Sugartown (spoilermentes review)

Majdnem későn kaptam észbe, hogy a Sugartown közeledik a BBC1-ra. Jobb később mint soha. Időt kerítettem rá és nem bántam meg. A sorozat teljes koncentrációt igényel, mert ha nem figyelünk, könnyen elveszhetünk a részletekben. Valami csodálatos lett a pilot, annak ellenére, hogy tetszett a történet, de mikor még nem láttam, nem tudtam elképzelni, hogyan is fog ez comedy-drama lenni. Egy ilyen történettel simán átmehettek volna comedy irányba, amiben a drámai részek nem illettek volna bele, vagy lett volna túl drámai, amiben elvesznek a comedy pillanatok. Örülök, hogy sikerült megtalálni az egészséges balance-ot. Megnyugodtam.



A történetről spoilermentesen. A sztori egy kitalált, Sugartown nevű városban játszódik, ahol is minden fejre áll mikor megjelenik Max Burr (Tom Ellis), aki át szeretné alakítani a családi bizniszt. Át akarja venni a hatalmat testvére, Jason (Shaun Dooley) felett is, a régi és csendes városkában kaszinókat és boltokat létrehozni, amihez meg kell szerezni a 'Rock Factory-t'. A városban ennek senki sem örül. Többet nem is mondok. Ha ez önmagában nem lenne elég, a családi perpatvarok és a kétszínű viselkedésekhez adjunk egy kis humort, táncot és ravaszságot. A városka lakói nagyszerű??? tervet eszelnek ki, hogy megmentsék lakhelyüket. Hogy ez mennyire jött be, sajnos még nem tudjuk, az alapötlet nem rossz, de meg kell szenvedni mindenért -ahogyan az életben is- a cél szentesíti az eszközt, ha arról van szó, szívesen csinálnak magukból bolondot, ez adja a történet komikus szálát (többnyire).



A sorozatot csak szemüveg nélkül ajánlott nézni, borzasztó micsoda ruhákat adtak szegény Tom-ra (is), ami egyébként része a kitalált város képének. Remekül sikerült visszaadni ezt a képet, én tényleg elhittem, hogy ez csak egy kitalált város. Látszódik az emberek viselkedésén és ruházatán (nem annyira feltűnő, talán csak az én szememet bántotta, de része a megalkotott képnek), a történteken.

A cast igencsak nagyvonalúra sikeredett. Miranda Raison, Shaun Dooley, Tom Ellis és Georgia King, mind ismert és híres színészek, olyan szerepekben, amikben még nem igazán láthattuk őket. Számomra meglepően jóra sikeredett Max karaktere. Látván őt, az ember azt hinné, hogy ő a légynek sem tud ártani, pedig nem így van, de a bájos mosoly (és azok a borzasztó ruhák :D) minden rossz gondolatot eltakarnak. Másik nagy kedvencem Carmen, akiről aztán tényleg minden lepereg. Nem volt könnyű a gyerekkora és azok után is képes ily módon hozzáállni a dolgokhoz, követni az álmait, legyen szó bármiről.




A sorozat alatt hallható zene szerintem kissé gyengére sikeredett, de a vágás és rendezés ezt nálam egyensúlyba hozza. Egy nagyon szép környéken forgattak, nem ragadtak a négy fal közé, pont eleget látunk a kinti környezetből. Nagy nevek állnak a stáblistán is. Susie Liggat producerként tűnik fel, Liana Del Guidice pedig szerkesztőként. Mindkettejük munkáját nagyra becsülöm.

Jó a cast, történet (lesz még jobb is) és a stáblista is kedvre való. A sorozat csak 3 részes, de szerintem annyi pont elég, mert az események elég gyorsan peregnek 60 perc alatt is.

Secret Smile

Egy örök kedvenc, még 2005-ből. Ez a film mutatta meg nekem, hogy David Tennant mekkora színész (és hogy mennyire nem tudtam megérteni az akcentusát). Elsőre néztem a filmet és éreztem, hogy fel kell kötni a gatyót, mert ebből sokat nem értek. Akkoriban még nem létezett hozzá felirat. Maga a film nem volt rossz, sőt, jó, bár olvastam a könyvet is később és az jobb lett. A sztori csak a kifejletben változik, kisebb változtatások voltak a filmben, de ezek nem annyira szembetűnőek és elhanyagolhatóak. A filmes vég valóban izgalmasabb, mint a könyves. Ez a két részes dráma kevés volt ahhoz, hogy a karaktereket megismerjük rendesen, de itt most nem is az lényeg.

A karaktert sikerült jól átültetni, nekem kicsit hiányzott az, amit Brendan gyerekkoráról olvashattunk a könyvben. A filmes Brendan egy manipulatív de magabiztos ember volt, a könyvbéli egy szerényebb de céltudatos karakter volt. Mozgóképen pszichopata gyilkosnak tűnhet, míg a papírlapokon még több kérdőjel merül fel a karakterrel kapcsolatban, nem is beszélve a befejezésről, ami Nicci French kötetében teljesen más. Miranda önmagában okoz kárt és úgy kenik a férfira a gyanút. A filmben látszik, hogy a rossz fiú börtönben van, a kötetből nem derül ki, hogy mennyi időt kapott, sőt, maga a börtön sem biztos.




A Secret Smile előtt csak a horror filmek után nem tudtam elaludni. Nem féltem és nem sírtam, de nem tudtam egyszerűen kikapcsolni, annyira megrázott amit a filmben láttam és micsoda alakítás egy olyan embertől, akit azelőtt még csak a Doctor Who-ban és a Tűz Serlegében láttam. Eszméletlen. Az általa alakított Brendan soha ne jöjjön velem szembe. Ha már remek alakításokról van szó, meg kell említeni Kerry Cotton alakítóját, Clarie Goose-t, aki skót létére elég remek angol akcentussal beszélt, meg sem lehetett mondani róla, hogy skót. A történet szerint Brendan összejön Mirandával, szakítanak, majd Brendan összejön Kerryvel (Miranda testvére). Össze is akarnak házasodni, de az esküvő napján a férfi lemondja az esküvőt és összeházasodik Miranda legjobb barátnőjével, Laura-val (Susannah Wise), aki érdekes körülmények között hal meg. Sok kérdőjel, sok utalás a múltra.

Nicci French egy másik könyve, a Killing Me Softly szintén meg lett filmesítve, amiben Joseph Fiennes a főszereplő, egy sokkal félelmetesebb sztori. Joseph is félelmetesebb, mint David. A Secret Smile inkább sokkoló, én csak annak, aki látta már Davidet valamiben, hanem a történet szempontjából. Pont mikor azt gondolod, hogy akkor ott vége lesz mindennek, még sem lesz. A film végi 'inkább nem is beszélek róla' jelenet egy végső sokk, nem csak a David fanoknak, hanem azoknak is, akik másmilyen véget képzeltek a filmnek. Még belegondolni és rémisztő, hogy ez akár a valódi életben is megtörténhet az emberrel. Ez van, ha nem tudunk nemet mondani.

Miranda (Kate Ashfield) már túl hisztis volt számomra, mindent túl komplikált és nem keverte volna magát ekkora bajba, ha nem hallgat a forró fejére és próbálja Brendan dolgaiba beleütne az orrát. Egyikük sem szent és abban sem vagyok biztos, hogy Brendan megérdemelte, amit kapott, hiszen olyanért ítélték el, amit el sem követett. A bevallott és látott bűneiért megérdemelt volna hasonló büntetést. A film egyébként nem a legjobban van megvágva, egyszer látszik egy mikrofon, másszor pedig az egyik szereplő haja az egyik pillanatban ilyen, a másikban meg olyan, tehát nem a legjobb, de a sztori, színészek és a rendezés kiváló.

Single Father

Single Father címen küzdött a nézők kegyeiért az a 4 részes BBC dráma, amit Mick Ford (The Passion) írt, Sam Miller (The Quatermass Experiment, Spooks, The Bill) rendezett a Red Production Company ( Clocking Off, Casanova, Unforgiven, Queer as Folk) és a BBC Scotland közreműködésével.

A történet szerint Dave Tiler (David Tennant) fotósként dolgozik, tanárnak készülő feleségével, Ritával (Laura Fraser) és gyerekeikkel laknak együtt. Az első epizód első felében a biciklivel közlekedő Ritát elüti egy rendőrkocsi, meghal. Dave, a gyerekek és rokonok együtt próbálják meg feldolgozni a szörnyű tragédiát, ami sok vitát kelt közöttük.




A szerencsétlenül járt férj megpróbál vigyázni és figyelni gyerekeire, ami nem egyszerű feladat, hiszen a gyerkőcök között akad nagyon fiatal és problémás tinédzser is, Lucy (Natasha Watson) aki Rita és Stuart (Rupert Graves) vérszerinti lánya. Rita halála előtt sem volt jó a kapcsolat Dave és Lucy között, de a szomorú események után még rosszabbra fordult a helyzet, hiszen a makacs és önfejű lány eldöntötte, hogy megkeresi igazi apját. A kisgyerekek nehezen dolgozzák fel anyjuk halálát és sok időnek kell eltelnie, amíg megszokják új életüket.

A produkció arra is rávilágít, hogy az élet nem áll meg, gondok és problémák mellett is felcsillan a remény, túlteszik magukat a sokkon. Rita szerető anya volt, aki túlságosan féltette csemetéit és megvonta tőlük azt, ami más hasonló korú fiataloknak megadatik. Nem használhatnak telefont és nem nézhetnek 'bugyuta' meséket.




Ekkor érkezik a 'felmentősereg', Rita legjobb barátnője, Sarah (Suranne Jones) és barátja, Matt (Warren Brown) személyében. Betoppan a család többi tagja is, többek között Dave előző felesége, vele közös lányuk, Rita édesanyja, huga, annak barátja, hogy segítsenek átvészelni ezt a szörnyű időszakot. Mind úgy érzik, joguk van beleszólni az ott lakók életébe, ezért meg is tesznek mindent, hogy segítsenek a háznál, annak ellenére, hogy a fotós többször sebezhetetlennek mutatja magát és képtelen megválni azoktól a szabályoktól, gyereknevelési érvektől, amiket feleségétől tanult el.

Próbálja uralni a felmerülő súlyos helyzeteket, aminek súlyát néha már nem bírja elviselni. Nem csupán a gyász nyomja a lelkét, több, kisebb nagyobb felmerülő problémára is megoldást kell találnia. Mikor már érzi, hogy kicsúszik a lába alól a talaj, elgyengül de megerősödve veszi újra az akadályokat, legyen szó akár iskoláról, balesetről, Rita múltjáról vagy pénzről -amiben a család addig sem bővelkedett-.

A heves érzelmek és a szomorú jövő látképe összehozza a két főszereplőt. Dave és Sarah egymásba szeret, kapcsolatukat megpróbálták titokban tartani és küzdöttek érzéseik ellen, nem sok sikerrel. Fordulatos a cselekmény, hiszen váratlan események nehezítik meg a szereplők életét, ha maga a gyász és lelkiismeret furdalás nem lenne elég. Tilosban járni veszélyes, az újdonsült szerelmespár meg is égette magát. A film vége teljesen meglepő fordulatot hoz, ami megváltoztatja az egész család sorsát és jövőjét.



A tavalyi év egyik legnépszerűbb drámája, ami a Downton Abbey és Thorne: Sleepyhead produkció 'ellen' indult a BBC-n, 2010 Októberében. Érdekessége, hogy a jeleneteket kronológiai sorrendben vették fel és a rendező szabad kezet adott a színészeknek a karakterek megformálásában. A film alatt hallható zene Murray Gold (Doctor Who, Torchwood, Devil's Whore, Casanova) zsenialitása, aki talán az egyik legjobb kortárs zeneszerző napjainkban. Remek kikapcsolódás egy Vasárnap délutánra, zsebkendővel vagy anélkül de készüljünk fel a könnyekre vagy szomorú pillanatokra, amit a zseniális David, rendkívül tehetséges Suranne és Neve McIntosh hoz a képernyőnkre. Anna személyisége remekül kidolgozott, talán az egyik legjobb az epizódokban és Neve pompásan alakította a minden lében kanál és önfejű testvért.

Kitüntetett figyelmet érdemel Natasha Watson, akit azóta díjra is jelöltek Lucy megformálásáért és Laura Fraser, aki már eddig is sok drámában bizonyított. Ne feledkezzünk meg a filmben látott kutyáról sem, akit Dave, eleinte nem akart sem a házban, sem az udvarban látni. A produkcióban Boy ( ! ) névre keresztelt szuka a forgatáson soha nem azt csinálta, amit kellett volna és Daviden kívül mindenkinek szót fogadott, amivel hátráltatta a forgatást.

Spaced

A Spaced 1999-től 2001-ig tartó Channel 4 sitcom volt. A főszereplők Simon Pegg, Jessica Stevenson, Julia Deakin, Mark Heap, Nick Frost. Simon és Jessica írta a sorozatot, a producer pedig Edgar Wright személye. Már a nevek is elég csábítóan hangzanak és még nem is beszéltem a vendégszereplőkről: Bill Bailey, John Simm . Mindössze 14 epizód erejéig, 2 évadon keresztül követhettük Tim Bisley (Simon) és Daisy Steiner (Jessica) kalandjait.



Tim egy képregény mániás, gyerekesen viselkedő férfi, aki egy képregényboltban dolgozik, elhagyja barátnője, Sarah, egy másik férfiért. Ekkor találkozik Daisy-vel, az amatőr íróvalm váratlanul, egy kávézóban, miközben mindketten lakást keresnek. A kínálat nem a legjobb, viszont adódik egy remek lehetőség, amit nem szabad elhalasztaniuk. Egy remek lakás, jó áron, ám csak párok jelentkezhetnek.
Élnek a lehetőséggel és azt hazudják, hogy együtt járnak egy ideje. Probléma megoldva ám a baj mindig csőstül jön. Amint elkezdik magukat jól érezni a lakásban, Tim elveszíti munkahelyét és Daisy is megpróbál munkát találni magának, nem sok sikerrel. Az élet egyéb nagy problémáival is szembesülniük kell és továbbra is eltitkolni mindenki elől az igazságot, ami nem megy könnyedén.



Tim és Daisy között valami kifejlődik, különösen a második évadban, addig se veled, sem nélküled viszonyuk van, amivel az őrületbe akarják vinni a szomszédokat, a ház bérlőjét, Marsha Klein-t, az egyedülálló anyát, aki soha nem titkolta mély érzéseit Brian Topp, szintén szomszéd iránt. Brian egy bolond művész volt, lassú felfogású és könnyen kihasználható. Kapcsolata megszakadt az emberekkel, nem képes az emberekkel való igazi kommunikálásra. Ezért is számít nagy fordulatnak, hogy Daisy legjobb barátnője, Twist, a divatmániás beképzelt lány elkezd járni Briannel. Daisy már kezd magába roskadni, hülye szomszédjai és Tim próbálja észnél tartani. Mike Watt (Nick Frost), Tim gyerekkori barátja, a British Army tagja szeretne lenni, egyszerűen zseniális, talán neki van a legtöbb esze az összes karakter közül.




Mindennapi problémák szürreális köntösben, egy vérbeli brit sitcom Simon Pegg/Nick Frost nevével ellátva. Huszonnégy perc per epizód, garantált röhögőgörcs és egy nagyon jó soundtrack, amiért plusz pirospont jár, a színes zenei választék miatt.


A sorozatból egyébként egy amerikai remake is készült 2009-ben, ami nem aratott osztatlan sikert a nézők között, sőt, a rendezőket is magukra haragították, amiért nem kérték el a film bizonyos jogait. A remake önmaga mindössze pár rész lett és sugárzását felfüggesztették az alacsony nézőszám miatt.

Exile

Egy régen várt dráma. Sejtettem, hogy jó lesz ez, maga a történet és a színészek is biztosítás a minőségi produkcióra. Már akkor figyeltem a projektre, mikor még alig volt róla megadva infó. A történetet Paul Abbott és Danny Brocklehurst alkotta meg ((AbottVision/Red Production Company).

A sztori szerint Tom (John Simm) egy lecsúszott életű londoni újságíró, aki droggal és nőkkel elrontotta karrierjét ezért meglátogatja régen látott apját, aki Alzheimer-rel küzd. Pontosan 18 éve hagyta el otthonát és meg is volt annak az oka, hogy miért nem tért vissza addig. Az apa, Sam (Jim Broadbent) bántalmazta Tomot, mikor az kicsi volt. Kettejük kapcsolatát szerette volna felmelegíteni és pontot tenni az i-re ám ez nem ment ilyen egyszerűen, hiszen ő csak pár éves volt, mikor az apja holmijai között kutatgált, Sam pedig a betegsége miatt nem emlékszik a múltra -legalább is nem mindenre- így pedig elég nehéz egy régi ügyet felbolygatni és lezárni.

Tom szeretne mindent tisztázni, de közben egyre több dologba keveredik bele és össze is jön Mandyvel, egy bárban dolgozó nővel (Claire Goose) akiről később kiderül, hogy a tesójának volt egy éjszakás kalandja Tommal, még régebben. Mandy anyuka már és a férje, aki szinte soha nincs otthon, Tom egyik legjobb barátja (volt) ez mind csak a történet folyamán később derül ki. (Olivia Colman) Tom testvérét, Nancyt alakítja, aki egy teljesen közömbös figura, legalább is én nem mindig tudtam eldönteni, hogy haragszik-e Tomra, amiért ráhagyta beteg apjukat vagy néha örült-e annak visszatérésének.




A memória érdekes dolog és nem minden esetben érdemes fejtegetni mert néha a helyzet kilátástalan. Tom céltudatos volt és bár többször letört, mindig folytatta a küzdelmet és segített 'apjának' visszanyerni álmait, ami nem mindig sikerült. Mindemellett az is kiderül, hogy nem Sam a valódi apja. Elkezdődik a nyomozás és végül rátalál az igazi apjára, aki rákban szenvedett de önként vetett véget életének egy nappal azután, hogy az akkor még mit sem sejtő fia felbukkant nála, információért. Mint kitudódott, vérszerinti apja Jonathan, aki egy Greenlake nevű gyógyintézetben dolgozott régebben. Halála előtt videóra veszi vallomását amit Tom megtalál és megnéz, abból tudjuk, hogy Jonathan megerőszakolt nőket és Tom egyike volt azon gyerekeknek aki így fogantak. A szálak visszavezetnek egy köpcös, szemüveges úriemberhez??? aki az intézet fejeként mindenről értesült, sőt, be is szállt a bizniszbe. Jonathan sorra erőszakolta meg a nőket, Metzler pedig eladta a gyerekeket, akiket a saját szüleik hagytak ott/hagytak el. Erre aztán végképpen nem számítottam. Ritka fordulatos történet volt, idő is alig van kirázódni egyik hirtelen jött eseményből a másikba.

Nagyon tetszett ahogyan megvalósították a filmet, jó volt látni, hogy nem szorultak a négy fal közé, pedig a történet megkívánhatná. Szerintem kicsit lassan indult be a sztori de utána már azt sem tudtam, hogy most mi merről hány méter. A thirller sem igazán az én műfajom, pszichológiai vagy nem, nem az én kenyerem és ezek után sem kedveltem meg jobban.A zene amit alatta hallottunk, illett a környezethez, piros pont jár érte. Nagyon meg vagyok elégedve a filmmel, még is van még egy kis kivetnivalóm. Nancy karaktere. Ő csak mellékszereplő ez igaz, de nem bántam volna ha látjuk jobban kibontakozni. Jim nagyon jól játszott, ahogyan ezt tőle megszokhattuk de még egyszer nem szeretném ilyen szerepben látni, ember feletti alakítás de azért csak rossz volt nézni amint magatehetetlen. Alapból szomorú érzés árasztja el az embert, ha ilyen személyt lát, de ha tévén ilyen nagyszerű ember játsza el ....
Tom karaktere nekem túl forróvérű volt. Egyik pillanatban még ezt csinálta, másikban azt, ami végül is nem probléma, de nekem kissé úgy tűnt, mintha kicsi gyerek oldalná meg a rejtélyt, hogy miért vették el tőle kisebb korában a Kindercsokit ... Kapkodott és néha meggondolatlanul cselekedett, de ez ő.



Kis megjegyzés, de szerintem Tom aki szintén újságíró volt, mint adoptáló apja, Sam, jobban hasonlítottak belsőjük alapján, mint Sam és vérszerinti lánya, Nancy vagy mint Jonathan és Tom. Könnyekben úsztam a jeleneteknél, mikor arra fókuszált a kamera, hogy Sam mennyi mindent nem tudott már maga megcsinálni illetve a vallomásos jelenetnél, mikor Tom megtudja, hogy az igazi apja miféle ember. Azok bizony igazi könnycseppek, elképesztően jó minisorozat lett.

Nekem személyszerint egyik kedvenc jelenetem az volt, amikor Tom megpróbálta elkerülni a haverját a boltban, bebújt a rakodó kocsi mellé és az ott dolgozó elszólta magát, eltolta a kocsit, Tom pedig úgy tett, mint aki éppen a cipőfűzőjét köti be. Nagyon ravasz fiatal ember. :D
JÓ volt látni Tomot egy Lotusban (inkább nem nevezném meg miért) de a havas, padon ülős, beszélgessünk a családunkról pár perc is nagyon ütős lett, szép jelenet.

United

A United minden idők egyik legjobb drámája. Szeretem a drámákat és nem mondom mindegyikre, hogy a 'legjobb' de ezt a filmet lehetne jelölni a 'Legjobb dráma' kategóriában.

A BBC2 filmje igaz történeten alapul, az 1958-as mücheni légi katasztrófát helyezi középpontba. A rendező, író, producer több éven keresztül gyüjtögette az információkat és beszélt a póruljárt szerencsétlen fiatalok alkotta focicsapat tagjainak még élő ronokaival. Ez aztán az alapos előkészület. Bár a filmet sok negatív kritika érte (általában milyen önéletrajzi filmet nem szokás megtámadni?) engem teljesen meggyőzött, és ha választani kell kinek hiszek, a rokonoknak, vagy a neten található tényeknek, én a rokonokra szavazok. Szomorúan olvastam, hogy Matt Busby tetszését nem nyerte el a film, és a még most is élő egyik kapus is szívből utálta a filmet. Itt a bibi az önéletrajzi filmekkel.

Nagyon vártam a filmet mert néhány kedvenc színészem szerepel benne. Ugyan számomra újdonság volt, hogy Kate Ashfield is szerepelt a filmben (mindenhol Claire Goose volt bereklámozva). Kate ezúttal Alma George karakterét alakította, aki egy titkárnőként dolgozott Matt Busby és Jimmy Murphy keze alatt. Két kedvenc skót színészem, Dougray Scott és David Tennant is nevét/arcát adta a produkcióhoz, de nem is akárhogyan. Dougray a világ egyik legtehetségesebb színésze, remekül adta Matt néha beképzelt, makacs és céltudatos karakterét és sajnálom, hogy a még most is élő Matt Busbynak nem tetszett ez az alakítás. Nálam bejött, az a lényeg. Sokszor valamiért úgy éreztem, hogy inkább David Tennantnak kellett volna Mattet játszani, Jimmyt pedig Dougraynak. Egyszerűen Davidnek jobban állt volna egy ilyen szerep, a plafonig ér nála az olyan karakterek listája, ahol beképzelt és makacs szereplők neve szerepel. Dougrayt jó volt viszont látni ismét az Egyesült Királyságban, talán ismervén előző filmjeinek karaktereit, ezzel úgymond számomra semmi újat nem mutatott. Doug bárkit remekül eljátszik.

Ha megtörtént volna a szerepcsere, akkor még is ki alakította volna Jimmy Murphyt? Jimmy karakterére viszont tényleg David a legjobb választás. Végre kedvére szaladgálhatott és kiabálhatott mindenkivel (ahogyan azt a Doctor Who-ban is tette).
Jimmy egy rendkívül munkaszerető és precíz ember volt, aki -a cél elérése érdekében (is)- képes volt átmenni az ember érzésein is, mint úthenger az úton, csak hogy kiordibálja magát, ha neki tetszik vagy hogy elérje a célját. Személyszerint nem éreztem, hogy a lépcsős sírós jelenet elég hosszú és lényegretörő lett volna. Ilyen halál eseteknél mindig sír az ember és én nem tudtam eldönteni, hogy ő most csak azért sír, mert ez történt és bedőlőben volt a karrierje vagy mert edzőjük volt és szerette őket. A filmben nekem nagyon nem jött át, hogy a munkáján kívül amúgy bírta volna a csapat tagjait.

Hiába a felülmúlhatatlan remek előadás Davidtől és a lélegzetelállító karaktermegformálás Dougtől, a film főszereplője (akit mellesleg csak másodikként emlegetnek) Bobby, akit Jack O'Donnell alakít. Elgondolkodtató, hogy ő miért kapott ilyen kevés elismerést, mikor ő játszaná a főszerepet. Egy új kedvenc színészem lett Jack. Nagyon hihetően alakította Bobbyt, a kissé zavart ám céltudatos fiatal Bobbyt. Karakterében különösen tetszett, hogy a tragédia után eleinte nem akart visszatérni a focihoz, de később megadta magát és ismét rúgta a bőrt.

A Manchester United 1958-as müncheni légi katasztrófája Matt hibája, aki az egy csapásra hírhedté vált csapatot úgy parancsolta vissza a gépre egy majdnem szerencsétlen földreszállás után, hogy hóvihar volt és a repülőt akkor javították a technikai problémák miatt. Mattet mardosta is a lelkiismerete. Jimmy tehát a tragédia után újabb focisták után nézett. Két hete volt a következő meccsig és újdonsült edző kollégájának sem örült, talán a pozícióját féltette. Sikerült összehozni a csapatot, a meggyógyult és depresszióból kigyógyult Bobby pedig a második meccsükön csatlakozik hozzájuk, Matt felépül és szívéből lelkéből szurkol az általa finanszírozott csapatnak.

A szerepcsere ötletén kívül én némi csalódást is felhoznék. Nekem nagy szívfájdalmam, hogy Dean Andrews, aki Bert Whalley-t alakította, nem szerepelt többet a filmben és maga az a pillanat, amikor megtörténik a tragédia, nem sikerült elég hosszúra, aminek oka talán abban rejlik, hogy a még élő emberek nem emlékeznek minden részletre vagy tényleg ennyire emlékeznek csak abból, ami történt. Itt egy újabb bibi. Hogyan vigyünk filmre egy megtörtént eseményt amire talán a túlélők sem emlékeznek de dráma film révén legyünk őszinték és úgy csináljunk belőle filmet, ahogyan az valójában történt, ne essünk túlzásba, ne tegyük szörnyűbbé és hosszabbá a jelenetet, mint valójában történt?

Pozitívumként hoznám fel, hogy a walesi akcentusok jók, még Davidé is és a zene is nagyon szívet melengető/szivet törő, pontosan passzol a filmhez.

Game of Thrones

Már nagyon vártam ezt a sorozatot. Az HBO általában mindig minőségi munkát ad ki a kezei közül, ez egy újabb bizonyíték lett erre az állításra.

Magát a könyveket nem olvastam és nem is fogom elolvasni, mert hiába a jó minőség, jó színészek, ez akkor sem az én műfajom. A lovagkorban játszódik, a történet középpontjában pedig Westeros, a valaha hét királyságból álló, sárkánylovasok által uralt birodalom és az országért folytatott vérremenő küzdelem áll.

A maga műfajában remek, látszik, hogy rengeteg pénzt öltek a showba, a díszletek és jelmezek egyszerűen elképesztőek, már rendesen sajnáltam a szereplőket, bevallom őszintén. Az én kis törékeny lelkivilágomnak ez túl sötét, mint egy Tim Burton film. Az legalább szeretem, de nagyon.

A szereplők jók voltak, különös tekintettel Ned alakítójára, Sean Beanre (tőle mondjuk milyen alakításban lehet csalódni?) és Daenerys Targaryen megszemélyesítőjére, Emilia Clarke-ra. Ezt a nőt még semmi más filmben láttam és nem is ismertem fel de egyből magával ragadott, most kigoogleztam a nevét és rájöttem miért. Ilyen színészekre van szükség a filmiparnak. Nekem pedig jó ízlésem van kiszúrni egy amerikai filmben azokat, akik nem amerikaiak. Ez vagyok én :)

A filmben Ned karaktere egy tipikus Sean karakter, ami végül is passzol hozzá de mást vártam. Remélhetőleg Ned másik oldalát is megismerhetjük nemsokára. Sean remekül eljátszotta (Mit nem?) de valami másra vágyom, reménykedtem egy kissé másabb karakterben. Meglepően jónak tűnt viszont Queen Cersei Lannister karaktere, kíváncsi vagyok mit tudnak még kihozni belőle.