam erről az infóról, hiszen nem olvasok revieweket és a filmet is csak sok keresgélés után sikerült megkaparintani, nem éppen a legjobb tévés verzióban, aminek az elejéről lemaradt a filmek előtti (+18-as tartalomra) figyelmeztető reklám de fél úton nem akartam abbahagyni a filmezést.

A képi megvalósítás remekre sikerült, az ember gyomra szabályosan felfordul, a zene alatta pedig biztosan előcsalogatja a könnyeket, amik vagy azért vannak az ember arcán, mert szomorú a történet, vagy azért mert olyan rossz a film. Ezt a filmet senkinek sem ajánlom. Előfordul az ilyen, jó színészek rossz projektekkel. A film egyébként eredetileg tévére készült és nem ütötte meg a várt színvonalat, a nézettség bőven a számított szint alatt landolt. Meg tudom érteni.

Toast

Egy dráma, amit már egyszer megpróbáltam végignézni, de nem volt hangulatom hozzá. Most megnéztem. A BBC adoptálta a sztorit Nigel Slater sztárszakács önéletrajzi könyvének sztorija alapján. Nem olvastam a könyvet de a film felkeltette a figyelmem. A könyvnek és a filmnek is az a címe, hogy Toast, a BBC-n 2010 December 30-án mutatták be majd később a Berlini Film Fesztiválon is.

A 15 éves Nigel Slater egy olyan családba született, ahol édesanyja súlyos asztmában szenvedett és sokáig betegeskedett, nem jutott ideje olyan fontos dolgokra, mint például a főzés, ezért mindig pirítóst ettek otthon. A kis Nigel szeretne újabb ételeket is enni de addig, míg anyja élt, erre nem volt lehetősége. Nigel kapcsolata soha nem volt igazi a szüleivel, azt mondta soha nem szerette őket de mint kiderült, ez nem így volt. Apjával való kapcsolata még rosszabb lett, miután anyja halála után az apa (Ken Stott) felfogadott egy takarítót (Helena Bonham Carter) aki szépen lassan befurakodott a család életébe, elcsavarta az apa fejét, ami a gyereknek nem igazán volt ínyére. Innentől kezdve minden arról szólt, ki hogy tudja 'lefőzni' a másikat, a fiú és mostoha anya közti viszálykodás közben újabb tragédia történt.



A kaja tehetett mindenről, amiatt alakultak úgy a dolgok, ahogyan. Innen a kaja iránti szeretet és eköré épít a film. Kaja és egy család köré. Nem zseniális? De. Féltem, hogy néhol kissé átmegyünk majd főzőshowba pedig még egy Stahl Judit konyhája nem hiányzik az életemből. Láttam a filmet és teljesen megnyugodtam, sikerült megtalálni az aranyközép utat, tökéletesen mutatkozik az összhang a két dolog között. Ezért (is) szeretem az angol drámát.

Már akkor szemet vetettem a projektre, mikor még szó sem volt arról, hogy kit válogatnak a filmbe ezért fogadtam kitörő örömmel a hírt, miszerint két nagy kedvencem, Helena Bonham Carter és Ken Stott lesz a filmben. Jobb castingról álmodni sem lehet. Helena a gonosz mostoha, Ken a morcos, kiállhatatlan apuka és Freddie Highmore az idősebb Nigel (aki csak 1 óra múlva tűnik fel a képernyőn). Általában nem pártolom az önéletrajzi könyvek megfilmesítését de ha jól van megcsinálva .... ez pedig jól lett megalkotva. Helena újabb oldalát ismerhettük meg, Kent sem láttam még ilyen szerepben annak pedig különösen örültem, hogy a Helena-Freddie (Charlie és a csokigyárban szintén anyja-fiát alakították) páros között égett az a bizonyos szikra, egyszerűen jók együtt. Kent jó volt viszont látni és kívánok neki még több ilyen szerepet a jövőben.



Jól megteremtették az egykori Hemel Hempstead látványát és ügyeltek az ottani, régies akcentus használatára is. Ez számomra fontos. A zene nem volt se jó, se rossz, a filmet pedig Balazs Bolygo fényképezte akinek imádom a munkásságát, a rendező pedig S.J. Clarkson, szintén nagy kedvencem. Piros pont jár a film introjáért, nagyon ötletes.







Sírtam és nevettem, jó sztori, még jobb színészek és stábtagok. Imádom az egyszerű még is nagyszerű filmeket, amiben a kedvenc sztárjaim azt csinálják, amit minden más földi halandó, kertet ásnak, mosogatnak, sütnek, takarítanak, ettől érződik közelebbinek és életszerűbbnek a film.
Love ya BBC, love ya so much ....

Paul

Újabb Simon Pegg - Nick Frost klasszikus, kötelező darab a Peggrost fanoknak és a komédia kedvelőknek. Egyszerűen zseniális de nincs is min meglepődni, ez Simon és Nick közös munkájának eredménye, tőlük rossz produkciót még nem láthattunk.

Legutóbbi agyszüleményük ez a film, amelyben Seth Rogen kölcsönzi hangját a szemtelenül vicces és provokatív Paulnak, aki egy 'idegen', a kormány elől menekülő földönkívüli, aki belebotlik a Comic-Cont elhagyó két brit fiatalemberbe, akiknek minden álma az volt, hogy földönkívüliekkel találkozzanak. Álmuk valóra vált és elég hamar megorroltak a kedvesnek koránt sem mondható Paulra hiszen eltérítette őket útjukról és bajba sodorja őket. A történetben közben megjelenik egy vallásos lány is, aki egyből megtetszik Graeme-nek (Simon). Ez persze nem tetszik Clive-nak (Nick) akiket egyébként az egész filmen keresztül azzal húznak, hogy szerelmesek egymásba, amit persze ők tagadnak de a komédia kedvéért mást mutatnak.

A film vége nem az lett, amire számítottam de ez egy Peggrost produkciónál teljesen helyenvaló, bár nekem így nem igazán tetszett annyira. A történetvezetés jó, de ahhoz képest, hogy a vége mennyi izgalmat rejteget, az eleje kissé laposra sikeredett, néhány jelenet a film elején teljesen feleslegesen volt ott, simán ki lehett vágni vagy egyáltalán fel sem venni.A rendezés is helyén volt, tetszettek a szabadban felvett jelenetek, 'nem szorultak 4 fal közé', ahhoz képest, hogy a film története szerint elég sokat utaznak lakókocsival. Nagyon tetszett a zene, David Arnold keze munkája hallható vissza és ez sokat dobott a filmen. Egy jó film a kedvenc színészeimmel és az egyik legjobb zeneszerzővel. Yeah.

The King's Speech

avagy 2 óra hosszán keresztül tárgyaljunk ki egy problémát és keressünk rá megoldást. A 2010-es év -általam- egyik leginkább várt filmje. Voltak kétségeim azzal kapcsolatban, hogy fogják megcsinálni a filmet úgy, hogy az Egyesült Királyságon kívül is népszerű legyen. Tom Hooper megoldotta ezt a problémát, nagyon jól. A film Oscarokat is nyert.

A film történetében azt láthatjuk, hogy az Egyesült Királyság 6-ik George királya hogyan szenved egy nem mindennapi problémával. Nem tud beszélni és dadog. Ez probléma, dilemma egy olyan embernek, akitől elvárják hogy király legyen, aki királyi családba született. Alkalmatlannak tartja magát a trónra, mert dadogása miatt nem tud beszédeket mondani. Több sikertelen beszédterápiás alkalom után a feleség (Helena) rátalál Lione-ra (Geoffrey) aki gyökerestől mnegváltoztatja George életét. Módszerei működni látszanak, csak George adja fel félúton, összeveszés ide vagy, orvos nem tudott George-on segíteni. Bár Lionel Dr-ként lett bemutatva, úton útfélen kiderül, hogy ő nem is az, hanem egy bukott színész.

Tudom, hogy Colint nagyon zavarja amiért szinte csak olyan szerepekkel keresik meg, amik királyok, vezetők, uralkodók de Colinnak ez akkor is jól áll. Nem mintha más nem állna neki jól. Colin akármit képes eljátszani, legyen szó komédiáról (St Trinians 1 & 2) vagy drámáról, történelmi filmről (Girl with a pearl earring). Egyszerre sírtam és nevettem vele. Colin egy legenda és megérdemelt már egy Oscar díjat.



Minnél többször nézem a filmet, annál jobban fáj, hogy Helena nem kapott Oscart ebben a filmben nyújtott alakításáért. Helena szintén egy olyan színésznő, aki bármilyen karaktert meg tud formálni, legyen az őrült halálfaló (HP5) vagy gyerekgyűlölő zsémbes öregasszony (Toast). Hollywood nem tudja mi a jó. Sok pozitív visszajelzést olvasni Geoffrey Rush alakításáról is. Szerintem semmivel nem lett jobb vagy több, mint más filmjeiben, hiszen egy ilyen nagyszerű színész a tökéletesnél jobbat nem tud produkálni. A szerepek mintha rá lettek volna öntve a színészekre.



Piros pont jár a casting directornak, amiért két másik nagy kedvencemet is beválogatta a filmbe. A Timothy Spall által megformált Churchill lenyűgöző. Sok Churchillt láttam már, de nálam eddig ő viszi a pálmát. Sir Derek Jacobi pedig megint toppon volt, teljesen megváltozott a véleményem a karakteréről. Ez a szép a Derek karakterekben, végképpen nem számíthatunk rá, hogy a karakter mit csinál a következő pillanatban. Kétszínű és talpnyaló Isten szolgáját is tudni kell hitelesen adni. Sajnos Jacobi sincs megáldva a szerepekkel, az ő orra alá is nyomhatnának végre más karaktereket (is).

Remekül megteremtették az egykori London képét bár nem volt sok szabadban forgatott jelenet. Hangulatos környezettel és kissé gyengére sikeredett zenei aláfestéssel is nagyszerű film. Ajánlatos mindenkinek, eredeti nyelven, ezt csak is úgy, főleg azoknak, akik nem akarnak lemaradni a jelenetről, amikor Colin Camptwon Racest énekel...

Mad Dogs 3 & 4

Az idei év eddigi legjobb sorozata a képernyőkön. Az első és második rész után azt hinné az ember, ennél jobban már nem szívhatnának pórul járt embereink. Tévedés. Még több galiba a láthatáron.



Megtörténik a holtest újra elásása mikor kiderül, hogy elhagytak egy lábujjat. Na akkor usgyi vissza a hajóra, vízre menni és Alvo kislábujját megtalálni, ami nem olyan könnyű feladat. Feladat teljesítve, kalandjaik után hazaérve egy erőszakos törpe fogadja őket, aki pisztollyal fenyegíti és fel akarja őket akasztani, ami végül is nem sikerül neki. A kerti kútba teszik, székhez kötve leeresztve, ám mikor visszatérnek a városból, ahol el akarták sózni a fekete pénzt és feladni azt a rendőrségen, megtalálják a megölt törpét, a fagyasztójukban egy kis üzenettel: Megmondtuk, hogy ne menjetek a rendőrséghez.



Alvo első és egyben legnagyobb ellenségének mondott Jesus meghalt, a szerb maffia végzett vele és a 4 barát úgy gondolja, a maffia velük is végezni akar ezért új tervet eszelnek ki, ami majdnem füstbe vész, mikor kiderül, hogy ki miért is haragszik a másikra, ki mit titkolt el. Áram, telefon és víz nélkül maradtak (36 órát kellett kibírniuk 4 db 0,5 l Colával) és a végén már annyira egymás agyára mentek, hogy ott ütötték verték egymást, ahol csak érték. Lenyugodtak, beöltöztek és ennél rosszabb már úgy sem lehet alapon neki mentek az ellenségnek, a pénztől pedig egy külsős ember segítségével szabadultak meg. Beleugranak a vízbe lemossák a festéket a fejükről és a háttérben láthatjuk a spanyol nőt, egy levágott lábbal a kezében. Megpróbálta lelőni őket de Quinn megmentette a napot.




Erre a végre aztán végképpen nem számítottam. Fel sem merült bennem, hogy így is végződhet a sztori. Kellemes kis sztori, kár, hogy az első évad csak 4 rész. Mindenki karakterénak van vaj a füle mögött, szerintem kissé túlzásba is vitték a karakterek dramatizálását de ilyen helyzetben még nem voltam, nem tudhatom igazából milyen lenne a környezet ennyi balhé után. Újranéztem, mert megérte.

The town

bankrabló történet Ben Affleck módra. Imádtam.Nem is tudtam, hogy Ben Affleck a kamera mögött is tevékenykedik, jól teszi, maradjon is ott. A bankrablós történetek néha unalmasak, de ez nem kifejezetten bankrablós film. Nem volt benne túl sok akció, de legalább újat mutatott. Tetszett ahogyan egyensúlyban tartották a drámai és szerelmi oldalt, kicsi ebből, kicsi abból. Nem is beszéltem a nagyszerű színészekről akik erősítették a film színvonalát. Nagy kedvencem Rebeca Hall most új oldalát mutatta meg, a karaktere sajnos nem engedett belőle többet kibontakozni, pedig az ő karaktereire nem ez jellemző.

Doug (Ben Affleck) itt él: ezt a világot ismeri, ezeket a szabályokat fogadja el. Ő és emberei sosem haboznak, mindig megszerzik, ami kell nekik, és nem hagynak nyomot maguk után. Ám most az egyszer hibáznak: egy rosszul sikerült bankrablás során kénytelenek túszul ejteni egy banktisztviselőt (Rebecca Hall) és ettől kezdve minden megváltozik hiszen Doug néhány nappal később randizni kezd Rebeccával, de persze a titkok kiderülnek előbb vagy utóbb és a vége nem happy end, ami nagyon tetszett benne. Az élet sem ér véget happy enddel, nem kell minden filmnek happy enddel záródni. Jeremy lett a másik nagy kedvenc a filmben, az ő karaktere közelebb áll hozzám, mint maga a főszereplő, ami jó is így. Nagyszerű alakítás tőle, tényleg mintha csak ráöntötték volna a szerepet.

A filmben hallható zenék lehettek volna jobbak de ez csak mellékes, pörgős és jól eltalált film, ajánlatos megnézni.

Gnomeo and Juliet

Régen mulattam ilyen jót egy filmen. Ütős poénok és micsoda remek történetvezetés, a sztori alapjául Shakespeare Romeó és Júliája szolgál.

Londonban egymás mellett lakik Capulet és Montage, akik teljes szívből utálják egymást, a történet még sem köréjük, hanem a kertjeikben lévő törpék köré épül. A piros és kék kalapos törpék örök harcban állnak egymással, mindent megtesznek, hogy megkeserítsék egymás életét, míg Juliet bele nem szeret Gnomeoba. Szerelem első látásra, még azután is, hogy kiderült, kapcsolatuk nem folytatódhat(na). Egy nagyobb összetűzés után Gnomeo egy parkban köt ki és az ottani Shakespeare szoborral beszél, ami halált jósol mindkettőjüknek. Gnomeo eldönti, hogy megmenti szerelmét, akit apja odaragasztatott a saját kis vártornyukba. Természetesen happy end a történet vége, Gnomeo és Juliet végre hivatalosan is együtt, a kék és piros nem harcol már többé egymással.

Aranyos kis történet sok (sajnos) kidolgozatlan karakterrel, amikhez olyan nagy nevek adták hangjukat, mint Ozzy Osbourne és Michael Caine. James McAvoy és Emily Blunt a főszereplők hangjai, mellettük hallható még Matt Lucas, Julie Walters, Dame Maggie Smith, Jason Statham, Stephen Merchant (aki szerintem rádiósnak jobb, mint színésznek) és Ashley Jensen aki a filmbéli kedvenc karakteremnek, Nanette-nek kölcsönözte hangját. Annyira belemerültem a filmbe, hogy fel sem tűnt hol is hallottam Patrick Stewart hangját. Ilyen hülye kérdést. Naná, hogy Shakespearként. Sir Elton John producerként és zeneszerzőként működött közre a filmen, szóval ha a filmmel nem is, de a soundtrackkel nem vagyok megelégedve, nem is arról van szó, hogy nekem nem tetszik (de az Elton John - Lady Gaga duett már egy kicsit sok, 1 pont mínusz járna ezért) nem is mindig illett a jelenetekhez. Örülök, hogy Baker Bloodworth producerként részt vett a munkálatokban, az ő neve egy animációs filmnél/mesénél csak jól villoghat.

Social Network

Az egyik legvitatottabb film 2010-ben, ami, tudom, hogy unalmas, de szerintem nem az. Nagy örömmel fogadtam anno a hírt, miszerint valaki filmet akar csinálni a Facebook történetéből és megérte a sok várakozást. Igazi geekfilm, ami pont azért unalmas másnak, mert nem egy átlagos film. Nekem személyszerint nagyon tetszett, zene a füleimnek amiket lenyomnak a filmben. Végre egy nem mindennapi dráma, nem mindennapi geek tartalommal. David Fincher világa számomra nem új, volt már pár jó filmje, így visszagondolva, nem is tudnék nála erre a célra jobban megfelelő személyt mondani.


A film szerint Mark megharagudott egy lányra, aki nem akart randizni vele -lássuk be, jogosan- ezért létrehozott egy oldalt, amin egy másik lány képe is szerepelt. Kettejüket lehetett összehasonlítani ezen a bizonyos weboldalon. Mark szépen lassan fejlesztgette a lapot, támadtak jó ötletei, az emberek hirtelen nagyon érdeklődőek lettek, kiakasztotta az iskola főszerverét és felkeltette 2 gazdag úriembernek ugyan nem mondható emberke figyelmét akik pénzt ajánlottak amennyiben beszáll az üzletükbe és létrehozzák a facebook végleges formáját. Mark belement, bár nem válaszolt emailjeikre, hívásaikra, szépen lassan sajátmaga elkészítette a mai végleges Facebook verziót, amivel élete gyökeresen megváltozott. Az emberek imádták a Facebookot és rendesen meg is gazdagodott belőle. Magára marad és az a személy, akit a legjobb barátjának hisz, bepereli őt nagyon sok dollárra. Több tárgyalnivaló ügye is van, de Mark csak nyugodtan ül a szandáljában és nincs nagy segítségére a jogászoknak, ügyvédeknek. Ezt a viselkedésmódot biztosan tanulni kell, de Jesse-nek ment, sikerült.



A történet 2 vonalon játszódik, egy nagyvárosi irodában, ahol Markot szembeállítják a beperlőivel (és minden kiderül) és elmesélik, hogyan is vágtak bele a dolgokba. Ez a két vonal nagyon jó ötlet volt de akkor ügyelhettek volna arra, hogy mindkét síkot ugyanúgy mutassák be, én hiányoltam a tárgyalás kezdő lépéseit (nem kötekedés, de ez nekem olyan durr bele egyből feeling volt) amit egy két felesleges jelenet helyett betehettek volna. Ez leszámítva nekem nagyon tetszett, a zene is jó volt, bár Oscart nem érdemelt volna. Meglepetésemre egész könnyen elviseltem Justin Timberlaket, akitől eddig a hideg rázott ki, színésznek jobb, mint énekesnek, ez most már biztos. Sean Parkert alakította és teljesen bevettem, hogy ő azt a beképzelt ám agyafúrt embert játsza, akiről infó órán tanultunk.



Aki még ennél is nagyobb meglepetést okozott, az Jesse Eisenberg, alakítása egyszerűen lenyűgöző. Egész életemben egyetlen személyt ismertem, aki szintén informatikus volt, szívéből lelkéből, az én rendszerinfó tanárom, aki hasonlóan beszélt lés viselkedett, a személyiség, a gondolkodás minden. Talán ezért is tartom jónak, mert remekül megragadták a karaktert, nem egy egyszerű informatikus Mark, ő annál több. Nem is beszélve Andrew Garfield karakteréről (eddig sem kételkedtünk Andrew tehetségében), ami elég kiszámítható volt, nem kellett ránézni Andrew fejére, hogy lássuk, a két jóbarát egyszer még nagyon össze fog veszni, Andrew feledteti a gondolatokat és hitelességével eszem ágában sincs arra gondolni, hogy mikor következik be a nagy összeveszés.



Egy jónak indult barátság, aminek egy közösségi weboldal, sok pénz és összeveszés lett a vége. Nem biztos, hogy megérte.