A Never Let Me Go az utóbbi idők legszomorúbb filmje, amit láttam. Ennyi elég volt belőle, köszönöm. Hiába a jó színészet és vágás ha ennyire lesújtó maga a film, ami az azonos című könyv alapján készült. A történet 3 fiatal történetét mutatja be, akik egy különleges iskolában, a Hailsham intézményben laknak. A film sci-fi/dráma lévén egy alternatív Egyesült Királyságot mutat be, meghökkentő emberekkel és azok idióta ???? cselekedeteivel, amikből szépen lassan kiteljesül az igazi dráma.
Hailsham diákjait teljesen elzárják a külvilágtól, a kapun sem mehetnek ki, annyira vigyáznak rájuk. Egészen kiskoruktól fogva művészetre tanítják őket, egészséges életmódra nevelik őket, hogy a korai 20-as éveikben elkezdjék felajánlgatni a szerveiket azoknak az embereknek, akiknek szüksége van rá. Az iskolában mindennek jónak kell lennie, szépnek, gyönyörűnek, szokványosnak, unalmasnak, a tanárok megkövetelik még azt is, hogy ki mikor milyen sorrendben keljen fel az ágyból, ki hanyadikként érjen oda az asztalhoz. El vannak szigetelődve a külvilágtól, nem érintkezhetnek a külvilággal, nincsenek tévék, telefonok, áram is csak világításra. Ebben a hitben nevelik fel a növendékeket, akik 18 éves koruk után egy kis faluba kerülnek, ahol addig élnek, amíg ki nem választják őket a nagy feladatra.
A történet főszereplőpje Kathy H (Carrey Mulligan) aki még fiatal korában beleszeret Tommyba (Andrew Garfield) ám Ruth (Keira Knightley) elszedi előle. Kathynek inkább az fáj, hogy régebben együtt szívatták Tommyt, amiért különálló volt, Ruth szerelmét árulásnak vélte. A film első fél órájában fiatal színészek szerepelnek (nagyon jól), kiváló színészeinket csak akkor látjuk, amikor a történet szerint elköltöztették őket egy kis faluba. Elmúltak 18 évesek, Ruth és Tommy szerelme még mindig szemmel látható. Ezért egy óriási pont levonás jár a részemről. Egyik színész sem 18 már, talán Mulligan állt legközelebb karaktere korához, haj és smink ide vagy oda, nem tűntek 18-nak, és ez negatívum. Akkor látnak életükben először tévét, tanulnak beszélni rendesen, ismerkednek a szólásokkal. Alkotnak, műveket. Gyerek korukban az lett nekik tanítva, hogy azok az iskola legjobbjai, akik évek múlva, mikor rájuk kerül a sor adnak a szerveikből, másnak, segítenek az embereken, és mindemellett, szépen tudnak rajzolni. Aki mindkét ponton helyt áll, annak műve bekerül A Galériába és híres, megbecsült ember lesz.
Kathy nem bírja tovább Tommy és Ruth szerelmét, ezért önként jelentkezik ápolónak, amivel csak az idejét húzta addig, amíg el nem kezdhette a szerveinek kivetetését. Tommy és Ruth szakítottak, és legközelebb már csak évekkel később találkoznak, amikor már mindketten túl vannak a második operáción, Kathy még váratott magára. Összehozta a régi szerelmeseket és Ruth mindent elárul, amit régebben nem mert majd nem sokkal később a harmadik operációra is vállalkozik, rövid élete ezzel befejeztetett. Nem sokkal később Tommyé is, aki teljesen összetört, miután megtudta, hogy a Galéria nem létezik és átverték. Egy ideig még járt Kathyvel ám az idő múlásával muszáj volt önként kés alá feküdnie mert rángatózott, dühöngött, sokkot kapott, szenvedés volt neki az élet.
Kétszer meggondolandó, hogy érdemes-e megnézni a filmet, persze Carey és Andrew alakítása miatt egyértelműen meg kell nézni. Carey egy szempilla emeléssel is sokkal jobb, mint Keira, aki valamiért itt sem lopta be magát a szívembe, mint színésznő. Carey szemeiben mindent látni, azok beszélnek helyette. Andrew testbeszéde és puszta hangja elég lenne a filmben. Nagyon élethűen adta elő a rángatózást és egyéb tüneteket. A soundtrack nagyon tetszetős (azt sem szeretném a közeljövőben hallani) a filmhez képest. Egyetlen szép dolog volt a filmben, ez pedig a vágás. Különösen tetszettek ahogyan a környezetet bemutató jeleneteket mutatták, Szép hosszú képkockák,
bámulatos helyszínek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése