A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Film Fesztivál. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Film Fesztivál. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. március 17., csütörtök

Toast

Egy dráma, amit már egyszer megpróbáltam végignézni, de nem volt hangulatom hozzá. Most megnéztem. A BBC adoptálta a sztorit Nigel Slater sztárszakács önéletrajzi könyvének sztorija alapján. Nem olvastam a könyvet de a film felkeltette a figyelmem. A könyvnek és a filmnek is az a címe, hogy Toast, a BBC-n 2010 December 30-án mutatták be majd később a Berlini Film Fesztiválon is.

A 15 éves Nigel Slater egy olyan családba született, ahol édesanyja súlyos asztmában szenvedett és sokáig betegeskedett, nem jutott ideje olyan fontos dolgokra, mint például a főzés, ezért mindig pirítóst ettek otthon. A kis Nigel szeretne újabb ételeket is enni de addig, míg anyja élt, erre nem volt lehetősége. Nigel kapcsolata soha nem volt igazi a szüleivel, azt mondta soha nem szerette őket de mint kiderült, ez nem így volt. Apjával való kapcsolata még rosszabb lett, miután anyja halála után az apa (Ken Stott) felfogadott egy takarítót (Helena Bonham Carter) aki szépen lassan befurakodott a család életébe, elcsavarta az apa fejét, ami a gyereknek nem igazán volt ínyére. Innentől kezdve minden arról szólt, ki hogy tudja 'lefőzni' a másikat, a fiú és mostoha anya közti viszálykodás közben újabb tragédia történt.



A kaja tehetett mindenről, amiatt alakultak úgy a dolgok, ahogyan. Innen a kaja iránti szeretet és eköré épít a film. Kaja és egy család köré. Nem zseniális? De. Féltem, hogy néhol kissé átmegyünk majd főzőshowba pedig még egy Stahl Judit konyhája nem hiányzik az életemből. Láttam a filmet és teljesen megnyugodtam, sikerült megtalálni az aranyközép utat, tökéletesen mutatkozik az összhang a két dolog között. Ezért (is) szeretem az angol drámát.

Már akkor szemet vetettem a projektre, mikor még szó sem volt arról, hogy kit válogatnak a filmbe ezért fogadtam kitörő örömmel a hírt, miszerint két nagy kedvencem, Helena Bonham Carter és Ken Stott lesz a filmben. Jobb castingról álmodni sem lehet. Helena a gonosz mostoha, Ken a morcos, kiállhatatlan apuka és Freddie Highmore az idősebb Nigel (aki csak 1 óra múlva tűnik fel a képernyőn). Általában nem pártolom az önéletrajzi könyvek megfilmesítését de ha jól van megcsinálva .... ez pedig jól lett megalkotva. Helena újabb oldalát ismerhettük meg, Kent sem láttam még ilyen szerepben annak pedig különösen örültem, hogy a Helena-Freddie (Charlie és a csokigyárban szintén anyja-fiát alakították) páros között égett az a bizonyos szikra, egyszerűen jók együtt. Kent jó volt viszont látni és kívánok neki még több ilyen szerepet a jövőben.



Jól megteremtették az egykori Hemel Hempstead látványát és ügyeltek az ottani, régies akcentus használatára is. Ez számomra fontos. A zene nem volt se jó, se rossz, a filmet pedig Balazs Bolygo fényképezte akinek imádom a munkásságát, a rendező pedig S.J. Clarkson, szintén nagy kedvencem. Piros pont jár a film introjáért, nagyon ötletes.







Sírtam és nevettem, jó sztori, még jobb színészek és stábtagok. Imádom az egyszerű még is nagyszerű filmeket, amiben a kedvenc sztárjaim azt csinálják, amit minden más földi halandó, kertet ásnak, mosogatnak, sütnek, takarítanak, ettől érződik közelebbinek és életszerűbbnek a film.
Love ya BBC, love ya so much ....

2011. március 1., kedd

The Living Wake

avagy fekete komédia amerikai módra. Nem titkolom, azért töltöttem le ezt a filmet, mert kíváncsi voltam, hogy a 'facebookos gyerek' hogyan alakít egy olyan műfajban, amiben őt még nem láttam. A történet annyira bugyuta lett, hogy az már egyszerűen jó. Never mind the story, a karakterek csodásan lettek kidolgozva és a két főszereplő Mike O'Connell és Jesse Eisenberg is ütött a maga szerepében. Direkt egy olyan filmet választottam, amiben a főszereplők nem átlagosak, hogy jobban el tudjak vonatkoztatni Jesse Facebookos alakításától. Sikerült. Hosszú percekig mintha nem is Jesset láttam volna a filmben, hanem valaki mást.A film 2007-es, több Film Fesztiválon is díjat nyert alkotás, ami engem megfogott bár a film vége számomra meglepő fordulatot vett és kissé laposra sikerült.



A történet K. Roth Binew (el nem ismert művész és zseni) utolsó napjáról szól. K. tudja, hogy egy napja van hátra és Mills (Jesse) segítségét kéri. Szegény gyereket csicskának használta, minden hülységbe belerángatta az ártalmatlan gyereket, aki biciklis hintóval szállította végig Rothot A pontból B-be. Mills (költő) a film felét tuti a biciklin töltötte és nagy költők híres mondataival érvelt. Roth okos gyerek volt, ám fiatalon megismerkedett a piával, szülei nem tudtak mit kezdeni, ezért nem is foglalkoztak vele aminek az lett az eredménye, hogy egy végtelenül bolond, állandóan a saját lábán álló férfi lett belőle, aki a maga módján zseni volt, de a művészete sötétséget és barbár világot sugárzott ezért senki nem vette komolyan, még utolsó napján sem, amikor eldöntötte, mindent megtesz, amit szeretett volna eddig de nem érte el. A film végén tényleg meghalt pedig mindvégig egy olyan ember beszélt hozzá, aki orvosnak volt beöltözve és senki más nem látta, csak ő.

Azt sem tudtam elképzelni, hogy egy ilyen témából hogy lehet fekete komédiát csinálni és csak lehet. A főszereplő nagyon toppon volt, nem is beszélve Jesseről, akinek jól állt az idióta, elvont gyerek szerepe. Jobbat keresve sem találhattak volna. Sokszor használt testbeszédet, ami sokat segít neki. Újabb alacsony költségvetésű, de nagyszerű film kissé lapos történettel, nagyszerű színészekkel és fülnek kellemes zenékkel. Akcentus teljesen érthető, régies nyelvezet de végül is ki lehet sakkozni, hogy ki mit mond. Félve ültem a film elé és nem csalódtam. Még több ilyet.

2011. február 12., szombat

The Winter Guest

avagy Alan Rickman meséje csudabogarakról. Első rendezési debütálása 1997-ből. A világon mindenhol vannak csudabogarak, Alan Rickman elméjében ez a hely Skócia. A Golden Globe jelölt filmben Emma Thompson és édesanyja, Phyllida Law játszák a főszerepet. Frances (Emma) fényképész férjét gyászolja, elhanyagolja fiát, Alexet, aki tinédzser korban van és a szomszéd Ninával kerül félreérthetetlen helyzetbe. Eközben Elspeth, az öreg nő végigbaktat egy skót tengerparti városkában, hogy lánya Frances segítségére siessen, aki élete értelmét elvesztette és teljes külső változásnak is alá vette magát, nem nagy sikerrel. A történet több szálon fut, de a szereplők gyakran összefutnak egymással, teljesen véletlenül, annak ellenére, hogy a történetben arra semmi nem utal.



A történetben szerepel még Chloe és Lily, a két idősődő öregasszony, akik kínjukban már nem tudnak mást csinálni, mint ismeretlen emberek temetésére elmenni. Mindketten öregek, ám képtelenek feldolgozni ezt, ezért gyerekes rajongással és hidegfejűséggel állnak azon dolgok elé, ami már nincs messze tőlük, a temetéshez. Tom és Sam, a két elhanyagolt fiatal fiú, akik iskolábajárás helyett a sziklák mögött bújnak meg, fedezik fel a jégen járás csodáját.




Alan egy a legtöbb ember számára elég különös, távollévő világot hozott létre. A rendhagyó történetvezetést és gyönyörű operatőri munka meghozta gyümölcsét, hiszen több díjra is jelölték a filmet, és nyert is egyet. A filmben csak is skót színészek szerepelnek és Emma, aki nem skót de az akcentusa (édesanyja révén) tökéletes, zseniálisak, Emmát az Európai Filmakadémia Legjobb női alakítás kategóriában jelölték és nyert is.



Bő másfél óra, fordulatos kis történetekkel, felvezetve egy jó drámai sztorit. Dráma, ezt szeretem. Kosztümös vagy nem, ilyen és létezik. A filmben talán egy CGI effekt sincs, senkire nem támad szörny, a benne lévő nevek sem a legnagyobbak, alacsony költségvetésű movie, amiben a sok grafikai munkát a színészek brilliáns szereplése pótolja. Plusz piros pont jár a soundtrack elkészítéséért. Michael Kamen ismét zseniálisat alkotott.

Megjegyzés! Alan Rickman sajátmaga rendezte a filmet és a forgatókönyvet is neki köszönhetjük. A színészek válogatását sem bízta a véletlenre, Mr Rickman intézte az összes színsz castingját, onnantól kezdve, hogy bejárta az összes nagyobb színészi skót iskolát, hogy találjon két tehetséges fiatalt, akik a való életben is barátok, egészen a buszon ülő sofőr kiválasztásáig. 23 másodperc erejéig Mr Rickman is szerepel a filmben, bár ez csak utólag derült ki egy Alan interjúból. További érdekesség, hogy a DVD angol nyelven jött ki, de tartalmaz cseh, török és magyar ??? feliratot. Ilyen nincs, ki gondolná, hogy angol filmhez magyar felirat van, de angol nincs? Szerény kis országunkban nem csak én vagyok az egyetlen, aki már látta a filmet és jó véleménnyel van róla.
Fanvideó egy magyar embertől: