De vrais mensonges

Nagyon új nekem a francia komédia, de tetszik. Ráadásul a főszereplő Audrey Tautou, az egyik legjobb színésznő ever.

A történetben Émilie (Audrey) egy fodrász, aki megsajnálja édesanyját Maddyt (Nathalie Baye), amiért az, 4 év elteltével sem képes túllépni szerelme eltávozásán. Az apa egy fiatalabb lányt ejtett teherbe, szeretők voltak. Émilie egyik nap kap egy szép szerelmes levelet, amit egyből összegyűr és kidob a kukába. Mivel betelt nála a pohár anyja gyerekes viselkedésével, előhalászta a papírt, átírta, mintha a címzett Maddy lett volna és ezt feladta postán. Zseniális.

Egyik hazugság szüli a másikat és nem sokkal később már óriási a probléma. Maddy feléled, erőre kap és hajlandó tovább állni, vár a következő levélre, amit egy ismeretlen férfi kézbesít, egyesenesen a postaládájába. Jean (Sami Bouajila) szerelőként dolgozik Émilie szalonjában és minden más levelet feladott, ahogyan arra felkérték, ám egy második szerelmes levelet (amit szintén Émilie írt), már ő maga dobta be Maddy postaládájába, ám nem volt elég fürge, a battyogás következtében az anyuka észhez tér és követi a férfit. Egészen a munkahelyig. Zseniális.



A fodrász lány képtelen bevallani az igazat, inkább folytatja a hazudozást, és mivel szerinte Jean rontotta el a dolgokat, lefizette, hogy foglalkozzon az édesanyjával, vigye el mulatni, vacsorázni. Lehetett sejteni, hogy mi történik a fináléban, de azért odacsapott egy kicsit. Tanító jellegű film arról, hogy miért ne hazudjunk, akármennyire is pozitív az indíttatás vagy a jó ügy érdekében cselekszünk, ne tegyük, mert abból csak a galiba van.

A történet folyamán derül csak ki, hogy miért van szétesőben a család. Émilie karaktere egy mindig vidám, független és talpraesett hölgy volt, ám ez a kép eloszlott előttem a film felétől fogva. Komplex karakter és váratlan könnyek. Végre egy színésznő a porondon, aki tud rendesen sírni és érzelmeket mutatni. Gyermekien bájos és törékeny, tökéletesen megfelel a szerepre. Audrey sokat vitt bele és meg is lett az eredménye. A végére megsajnáltam szegényt, jobban, mint Maddyt, aki előtt egy idő után világossá vált, hogy Jean-nel tartó 'kapcsolata nem tart már sokáig. Jean pedig sodródott az árral, pénz fejében megtett volna bármit, hogy mosolyt csaljon az idősödő nő arcára.

Néha a filmben azt hisszük, hogy most lebuknak, most észreveszik őket, de nem. A történet 90 percnyi szenvedést mutat be, egy rögös utat, amin járva két ember egymásra talál. A film végén. Az élet komplikált és kiszámíthatatlan, a film ettől tűnik közelebbinek. Az én véleményem az, hogy kissé nyújtották, mint a rétest, de a sok poén, ami nem mindenkit tud megnevettetni vagy mosolyogtatni, eltereli a figyelmet a kissé uncsi sztoriról. Egyszeri alkalomra megteszi és magával a műfajjal sincs semmi bajom, de nem éri meg az újranézést. A soundtrack sem igazán nyerte el a tetszésemet, újabb mínusz pont a filmtől.

I rymden finns inga känslor

Életem első svéd filmje. Ugyan az Albérlőtársat keresünk filmre készültem, de ez nagyon fúrta az oldalamat. Nem csalódtam, bejött, nagyon is. Pont erre vágytam már egy ideje. Ebben a filmben minden volt, amit akartam.

Vártam a filmet, tudtam, hogy nem fogok rosszul járni. I rymden finns inga känslor Simple Sam címen is futott. Számomra teljesen ismeretlen színészek és szokatlan összeválogatása volt a komédiának és drámai elemeknek. Akárhogyan is történt, nekem elnyerte a tetszésem, pedig maga az alapsztori nem túl vidám.




Simon (Bill Skarsgård) Asperger-szindrómás és csak bátyjának, Samnek (Martin Wallström) fogad szót. Sam úgy érzi elérkezett az idő, hogy összeköltözzön kedvesével, Fridával (Sofie Hamilton) ám Simon már képtelen otthon egyedül megmaradni, ezért beköltözik a gerlepár mellé harmadiknak, és elijeszti a lányt. A fiatal fiú Sheldon Cooper karakterére emlékeztetett a The Big Bang Theory című amerikai sorozatból. A pontos beosztások, előre megbeszélt napi teendők elüldözték a lányt és Sam depresszióssá válik.

Simon harmónikus világa ezzel felbomlik és káosz keletkezik körülötte, amit ő kifejezetten nem szeret ezért elhatározza, hogy visszaszerzi bátyjának Fridát. Próbálkozásai csődöt mondanak, új tervet eszel ki. Mindenkivel kitöltet egy kérdőívet, amiből kiderül, hogy ki illene legjobban a bátyjához. Közben felbukkan Jennifer (Cecilia Forss), aki megfelel minden kritériumnak és az öccs már szervezi is a randit, nem is akárhogy. A film vége nem mondható kifejezetten happy endnek, valahol lehetett sejteni mi lesz a történet vége, én nem jól tippeltem.




Mintha egy teljesen más világba csöppentem volna bele, nagyon új volt még ez. Engem Bill Skarsgård alakítása nagyon meggyőzött, életszerűre sikeredett a film, már csak a fiú betegsége miatt is. A látható tünetek váratlan kitörése meglepetésként érik az embert, ami furcsa, mert egymás hegyén-hátán érnek a poénok. Nem baj, az én ízlésemnek -úgy tűnik- ez is megfelel. Ha van valaki, aki jobban teljesített, az Martin Wallström, a bátyj alakítója. Remekül hozta a néha laza néha kiabálós figurát. Az ő szemében többet is láttam, a karakter rendesen magába fordult és minden a nyakába borult, megérdemelte volna a happy endet a film végén.




Egyetlen problémám Jennifer megtestesítőjével, Cecilia Forss-szal volt, aki túl idősnek tűnt Simonhoz. Inkább Samhez passzolt, vele kellett volna összejönnie inkább. Sam sem volt teljesen jól kicastingolva, mert még ő is fiatalabbnak nézett ki, mint Jennifer. A színészek viszont jók voltak és tetszettek benne a sci-fi elemek is.

Submarine

Comedy drama Richard Ayoade és Ben Stiller módra. Érdekesnek és bizarrnak tűnik, de ütősek együtt (külön is). Richard (Moss - The IT Crowd) rendezte a filmet, Ben Stiller pedig producerként működött közre. A film alapja Joe Dunthorne, Submarine című novella.

Vitathatatlanul, 2010 egyik legjobb filmje címet is megérdemelné. A rendezés számomra új volt (eddig még nem találkoztam Richard által készített filmmel), ami nekem eleinte kissé zavaros volt, nehezen tudtam felvenni a film rohamos tempóját..

A történet főszereplője Oliver (Craig Roberts) és Jordana (Jasmine Paige), 15 éves fiatalok. Oliver Tate, zavaros életű, lelki problémákkal küszködő kisfiú, aki még keresi az útját. A fiú analizál mindent és narrátorként néha mesél, mintha könyvből olvasná élete biográfiáját. Mivel otthon sincsenek rendben a dolgai, kezd kissé magába fordulni. Iskolatársai gúnyolása volt az utolsó csepp a pohárban. Eldönti, hogy változtat életén, szerelmével, Jordana Bevan személyével kezd párkapcsolatba és eltökéli, hogy vele együtt veszti el szüzességét valamint otthonában is rendbe hozza a dolgokat. Megjelent Jill (Oliver anyja) előző nagy szerelme, aki rendesen felkavarja az indulatokat a Tate családban. A családfőt, a lezűllött és lelassult apukát Llyod-ot Noah Taylor alakítja. Ismerem, de úgy tűnik nem elég jól, mivel a felismerhetetlenségig új külsőt kapott. Vannak tehát problémák a famíliában.

Maga a film nekem tetszett, bár az eleje kicsit laposra sikerült. Továbbnéztem és nem csalódtam. A problémamegoldás és az érzelmekkel dúsított kirohanásait két különböző síkon láthatjuk a filmben, két szálon. Szeressem az ilyet. Egy számomra nagyon ötletes dolog viszont az egekbe emeli nálam a sorozatot. A megvalósítási módja azoknak a jeleneteknek, amikben Oliver nem tudja, hogy helyesen cselekszik-e. Egyszerűen megáll az idő, úgymond 'lefagy' mindenki és minden. Nem hallani a süvöltő szelet de a madarak csicsergését sem. Nem új keletű megoldás, hiszen ezt már alkalmazták egy másik filmben, aminek a címe Cashback, ettől függetlenül nagyon jó technikának tartom. Elismerésem a fényképésznek és a zeneszerzőnek is. A történet is sírásra fakaszt, dallal vagy anélkül, de zenei aláfestéssel csak még drámaibb. Isten áldja Andrew Hewitt-et és Cathy Cosgrove személyét is, aki a díszlet felépítéséért volt felelős. Jól visszaadta a régi idők városának és partjainak képét, szép hosszú képkockákkal.

Trollied

avagy egy olyan comedy sitcom, ami inkább egy vicces 'reality' show lenne. A reality show alatt nem Való Világot értek.

A Trollied egy általam már nagyon várt comedy sitcom a Sky1 csatornán. Az alapötlet nagyon tetszett. A Valco nevű szupermaket dolgozóinak életét mutatja be a sorozat, vicces módon. Legalábbis, ez volt írva. Nem értek egyet a besorolással. A Sugartown comedy-drama besorolásba került és még ennél is viccesebb. A történet nem mindennapi. Kimondottan nem és igen. Nem, mert ilyen sorozattal nem minden nap találkozik az ember és igen, mert ilyen történésekkel szinte mindenki találkozik. A maga módján egyedi a sorozat, ám nekem végig olyan érzésem volt, mintha webkamerát tettek volna fel egy szupermarketben. Minden nagyon élethű, a karakterek jól kidolgozottak, és brit lévén ügyesen lett megírva de nálam ez 'the opposite of okay: NOkay'.

Még a remek színészgárda sem tud meggyőzni a folytatásról. Aranyat érő poénok elvétve vannak és 'olvasván' a sorok közt, rá lehet bukkanni a dolgok vicces oldalára de nekem pont azért nem tetszik, mert túl életszerű kevés értékelhető nevetős jelenettel. Ami vicces, az vicces, nincs mese, ott szó szerint röhögni kell rajta de én inkább comedy-drama kategóriába sorolnám. A sorozat szereplői jónak tűnnek, mind teljesen más karaktereket alkotnak, mint eddigi szerepeikben, ami jó, tudtak azonosulni az általuk megformált 'személlyel' de vannak számomra kiforratlan karakterek (ami nem feltétlenül a színész hibája). Sajnos hasonló dolgot ír a The Telegraph is (DISCLAIMER: Nem pártolom a Telegraph magazint és nem sokszor értek velük egyet.), hiszen a történet kiragad néhány figurát, átad nekik tulajdonságokat és viselkedést diktál. A világon mindenki tudja, hogy mik folynak a boltok 'zárt függönyei' mögött, miként dolgoznak az eladók és miket meg kell tenniük, hogy ne rúgják ki őket. Ebben semmi vicces nincsen, ezért kellene hozzácsapni több humort(ha már a realitás határait feszegetik).





Az abszolút nem közkedvelt menedzserek, az idős asszony, aki még soha nem ült pénztárgépben, a huligán, aki lop a boltból, a vevőszolgálat és az árufigyelő, akik vajon mit csinálnak a romlott tejjel/csokikkal(?), a zöldségosztályon található, néha túl kicsi vagy nagy szatyrok, amiknek a száját alig lehet kinyitni, polcra hanyagul felpakolt árucikkek és nagyszájú, akadékoskodó vevők, mesélős és minden lében kanál vásárlók. Ismerős? Ez a sorozat erről szól. Röhögjünk, de akkor legyen benne valami vicc. Csak akkor nevessünk, ha tényleg vicces.

Jane Horrocks remekül adta a zsémbes boltvezető/menedzser karakterét, tökéletesen idegesítő, mint a való életben, a hasonló cipőben járó boltot vezető munkások. Már rögtön az első részben kiderül, miért viselkedik úgy, ahogy. Zseniális. Több van a karakter mögött, lelki problémákra és megfelelési kényszerre tippelek. Mark Addy (Game of Thrones) a piszkos szájú hentes alakítója, viszonylag nem túl érdekes figurájával. Andy nem túl eredeti de ott van Colin, aki okkal lopkod a boltból és Katie, aki valamiért túl gyáva.

Érdekel mi történik a későbbiekben, talán majd egyszer megnézem. Plusz pont a casting managernek és annak is, aki kitalálta az introt és a befejezést is. Nagyon nagy piros pont a befejezésért.

Disco Pigs

avagy erre a hétre elég volt a csattanós filmekből. Nincs velük baj, csak tartogassuk őket más alkalmakra is. A film 2001-ben készült, Enda Walsh (színdarab író) egyik darabja szolgáltatta az alapötletet. Én ilyen ír filmet még nem láttam. Volt szerencsém párhoz, de ilyenhez még nem. Féltem, hogy csúszik majd le a romantikus-dráma film kategória. Külön külön mindkettőt szeretem, de kicsit tartottam attól, hogyan is lesz ez megoldva. Még ilyen kérdést. Jól. Szeretem az ír filmekben, hogy a történetek egyszerűek mégis kiszámíthatatlanok. Akár 10 perc után azt mondhatnánk, tudjuk mi lesz a vége, pedig nem. Nem gondolkodnak nagyban, és mégis tudnak rengeteg csavart belevinni. Talán a film kategóriája miatt, de nálam igencsak hiányzott a környezet ábrázolása, ami jellemző az ír filmeknél. De ebbe nem lehet belehalni.

Az emberi kapcsolatokról szól a film, a két főszereplő Darren (Cilian Murphy) és Elaine Cassidy (Sinead) már megszületésük után nem sokkal egymás kezét fogták. Szó szerint. Érdekes megvilágítás. Elszakíthatatlanná vált a pár, egészen 17 éves korukig minden 'rendben' volt. A megszokás vagy a szeretet (nem derült ki melyik) annyira összetartotta őket, hogy örökké csak egymással voltak elfoglalva, kapcsolatuk megszűnt a külvilággal. Belegondolni is félelmetes, hogy egymás kezét fogva tudtak csak elaludni. Tinédzserek lettek és elkezdtek disco-ba járni. Nem kellett volna. Maguknak való emberek voltak akik egyedül vagy együtt táncoltak a parketten, míg egyszer valaki felkéri Sinead-et táncolni. Darren kijön a sodrából, itt látszódott először, hogy valami nem nagyon stimmel nála. Féltékenységi jeleneteit folytatja, amit Sinead nem hagy ennyiben.




Keserűségében elhagyja a várost és erőszakos barátját is, aki élni sem akar már. Szenvedés volt számára az élet és egy idő után már az sem érdekelte, ha más is hallja milyen vágyai vannak vele szexuális téren. Ebből sokat nem mutatott a film, elvégre a szereplők még csak 17 évesek voltak akkor. Sinead (akit Darren Runt-nak nevezett) nehezen viselte a távolságot de hajlandóságot mutatott a továbblépésre, míg Darren (akit Sinead Pig-nek hívott) meg nem jelent újra az életében. Elszabadulnak az indulatok és meggondolatlan dolgokat tesznek, majd elmennek discoba. Rengeteget discoznak a filmben. Egymást követik az események, habár Darren próbál uralkodni magán, nem igazán sikerül neki, a lány végre ráébred, hogy ez így nem lesz jó. A film vége számomra teljesen meglepő, pedig már igazán hozzászokhattam volna.

Én eddig a Marson vagy más bolygón és más korszakban éltem, mert nem is hallottam arról, hogy Cillian mennyire tehetséges színész. Jobb később, mint soha. Eszméletlenül jó alakítás tőle, mikor sírt, énis úgy tettem, mikor nevetett, jómagam is nevettem. Tud valamit a srác. Minden elismerésem, főleg a zúzós jeleneteknél. Arcra közeledő kamera mutatja miként kap valaki rohamot, nagyon hihető minden mozdulata. (Karaokezni viszont nem tud). Hallelujah Elaine Cassidy-nek is Sinead megformálásáért, bár hozzám Darren anyjának karaktere állt közelebb. Nem szerepelt sokat, de azt nagyon jól.




Piros pont jár a rendezőnek és a fényképésznek viszont fekete pont a casting menedzsernek. Nem mintha bánnám, hogy kik játszanak a filmben, de a történet szerint 17 éveseket játszanak, ami furcsa. Cillian érdekes feje miatt koránál idősebb tinidzsérnek tűnik, aki gyakran elveszti önuralmát, míg Sinead idősnek. Talán nem Elaine-nek kellett volna játszani a másik főszerepet. Mindezt leszámítva nekem tetszett, Isteni volt hallgatni az akcentusokat is, nem is beszélve a gaelic ír nyelvről (ami csak egy kis ének formájában jelenik meg a filmben). Mázlim van, mert jó feliratot találtam, ami ugyan nem fordította magát az éneket, de az ír akcentushoz pont illeszkedett.

Anthony Zimmer

Életem első francia nyelvű filmje angol felirattal. Tetszetős.A francia filmek világa előttem még új, de ha a többi is hozta ezt a színvonalat, akkor onnantól kezdve azt is szeretem. Sophie Marceau és Yvan Attal a főszereplők. Régebben nem néztem Sophie filmeket. Akkor mostantól fogunk.

A film Anthony Zimmer utáni veszett hajszát mutatja be, micsoda csattanóval a film végén. Anthonyt a világon mindenhol keresik, de nem találják, mivel hatalmas plasztikai műtéte volt. Senki, még a saját barátnője sem ismeri már fel. Nem csak az arc, de az egész férfi megváltozott. Alapból érdekes a sztori. A plasztika csodákra képes de vajon lehet-e annnyira plasztikáztatnim hogy a saját partnerünk se ismerjen fel bennünket? A történet szerint igen. Akerman zsarunak támad egy jó ötlete, hogyan lehetne elfogni a milliárdos csalót. Tudja, hogy a férfi mindent megtenne, hogy újra láthassa kedvesét. Chiara egy kézzel írott levelet kap a bűnözőtől. Hogy lerázza támadóit, kiválaszt egy olyan férfit, aki hasonlít az ő volt kedvesére, hogy úgy tűnjön, ő az, akit el kell kapniuk. Chiara Françoist, az egyszerű turistát szúrja ki és elég közel engedi magához. Fondorlatos cselekmények ide vagy oda, a film hatalmas poénnal zárul, ami nekem nagyon tetszik. Teljesen kiszámíthatatlan mi történik.

Az én egyetlen kérdése viszont csak az, hogy létezik-e olyan erős plasztika, ami annyira megváltoztatja az embert, hogy senki sem ismer rá? Tényleg van ilyen? Ha van, akkor működött a dolog és a fickó jól alakította a dolgokat. Sok cselszövés és 'jaj, tudhattam volna' pillanat. Egy újabb példa arra, hogy miért is ne bízzunk meg valakiben, akit nem ismerünk ilyen hamar és adjuk fel a terveinket. Attól függetlenül, hogy a film végig azt sugallta, hogy a nő okos, végül kiderül, hogy a férfi túljárt az eszén. Elég jól tette, bár kissé sokat vállalt és kockáztatta az életét, nem mintha nem érdemelte volna meg. Egy szép sztori arról, hogyan szeressünk bele a párunkba úgy, hogy az ne tudja meg kik is vagyunk valójában. Zseniális. Szerelmi történet egy kis akcióval és sok arcra közelítő jelenettel. Remek. Szem néha többet mond, mint a száj.

A stáblistán csupa számomra ismeretlen név áll, én piros pontot adnék Frederic Talgorn-nak, a zeneszerzőnek. Jót alkotott. Többször nézős. A filmből 2010-ben készült egy remake az Utazó címmel, Johnny Depp-el és Angelina Jolie-val a főszerepben, amit még nem láttam.

Trust

avagy oktató jellegű film átültetve egy történetbe arról, hogy miért ne ismerkedjünk meg senkivel online, és adjunk ki fontos információkat magunkról. Ritka jó amerikai film. Ezt szeretem az amerikai drámában. Egy teljesen más műfaj. És megint kiderült, hogy maga a 14 éves Annie viseli legjobban ami történt vele.

A film a 14 éves Annie-ről szól, aki 14-ik születésnapjára kap egy laptopot. Online chat szobákba regisztrál fel és megismerkedik egy Charlie nevű 'fiúval' akiről első közös találkozásukkor kiderül, hogy legalább 40 éves és mit akar valójában a lánytól. Hazugságra utaló jelek már régebben is voltak, Charlie többször hazudott már a koráról online. Találkoznak, a lány először kétségbe esik de a férfi oly annyira elvarázsolja, hogy nem fél vele együtt sütizni a plázában. Több mint 2 hónapnyi online és telefon flört után a plázában találkoznak és egy hotelben kötnek ki. Az ominózus jelenetet ugyan nem igazán mutatják, de egyértelmű, hogy mi történik.

A médiában oly sok hasonló sztorit hallani, de hogy milyen is ez egy 14 éves ember szemszögéből? Soha nem gondoltam még bele. A kislány még fiatal és naív, elhitt mindent, amit Charlie mondott neki. Szerelembe esett egy majdnem 40 éves pasassal aki szépeket mondott neki, értelmes és okos embernek tűnt, bölcsnek és meggondoltnak. Mindenkit meglep, hogy a lány mindig mást okol a történtekért és tartja magát ahhoz, hogy nem történt semmi komoly, hiszen Charlie azért akarta, mert viszont szerették egymást. El sem akarta hinni hogy mi történt vele (pedig több ember is felhívta már erre a figyelmét). Tudatalatti védekező reakció? Gyerekkori szerelem? Mindkettő? Nehéz megmondani. A filmben gyorsan pörögnek az események és annyi mondanivalót tartalmaz, hogy arra nagyon figyelni kell.



Kicsi lány megbántva érzi magát, hogy a szülei miért csinálnak nagy ügyet a történtekből, az apa tudatalatt nem akarta, hogy a lány felnőljön, ezért irányítani akarja állandóan, hatalmat érez a lánya telefonja felett is, szegény sajnos rendesen bekattan. Apa lánya közt akkora a szakadék, hogy annál nagyobb már nem is lehetne. Az anya, aki olyan mit egy gomb, megpróbálja összzetartani a dolgokat, nem bírja elviselni lánya dühkirohanásait és a férje paranoiáját. A történetbe bekerül egy FBI nyomozó is, aki nyomoz a pedofil után és ráébreszti Annie-t arra, hogy mi is történt vele valójában.




A filmben szereplő 1995-ös születésű színésznő, Liana Liberato mostantól beírta magát a kedvenc színésznőim közé. Egy vitathatlan tehetség. Több érzelmet, művészetet és értelmet tudott vinni a karakterébe, mint több nagy, híres színésznő, együttvéve egy -egy filmben. Másik nagy kedvencem a Jason Clarke által megformált Doug nevű karakter volt. Úgy általában mindig telitalálat Jason-t politikai vagy bűnügyi szerepre felkérni. Láttam már több filmben is, de a legmeghatározóbb, az a Bortherhood című sorozata volt, ami a Showtime csatornán ment vele és Jason Isaacs-szel a főszerepben. Teli találat, torpedó, ötös lottó, Joker, Ász, whatever. Isten áldja a casting director-t, Carrie Ray-t. A szerkesztésért Douglas Crise volt a felelős, akinek a munkájáért régóta rajongok. Ő vágta meg az Ocean's 12 filmet is. Nagyon tetszett a vágás és szerkesztés, a visszaemlékezések és hallucinációk megvalósítása. A vége számomra elég váratlan (ami eddigi tapasztalataim szerint nem gyakori egy amerikai filmnél)

Még több ilyet kérek szépen, még többet. Ezt a filmet, kicsit megvágva akár az iskolákban is lehetne mutatni. Mindenki mindjárt elgondolkozna azon, hogy akarnak-e ismeretlen emberekkel találkozni és szeretnék-e hagyni, hogy maguk is részei legyenek a 'manapság divatos' (zűllött és hormontúltemgéses, erkölcstelen) világnak.