Anthony Zimmer

Életem első francia nyelvű filmje angol felirattal. Tetszetős.A francia filmek világa előttem még új, de ha a többi is hozta ezt a színvonalat, akkor onnantól kezdve azt is szeretem. Sophie Marceau és Yvan Attal a főszereplők. Régebben nem néztem Sophie filmeket. Akkor mostantól fogunk.

A film Anthony Zimmer utáni veszett hajszát mutatja be, micsoda csattanóval a film végén. Anthonyt a világon mindenhol keresik, de nem találják, mivel hatalmas plasztikai műtéte volt. Senki, még a saját barátnője sem ismeri már fel. Nem csak az arc, de az egész férfi megváltozott. Alapból érdekes a sztori. A plasztika csodákra képes de vajon lehet-e annnyira plasztikáztatnim hogy a saját partnerünk se ismerjen fel bennünket? A történet szerint igen. Akerman zsarunak támad egy jó ötlete, hogyan lehetne elfogni a milliárdos csalót. Tudja, hogy a férfi mindent megtenne, hogy újra láthassa kedvesét. Chiara egy kézzel írott levelet kap a bűnözőtől. Hogy lerázza támadóit, kiválaszt egy olyan férfit, aki hasonlít az ő volt kedvesére, hogy úgy tűnjön, ő az, akit el kell kapniuk. Chiara Françoist, az egyszerű turistát szúrja ki és elég közel engedi magához. Fondorlatos cselekmények ide vagy oda, a film hatalmas poénnal zárul, ami nekem nagyon tetszik. Teljesen kiszámíthatatlan mi történik.

Az én egyetlen kérdése viszont csak az, hogy létezik-e olyan erős plasztika, ami annyira megváltoztatja az embert, hogy senki sem ismer rá? Tényleg van ilyen? Ha van, akkor működött a dolog és a fickó jól alakította a dolgokat. Sok cselszövés és 'jaj, tudhattam volna' pillanat. Egy újabb példa arra, hogy miért is ne bízzunk meg valakiben, akit nem ismerünk ilyen hamar és adjuk fel a terveinket. Attól függetlenül, hogy a film végig azt sugallta, hogy a nő okos, végül kiderül, hogy a férfi túljárt az eszén. Elég jól tette, bár kissé sokat vállalt és kockáztatta az életét, nem mintha nem érdemelte volna meg. Egy szép sztori arról, hogyan szeressünk bele a párunkba úgy, hogy az ne tudja meg kik is vagyunk valójában. Zseniális. Szerelmi történet egy kis akcióval és sok arcra közelítő jelenettel. Remek. Szem néha többet mond, mint a száj.

A stáblistán csupa számomra ismeretlen név áll, én piros pontot adnék Frederic Talgorn-nak, a zeneszerzőnek. Jót alkotott. Többször nézős. A filmből 2010-ben készült egy remake az Utazó címmel, Johnny Depp-el és Angelina Jolie-val a főszerepben, amit még nem láttam.

Trust

avagy oktató jellegű film átültetve egy történetbe arról, hogy miért ne ismerkedjünk meg senkivel online, és adjunk ki fontos információkat magunkról. Ritka jó amerikai film. Ezt szeretem az amerikai drámában. Egy teljesen más műfaj. És megint kiderült, hogy maga a 14 éves Annie viseli legjobban ami történt vele.

A film a 14 éves Annie-ről szól, aki 14-ik születésnapjára kap egy laptopot. Online chat szobákba regisztrál fel és megismerkedik egy Charlie nevű 'fiúval' akiről első közös találkozásukkor kiderül, hogy legalább 40 éves és mit akar valójában a lánytól. Hazugságra utaló jelek már régebben is voltak, Charlie többször hazudott már a koráról online. Találkoznak, a lány először kétségbe esik de a férfi oly annyira elvarázsolja, hogy nem fél vele együtt sütizni a plázában. Több mint 2 hónapnyi online és telefon flört után a plázában találkoznak és egy hotelben kötnek ki. Az ominózus jelenetet ugyan nem igazán mutatják, de egyértelmű, hogy mi történik.

A médiában oly sok hasonló sztorit hallani, de hogy milyen is ez egy 14 éves ember szemszögéből? Soha nem gondoltam még bele. A kislány még fiatal és naív, elhitt mindent, amit Charlie mondott neki. Szerelembe esett egy majdnem 40 éves pasassal aki szépeket mondott neki, értelmes és okos embernek tűnt, bölcsnek és meggondoltnak. Mindenkit meglep, hogy a lány mindig mást okol a történtekért és tartja magát ahhoz, hogy nem történt semmi komoly, hiszen Charlie azért akarta, mert viszont szerették egymást. El sem akarta hinni hogy mi történt vele (pedig több ember is felhívta már erre a figyelmét). Tudatalatti védekező reakció? Gyerekkori szerelem? Mindkettő? Nehéz megmondani. A filmben gyorsan pörögnek az események és annyi mondanivalót tartalmaz, hogy arra nagyon figyelni kell.



Kicsi lány megbántva érzi magát, hogy a szülei miért csinálnak nagy ügyet a történtekből, az apa tudatalatt nem akarta, hogy a lány felnőljön, ezért irányítani akarja állandóan, hatalmat érez a lánya telefonja felett is, szegény sajnos rendesen bekattan. Apa lánya közt akkora a szakadék, hogy annál nagyobb már nem is lehetne. Az anya, aki olyan mit egy gomb, megpróbálja összzetartani a dolgokat, nem bírja elviselni lánya dühkirohanásait és a férje paranoiáját. A történetbe bekerül egy FBI nyomozó is, aki nyomoz a pedofil után és ráébreszti Annie-t arra, hogy mi is történt vele valójában.




A filmben szereplő 1995-ös születésű színésznő, Liana Liberato mostantól beírta magát a kedvenc színésznőim közé. Egy vitathatlan tehetség. Több érzelmet, művészetet és értelmet tudott vinni a karakterébe, mint több nagy, híres színésznő, együttvéve egy -egy filmben. Másik nagy kedvencem a Jason Clarke által megformált Doug nevű karakter volt. Úgy általában mindig telitalálat Jason-t politikai vagy bűnügyi szerepre felkérni. Láttam már több filmben is, de a legmeghatározóbb, az a Bortherhood című sorozata volt, ami a Showtime csatornán ment vele és Jason Isaacs-szel a főszerepben. Teli találat, torpedó, ötös lottó, Joker, Ász, whatever. Isten áldja a casting director-t, Carrie Ray-t. A szerkesztésért Douglas Crise volt a felelős, akinek a munkájáért régóta rajongok. Ő vágta meg az Ocean's 12 filmet is. Nagyon tetszett a vágás és szerkesztés, a visszaemlékezések és hallucinációk megvalósítása. A vége számomra elég váratlan (ami eddigi tapasztalataim szerint nem gyakori egy amerikai filmnél)

Még több ilyet kérek szépen, még többet. Ezt a filmet, kicsit megvágva akár az iskolákban is lehetne mutatni. Mindenki mindjárt elgondolkozna azon, hogy akarnak-e ismeretlen emberekkel találkozni és szeretnék-e hagyni, hogy maguk is részei legyenek a 'manapság divatos' (zűllött és hormontúltemgéses, erkölcstelen) világnak.

Exile

Egy régen várt dráma. Sejtettem, hogy jó lesz ez, maga a történet és a színészek is biztosítás a minőségi produkcióra. Már akkor figyeltem a projektre, mikor még alig volt róla megadva infó. A történetet Paul Abbott és Danny Brocklehurst alkotta meg ((AbottVision/Red Production Company).

A sztori szerint Tom (John Simm) egy lecsúszott életű londoni újságíró, aki droggal és nőkkel elrontotta karrierjét ezért meglátogatja régen látott apját, aki Alzheimer-rel küzd. Pontosan 18 éve hagyta el otthonát és meg is volt annak az oka, hogy miért nem tért vissza addig. Az apa, Sam (Jim Broadbent) bántalmazta Tomot, mikor az kicsi volt. Kettejük kapcsolatát szerette volna felmelegíteni és pontot tenni az i-re ám ez nem ment ilyen egyszerűen, hiszen ő csak pár éves volt, mikor az apja holmijai között kutatgált, Sam pedig a betegsége miatt nem emlékszik a múltra -legalább is nem mindenre- így pedig elég nehéz egy régi ügyet felbolygatni és lezárni.

Tom szeretne mindent tisztázni, de közben egyre több dologba keveredik bele és össze is jön Mandyvel, egy bárban dolgozó nővel (Claire Goose) akiről később kiderül, hogy a tesójának volt egy éjszakás kalandja Tommal, még régebben. Mandy anyuka már és a férje, aki szinte soha nincs otthon, Tom egyik legjobb barátja (volt) ez mind csak a történet folyamán később derül ki. (Olivia Colman) Tom testvérét, Nancyt alakítja, aki egy teljesen közömbös figura, legalább is én nem mindig tudtam eldönteni, hogy haragszik-e Tomra, amiért ráhagyta beteg apjukat vagy néha örült-e annak visszatérésének.




A memória érdekes dolog és nem minden esetben érdemes fejtegetni mert néha a helyzet kilátástalan. Tom céltudatos volt és bár többször letört, mindig folytatta a küzdelmet és segített 'apjának' visszanyerni álmait, ami nem mindig sikerült. Mindemellett az is kiderül, hogy nem Sam a valódi apja. Elkezdődik a nyomozás és végül rátalál az igazi apjára, aki rákban szenvedett de önként vetett véget életének egy nappal azután, hogy az akkor még mit sem sejtő fia felbukkant nála, információért. Mint kitudódott, vérszerinti apja Jonathan, aki egy Greenlake nevű gyógyintézetben dolgozott régebben. Halála előtt videóra veszi vallomását amit Tom megtalál és megnéz, abból tudjuk, hogy Jonathan megerőszakolt nőket és Tom egyike volt azon gyerekeknek aki így fogantak. A szálak visszavezetnek egy köpcös, szemüveges úriemberhez??? aki az intézet fejeként mindenről értesült, sőt, be is szállt a bizniszbe. Jonathan sorra erőszakolta meg a nőket, Metzler pedig eladta a gyerekeket, akiket a saját szüleik hagytak ott/hagytak el. Erre aztán végképpen nem számítottam. Ritka fordulatos történet volt, idő is alig van kirázódni egyik hirtelen jött eseményből a másikba.

Nagyon tetszett ahogyan megvalósították a filmet, jó volt látni, hogy nem szorultak a négy fal közé, pedig a történet megkívánhatná. Szerintem kicsit lassan indult be a sztori de utána már azt sem tudtam, hogy most mi merről hány méter. A thirller sem igazán az én műfajom, pszichológiai vagy nem, nem az én kenyerem és ezek után sem kedveltem meg jobban.A zene amit alatta hallottunk, illett a környezethez, piros pont jár érte. Nagyon meg vagyok elégedve a filmmel, még is van még egy kis kivetnivalóm. Nancy karaktere. Ő csak mellékszereplő ez igaz, de nem bántam volna ha látjuk jobban kibontakozni. Jim nagyon jól játszott, ahogyan ezt tőle megszokhattuk de még egyszer nem szeretném ilyen szerepben látni, ember feletti alakítás de azért csak rossz volt nézni amint magatehetetlen. Alapból szomorú érzés árasztja el az embert, ha ilyen személyt lát, de ha tévén ilyen nagyszerű ember játsza el ....
Tom karaktere nekem túl forróvérű volt. Egyik pillanatban még ezt csinálta, másikban azt, ami végül is nem probléma, de nekem kissé úgy tűnt, mintha kicsi gyerek oldalná meg a rejtélyt, hogy miért vették el tőle kisebb korában a Kindercsokit ... Kapkodott és néha meggondolatlanul cselekedett, de ez ő.



Kis megjegyzés, de szerintem Tom aki szintén újságíró volt, mint adoptáló apja, Sam, jobban hasonlítottak belsőjük alapján, mint Sam és vérszerinti lánya, Nancy vagy mint Jonathan és Tom. Könnyekben úsztam a jeleneteknél, mikor arra fókuszált a kamera, hogy Sam mennyi mindent nem tudott már maga megcsinálni illetve a vallomásos jelenetnél, mikor Tom megtudja, hogy az igazi apja miféle ember. Azok bizony igazi könnycseppek, elképesztően jó minisorozat lett.

Nekem személyszerint egyik kedvenc jelenetem az volt, amikor Tom megpróbálta elkerülni a haverját a boltban, bebújt a rakodó kocsi mellé és az ott dolgozó elszólta magát, eltolta a kocsit, Tom pedig úgy tett, mint aki éppen a cipőfűzőjét köti be. Nagyon ravasz fiatal ember. :D
JÓ volt látni Tomot egy Lotusban (inkább nem nevezném meg miért) de a havas, padon ülős, beszélgessünk a családunkról pár perc is nagyon ütős lett, szép jelenet.

Marchlands

avagy miért ne adoptáljunk bukott amerikai pilotot egy brit produkcióba. Mert nem lesz jó. Röviden és tömören. A történet alapja egy 2007-es, a Fox által elbukott pilot volt. Magát a pilotot sajnos nem láttam de ebben a formában nem igazán volt megnyerő. Két nagy kedvencem, Dean Andrews és Alex Kingston is szerepel a sorozatban, amelynek első részével az a gond, hogy sok poént lőtt le, egy pilothoz képes sokat. Maga a téma elég érdekes lenne, egy házat és az abban lakó családokat mutatják be. A yorkshire-i ház ott lakóinak 1968-as, 1987-as és 2010-es életébe tekinthetünk. Nem rossz kezdésnek, három különböző idősík, ám elég hamar kiderült, hogy pontosan mi is köti őket össze. Érdekesnek érdekes volt, de így, hogy már lelőtték a poént, a második fele vontatásnak tűnt számomra.

Az 1968-ban ott élő család egy szerelmes párból és a férfi szüleiből áll akik súlyos terhet cipelnek. Ruth és Paul fél évvel azelőtt elvesztették 8 éves lányukat, Alicet. Ha ez még nem lenne elég probléma, a férj rá sem tud nézni a nőre, mert állandóan Alice arcát látja, akárhányszor ránéz Ruthra. Az 1987-es család 2 szülőből és két gyerekből áll. Amy (a legkisebb lány) kissé zavarodott tünemény, akinek van egy Alice nevű képzelt barátja. A szülők próbálják megérteni mi is történhetett, mit is tehetnének ez ügyben hiszen sok érdekes ??? dolog történik a házban, meglepő módon mindig Amy van a helyszínen, amikor valaki/valami majdnem vagy tényleg meghal. A kislány persze Alicet hibáztatja.




A 2010-es család egy leendő szülőkből áll, Nisha az anya leesik a létráról amint a falról kaparássza le a tapétát. A nő kórházba is került, majdnem elveszítette a gyerekét is emiatt. Egy valami biztos. Minden család történetében látszódik az a bizonyos fal, amit minden éppen akkor oda költöző vagy már egy ideje ott lakó család fedez fel. A képen Alice van lefestve. Az ITV Néha nagyon mellélő a drámákkal. Ez 'supernatural drama' lenne, de nem hinném, hogy az lett. Valahogy ez most nem jött össze. Nem egy horror film, nem kell félnie az embernek de egy kisebb röptű amerikai thriller szintet sem üt meg. Attól függetlenül adok esélyt a sorozatnak mert mindenki azt mondja csak utána lesz jobb.

Sleepy Hollow

Egy másik Tim Burton klasszikus, egy olyan fajta amely szerintem nem kapja meg a kellő figyelmet. Valahogy az ember előbb botlik bele Ollókezű Edward vagy Sweeney Todd történetébe, mintha Az Álmosvölgy legendája nem is létezne. Pedig létezik -filmen és könyven is- Hallelujah.

Ki más is szerepelhetne a filmben, mint Johnny Depp, akinek -mint tudjuk- bármilyen figura jól áll. Ichabod Crane zseniális karakterét mintha Johnnyra öntötték volna. Ki lenne jobb a másik főszereplőnek, mint Christina Ricci? Senki. Tökéletes. A stábot Christopher Walken, Sir Michael Gambon és Miranda Richardson erősíti.

Ichabod felügyelőt arra kényszerítik, hogy az Álmosvölgybe menjen és ott oldja meg a felmerülő problémákat. Ebben a kis falucskában egy fej nélküli lovas szeli áldozatait, az áldozatok fejei eltűnnek. Ichabod érkezése után nem lesz sokkal okosabb, nem nagyon hisznek neki és az új féle nyomozási technikájában ezért nem igazán látják el infókkal. Teljesen magára marad és egyből belebotlik Katrina-ba, akinek ugyebár a falu 'szépfiúja' Brom udvarol.

Hátborzongató és elbűvölő látomásokkal teli film, nem teljesen happy enddel. Ichabod megmenti a napot de addig páran még meghalnak. Tim Burton zsenialitás Danny Elfman zenéjével. Plusz pont jár Lady van Tassel és Ichabod karaktereiért. Tetszett, hogy a Ladyről senki nem gondolta volna mivel is foglalkozik szabad idejében, Ichabod egyszerre volt gyáva és bátor. A józan ész határait súrolva már majdnem teljesen elhiszi a mende mondát, pedig az agya azt sugározza ez nem így van, így nagyjából ő az egyetlen a faluban, aki láthatóan fél és képtelen elhinni az ott történteket.