A sztori szerint Tom (John Simm) egy lecsúszott életű londoni újságíró, aki droggal és nőkkel elrontotta karrierjét ezért meglátogatja régen látott apját, aki Alzheimer-rel küzd. Pontosan 18 éve hagyta el otthonát és meg is volt annak az oka, hogy miért nem tért vissza addig. Az apa, Sam (Jim Broadbent) bántalmazta Tomot, mikor az kicsi volt. Kettejük kapcsolatát szerette volna felmelegíteni és pontot tenni az i-re ám ez nem ment ilyen egyszerűen, hiszen ő csak pár éves volt, mikor az apja holmijai között kutatgált, Sam pedig a betegsége miatt nem emlékszik a múltra -legalább is nem mindenre- így pedig elég nehéz egy régi ügyet felbolygatni és lezárni.
Tom szeretne mindent tisztázni, de közben egyre több dologba keveredik bele és össze is jön Mandyvel, egy bárban dolgozó nővel (Claire Goose) akiről később kiderül, hogy a tesójának volt egy éjszakás kalandja Tommal, még régebben. Mandy anyuka már és a férje, aki szinte soha nincs otthon, Tom egyik legjobb barátja (volt) ez mind csak a történet folyamán később derül ki. (Olivia Colman) Tom testvérét, Nancyt alakítja, aki egy teljesen közömbös figura, legalább is én nem mindig tudtam eldönteni, hogy haragszik-e Tomra, amiért ráhagyta beteg apjukat vagy néha örült-e annak visszatérésének.
A memória érdekes dolog és nem minden esetben érdemes fejtegetni mert néha a helyzet kilátástalan. Tom céltudatos volt és bár többször letört, mindig folytatta a küzdelmet és segített 'apjának' visszanyerni álmait, ami nem mindig sikerült. Mindemellett az is kiderül, hogy nem Sam a valódi apja. Elkezdődik a nyomozás és végül rátalál az igazi apjára, aki rákban szenvedett de önként vetett véget életének egy nappal azután, hogy az akkor még mit sem sejtő fia felbukkant nála, információért. Mint kitudódott, vérszerinti apja Jonathan, aki egy Greenlake nevű gyógyintézetben dolgozott régebben. Halála előtt videóra veszi vallomását amit Tom megtalál és megnéz, abból tudjuk, hogy Jonathan megerőszakolt nőket és Tom egyike volt azon gyerekeknek aki így fogantak. A szálak visszavezetnek egy köpcös, szemüveges úriemberhez??? aki az intézet fejeként mindenről értesült, sőt, be is szállt a bizniszbe. Jonathan sorra erőszakolta meg a nőket, Metzler pedig eladta a gyerekeket, akiket a saját szüleik hagytak ott/hagytak el. Erre aztán végképpen nem számítottam. Ritka fordulatos történet volt, idő is alig van kirázódni egyik hirtelen jött eseményből a másikba.
Nagyon tetszett ahogyan megvalósították a filmet, jó volt látni, hogy nem szorultak a négy fal közé, pedig a történet megkívánhatná. Szerintem kicsit lassan indult be a sztori de utána már azt sem tudtam, hogy most mi merről hány méter. A thirller sem igazán az én műfajom, pszichológiai vagy nem, nem az én kenyerem és ezek után sem kedveltem meg jobban.A zene amit alatta hallottunk, illett a környezethez, piros pont jár érte. Nagyon meg vagyok elégedve a filmmel, még is van még egy kis kivetnivalóm. Nancy karaktere. Ő csak mellékszereplő ez igaz, de nem bántam volna ha látjuk jobban kibontakozni. Jim nagyon jól játszott, ahogyan ezt tőle megszokhattuk de még egyszer nem szeretném ilyen szerepben látni, ember feletti alakítás de azért csak rossz volt nézni amint magatehetetlen. Alapból szomorú érzés árasztja el az embert, ha ilyen személyt lát, de ha tévén ilyen nagyszerű ember játsza el ....
Tom karaktere nekem túl forróvérű volt. Egyik pillanatban még ezt csinálta, másikban azt, ami végül is nem probléma, de nekem kissé úgy tűnt, mintha kicsi gyerek oldalná meg a rejtélyt, hogy miért vették el tőle kisebb korában a Kindercsokit ... Kapkodott és néha meggondolatlanul cselekedett, de ez ő.
Kis megjegyzés, de szerintem Tom aki szintén újságíró volt, mint adoptáló apja, Sam, jobban hasonlítottak belsőjük alapján, mint Sam és vérszerinti lánya, Nancy vagy mint Jonathan és Tom. Könnyekben úsztam a jeleneteknél, mikor arra fókuszált a kamera, hogy Sam mennyi mindent nem tudott már maga megcsinálni illetve a vallomásos jelenetnél, mikor Tom megtudja, hogy az igazi apja miféle ember. Azok bizony igazi könnycseppek, elképesztően jó minisorozat lett.
Nekem személyszerint egyik kedvenc jelenetem az volt, amikor Tom megpróbálta elkerülni a haverját a boltban, bebújt a rakodó kocsi mellé és az ott dolgozó elszólta magát, eltolta a kocsit, Tom pedig úgy tett, mint aki éppen a cipőfűzőjét köti be. Nagyon ravasz fiatal ember. :D
JÓ volt látni Tomot egy Lotusban (inkább nem nevezném meg miért) de a havas, padon ülős, beszélgessünk a családunkról pár perc is nagyon ütős lett, szép jelenet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése