A következő címkéjű bejegyzések mutatása: dark comedy. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: dark comedy. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. március 8., kedd

Mad Dogs 3 & 4

Az idei év eddigi legjobb sorozata a képernyőkön. Az első és második rész után azt hinné az ember, ennél jobban már nem szívhatnának pórul járt embereink. Tévedés. Még több galiba a láthatáron.



Megtörténik a holtest újra elásása mikor kiderül, hogy elhagytak egy lábujjat. Na akkor usgyi vissza a hajóra, vízre menni és Alvo kislábujját megtalálni, ami nem olyan könnyű feladat. Feladat teljesítve, kalandjaik után hazaérve egy erőszakos törpe fogadja őket, aki pisztollyal fenyegíti és fel akarja őket akasztani, ami végül is nem sikerül neki. A kerti kútba teszik, székhez kötve leeresztve, ám mikor visszatérnek a városból, ahol el akarták sózni a fekete pénzt és feladni azt a rendőrségen, megtalálják a megölt törpét, a fagyasztójukban egy kis üzenettel: Megmondtuk, hogy ne menjetek a rendőrséghez.



Alvo első és egyben legnagyobb ellenségének mondott Jesus meghalt, a szerb maffia végzett vele és a 4 barát úgy gondolja, a maffia velük is végezni akar ezért új tervet eszelnek ki, ami majdnem füstbe vész, mikor kiderül, hogy ki miért is haragszik a másikra, ki mit titkolt el. Áram, telefon és víz nélkül maradtak (36 órát kellett kibírniuk 4 db 0,5 l Colával) és a végén már annyira egymás agyára mentek, hogy ott ütötték verték egymást, ahol csak érték. Lenyugodtak, beöltöztek és ennél rosszabb már úgy sem lehet alapon neki mentek az ellenségnek, a pénztől pedig egy külsős ember segítségével szabadultak meg. Beleugranak a vízbe lemossák a festéket a fejükről és a háttérben láthatjuk a spanyol nőt, egy levágott lábbal a kezében. Megpróbálta lelőni őket de Quinn megmentette a napot.




Erre a végre aztán végképpen nem számítottam. Fel sem merült bennem, hogy így is végződhet a sztori. Kellemes kis sztori, kár, hogy az első évad csak 4 rész. Mindenki karakterénak van vaj a füle mögött, szerintem kissé túlzásba is vitték a karakterek dramatizálását de ilyen helyzetben még nem voltam, nem tudhatom igazából milyen lenne a környezet ennyi balhé után. Újranéztem, mert megérte.

2011. március 1., kedd

The Living Wake

avagy fekete komédia amerikai módra. Nem titkolom, azért töltöttem le ezt a filmet, mert kíváncsi voltam, hogy a 'facebookos gyerek' hogyan alakít egy olyan műfajban, amiben őt még nem láttam. A történet annyira bugyuta lett, hogy az már egyszerűen jó. Never mind the story, a karakterek csodásan lettek kidolgozva és a két főszereplő Mike O'Connell és Jesse Eisenberg is ütött a maga szerepében. Direkt egy olyan filmet választottam, amiben a főszereplők nem átlagosak, hogy jobban el tudjak vonatkoztatni Jesse Facebookos alakításától. Sikerült. Hosszú percekig mintha nem is Jesset láttam volna a filmben, hanem valaki mást.A film 2007-es, több Film Fesztiválon is díjat nyert alkotás, ami engem megfogott bár a film vége számomra meglepő fordulatot vett és kissé laposra sikerült.



A történet K. Roth Binew (el nem ismert művész és zseni) utolsó napjáról szól. K. tudja, hogy egy napja van hátra és Mills (Jesse) segítségét kéri. Szegény gyereket csicskának használta, minden hülységbe belerángatta az ártalmatlan gyereket, aki biciklis hintóval szállította végig Rothot A pontból B-be. Mills (költő) a film felét tuti a biciklin töltötte és nagy költők híres mondataival érvelt. Roth okos gyerek volt, ám fiatalon megismerkedett a piával, szülei nem tudtak mit kezdeni, ezért nem is foglalkoztak vele aminek az lett az eredménye, hogy egy végtelenül bolond, állandóan a saját lábán álló férfi lett belőle, aki a maga módján zseni volt, de a művészete sötétséget és barbár világot sugárzott ezért senki nem vette komolyan, még utolsó napján sem, amikor eldöntötte, mindent megtesz, amit szeretett volna eddig de nem érte el. A film végén tényleg meghalt pedig mindvégig egy olyan ember beszélt hozzá, aki orvosnak volt beöltözve és senki más nem látta, csak ő.

Azt sem tudtam elképzelni, hogy egy ilyen témából hogy lehet fekete komédiát csinálni és csak lehet. A főszereplő nagyon toppon volt, nem is beszélve Jesseről, akinek jól állt az idióta, elvont gyerek szerepe. Jobbat keresve sem találhattak volna. Sokszor használt testbeszédet, ami sokat segít neki. Újabb alacsony költségvetésű, de nagyszerű film kissé lapos történettel, nagyszerű színészekkel és fülnek kellemes zenékkel. Akcentus teljesen érthető, régies nyelvezet de végül is ki lehet sakkozni, hogy ki mit mond. Félve ültem a film elé és nem csalódtam. Még több ilyet.

2011. február 19., szombat

Mad Dogs (episode 2)

Most már egyre biztosabb vagyok abban, hogy a Mad Dogs a legjobb film a tévén eddig, 2011-ben. Már alig bírom kivárni a következő részt.



A mai epizódban felbukkan egy ismeretlen spanyol nő, aki felügyelő és az előző részben elrabolt hajó érdekében keresgélnek. Alvo még csak 2 napja halt meg, de már nyakig vannak a bajban. A kis betekintő után egyből visszatérünk a lövöldözéshez, amivel az előző résznek vége lett. Mint kiderült, Tony Blair maszkját viselő ember nem más, mint egy rendőr. Huppá, nagy a gond, ha már a rendőrséghez sem fordulhatnak. Maszkos gyilkos azért Baxter fejét bevérezte Alvo vérével és vett tőle DNS mintát amit használni is fog, ha rendőrségi ügyet csinálnak a dologból. Meg vannak lőve de rendesen. A holttestet el kell tenniük valahová, ahol senki nem látja és nem tudják riasztani a rendőröket ha véletlenül meglátják a halott embert. Közben megjelenik a spanyol nő és Ricknek eszébe jut, hogy a hajón hagyta a kameráját, amivel előtte magukat vette fel, amint ökörködnek és a hajó utat tervezik.

Ennél a pontnál elszakad a cérna, hiszen Quinn azt javasolta neki anno, hogy hagyja ott, nem érdekel az ott senkit. De igen. Innentől kezdve minden a feje tetejére áll és mondhatjuk hogy senki nem bízik meg senkiben. Elindulnak megkeresni a hajót, meg is találják de megjelenik három fegyveres ember. Úgy tűnt, a hajó tulajdonosának volt egy elintézetlen drog ügye, így tudtuk nélkül tovább adtak 2 nagy táska kokaint és ott ragadtak 3 millió Euróval. Idejük nem volt gondolkozni, elmenekültek a pénzzel, letörölgették az ujjlenyomatokat, korlátokat. A pénzt egy bérelt autóban rejtették el egy parkolóban. Úhy tűnik nyugi van, mikor ismételten megjelenik a spanyol nő, teljes a pánik, hiszen Alvo holttestét félig kiásta egy kutya és még nem tudták visszaásni.





Bax és Quinn feltartja a rendőröket amíg a többiek Alvot belegyömöszölik egy hűtőládába, ami nem egyszerű feladat. A nő mindenkit meginterjúvol az Alvo által is sokszor említett Jesus nevű szerb milliomos halálával kapcsolatban, de persze ez nem volt előre megbeszélve, ezért mindenki improvizál. Rosszul, mert mindenki mást mond, ők ezt nem tudják, de a rendőrség igen. A nőnek már az elején gyanúsak voltak de erről csak spanyolul beszélt kollégáival, amit a 4 barát nem ért. Rick mindenkinek azt hazudta, hogy nem találta meg a kamerát, közben pedig megtalálta és a spanyol nő egy kis ravaszsággal meg is szerzi a videókamerát .....

Fekete humor a köbön. Sokkal jobb, mint az előző rész, a zene is jobb volt alatta. Imádom hogy akkora a bonyodalom, hogy abból alig tudnak kimászni, már is benne vannak egy következőben. Ettől lesz mégjobb.

2011. február 17., csütörtök

Mad Dogs (episode 1)

Általában nem csinálok ilyet, egy epizód után nem blogolok de most így alakult. Nem is tudom mire vártam egy hetet azzal, hogy megnézzem a filmet és miért féltem tőle ennyire. Idén az eddigi egyik legjobb sorozat. A Sky csatorna minőségi drámákat készít és a cast is nagyon jó de attól féltem, hogy ez nekem nem fog tetszeni.

A történet szerint Baxter, Quinn, Rick és Woody ellátogat egy régi über gazdag ismerősükhöz,egy hétre. Évente egyszer járnak csak össze, több mint 10 éve de csak most tűnik fel nekik, hogy gazdag haverjuknál valami nincs rendben. Keserves egy hétnek néznek elébe, főleg azért, mert az Isten háta mögött egy kastélyban laknak, ahol még a telefonjukat sem tudják használni, mivel azokat fogadásból 1 napig elzárják. Ám a szerencsétlent megölik, csak ő tudta hol vannak a kulcsok a szekrényekhez, ajtókhoz, autóhoz ezért alaposan fel kell forgatni az egész villát.

Az első részben csupán annyi történt, hogy a 4 jóbarát megérkezik Mallorcára, eljutnak a villáig, ökörködnek, esznek, napoznak, buliznak és másnap megtörténik a mindenki életet megváltoztató gyilkosság. Bax és Quinn gyanúsnak találta hogy haverjuk állandóan földhöz vágta a telefont, ideges lett, spanyolul beszélt valakivel. Egyik nap elkötnek egy hajót, amit fél úton ott hagynak a vízben, de minő furcsa, nem sokkal később valaki, Tony Blair maszkot viselve megöli legjobb barátjukat aki érkezésük napján rájuk hagyta villáját, ha valami történne vele.

Nagyon tetszett, ahogyan mutatták a környezetet is. Nem tudom hol forgatták a filmet, de elképzelhető, hogy tényleg Mallorcán. A cast zseniális, John Simm neve önmagában garancia a sikerre, de ha Philip Glenister is ott van, az csak nagyobbat szólhat. Marc Warren szintén közreműködik a filmben, nem tudom ki találta ki, hogy ők hárman megint szerepeljenek egy filmben, de Isten áldja meg ezért :D Tetszett a vágás és a soundtrack is. Eddig minden jó volt, tökéletes, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva. Igazi fekete humoros angol dráma/komédia, ez való nekem.



Tetszett a bulizós jelenet alatt a Scooter szám. Nem tudom mi volt az, de soha nem hittem volna, hogy egyszer látom Johnt és Philiphet Scooterre táncolni ....

2011. február 10., csütörtök

Wild Target

A 2009-es Wild Target film az évtizedekkel azelőtti hasonló című francia film alapján készült. Az eredetit nem volt szerencsém látni, pedig érdekelne. Az új verzió sztorija hasonló, a helyszínek, színészek, karakterek különböznek.

Tipikus angol comedy, ami az egyik legjobb dolog a világon. Viktor (Bill Nighy) azt a megbízást kapja, hogy ölje meg Rose-t (Emily Blunt) ám terve nem sikerül, mert sok akadály áll előtte. A kegyetlen, addig bérgyilkosként dolgozó Viktor saját magán is meglepődve megkönyörül a nőn, bár lenne lehetősége megölni, még sem teszi. Nem is tudja milyen felelőtlen döntés volt részéről, hogy
ezt az utat választotta, hiszen Rose szélhámos női személy, aki a legnagyobb és leggzadagabb alvilági üzletemberrel húzott ujat, amikor rengeteg pénzért eladott neki egy hamisított festményt. Az üzlet ember (Rupert Everett) persze ezt nem vette jó néven, ezért parancsba adta, öljék meg.

Mindenki meg akarja ölni a másokat, meg nem is, mikor Tony (Rupert Grint) belefut a kocsiajtóba, belekeveredik a harcba amibe végül is senki sem hal bele. Viktor nem akarja a Rosera uszított verőlegényeket megölni, ezért inkább csak ??? maradandó sérüléseket ejt rajta. Valaki még is meghal. Onnantól kezdve hárman menekülnek a rendőrök és a többi verőlegény (Martin Freeman) elől ami nem könnyű egy olyan városban, ahol mindenki ismer mindenkit.

Fordulatos történet, lelőtt, leesett fülekkel, cigiző fiatal emberrel, zavaros tekintetű, szeleburdi fiatal nővel és megenyhült szívű bérgyilkossal akinek egyébként a becsületén is folt esett, hiszen bérgyilkos családból származik és édesanyja kérlelésére sem képes megölni a kinézett embert, pedig ez volt az édesanya utolsó kívánsága.



Egy hotelben szállnak meg, álnévvel, ám minő véletlen, alvilági üzletemberünk is pont abban a hotelben szállt meg. Elsülnek a fegyverek, elvesznek a fülek, mindenki menekülne mindenhová de senki nem érti miért, mikor vagy hová, ezért Viktor házába veszik irányt. Ez a 3 ember összezárva már majdnem megőrjíti egymást, ám a film végén bebizonyosodott, hogy valamennyire csak szeretik egymást. Tony a nap megmentője, profi gyilkosok halnak bele a 'harcba', ők hárman pedig békésen mehetnek egymás agyára.




Remek film, jó poénokkal, az egyik legnagyobb színésszel, Bill Nighy, aki most hozza legjobb formáját, Emily zseniális, Rupert pedig ennél nem lehetne jobb. Alvilági barátunk szerepére Rupert Everett volt a legjobb, bár Martin Freemant mint bérgyilkost nem tudom hová tenni. A soundtrack lehetett volna jobb, de a film attól még jó.