2011. március 8., kedd

The town

bankrabló történet Ben Affleck módra. Imádtam.Nem is tudtam, hogy Ben Affleck a kamera mögött is tevékenykedik, jól teszi, maradjon is ott. A bankrablós történetek néha unalmasak, de ez nem kifejezetten bankrablós film. Nem volt benne túl sok akció, de legalább újat mutatott. Tetszett ahogyan egyensúlyban tartották a drámai és szerelmi oldalt, kicsi ebből, kicsi abból. Nem is beszéltem a nagyszerű színészekről akik erősítették a film színvonalát. Nagy kedvencem Rebeca Hall most új oldalát mutatta meg, a karaktere sajnos nem engedett belőle többet kibontakozni, pedig az ő karaktereire nem ez jellemző.

Doug (Ben Affleck) itt él: ezt a világot ismeri, ezeket a szabályokat fogadja el. Ő és emberei sosem haboznak, mindig megszerzik, ami kell nekik, és nem hagynak nyomot maguk után. Ám most az egyszer hibáznak: egy rosszul sikerült bankrablás során kénytelenek túszul ejteni egy banktisztviselőt (Rebecca Hall) és ettől kezdve minden megváltozik hiszen Doug néhány nappal később randizni kezd Rebeccával, de persze a titkok kiderülnek előbb vagy utóbb és a vége nem happy end, ami nagyon tetszett benne. Az élet sem ér véget happy enddel, nem kell minden filmnek happy enddel záródni. Jeremy lett a másik nagy kedvenc a filmben, az ő karaktere közelebb áll hozzám, mint maga a főszereplő, ami jó is így. Nagyszerű alakítás tőle, tényleg mintha csak ráöntötték volna a szerepet.

A filmben hallható zenék lehettek volna jobbak de ez csak mellékes, pörgős és jól eltalált film, ajánlatos megnézni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése