A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Philip Glenister. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Philip Glenister. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. március 8., kedd

Mad Dogs 3 & 4

Az idei év eddigi legjobb sorozata a képernyőkön. Az első és második rész után azt hinné az ember, ennél jobban már nem szívhatnának pórul járt embereink. Tévedés. Még több galiba a láthatáron.



Megtörténik a holtest újra elásása mikor kiderül, hogy elhagytak egy lábujjat. Na akkor usgyi vissza a hajóra, vízre menni és Alvo kislábujját megtalálni, ami nem olyan könnyű feladat. Feladat teljesítve, kalandjaik után hazaérve egy erőszakos törpe fogadja őket, aki pisztollyal fenyegíti és fel akarja őket akasztani, ami végül is nem sikerül neki. A kerti kútba teszik, székhez kötve leeresztve, ám mikor visszatérnek a városból, ahol el akarták sózni a fekete pénzt és feladni azt a rendőrségen, megtalálják a megölt törpét, a fagyasztójukban egy kis üzenettel: Megmondtuk, hogy ne menjetek a rendőrséghez.



Alvo első és egyben legnagyobb ellenségének mondott Jesus meghalt, a szerb maffia végzett vele és a 4 barát úgy gondolja, a maffia velük is végezni akar ezért új tervet eszelnek ki, ami majdnem füstbe vész, mikor kiderül, hogy ki miért is haragszik a másikra, ki mit titkolt el. Áram, telefon és víz nélkül maradtak (36 órát kellett kibírniuk 4 db 0,5 l Colával) és a végén már annyira egymás agyára mentek, hogy ott ütötték verték egymást, ahol csak érték. Lenyugodtak, beöltöztek és ennél rosszabb már úgy sem lehet alapon neki mentek az ellenségnek, a pénztől pedig egy külsős ember segítségével szabadultak meg. Beleugranak a vízbe lemossák a festéket a fejükről és a háttérben láthatjuk a spanyol nőt, egy levágott lábbal a kezében. Megpróbálta lelőni őket de Quinn megmentette a napot.




Erre a végre aztán végképpen nem számítottam. Fel sem merült bennem, hogy így is végződhet a sztori. Kellemes kis sztori, kár, hogy az első évad csak 4 rész. Mindenki karakterénak van vaj a füle mögött, szerintem kissé túlzásba is vitték a karakterek dramatizálását de ilyen helyzetben még nem voltam, nem tudhatom igazából milyen lenne a környezet ennyi balhé után. Újranéztem, mert megérte.

2011. február 19., szombat

Mad Dogs (episode 2)

Most már egyre biztosabb vagyok abban, hogy a Mad Dogs a legjobb film a tévén eddig, 2011-ben. Már alig bírom kivárni a következő részt.



A mai epizódban felbukkan egy ismeretlen spanyol nő, aki felügyelő és az előző részben elrabolt hajó érdekében keresgélnek. Alvo még csak 2 napja halt meg, de már nyakig vannak a bajban. A kis betekintő után egyből visszatérünk a lövöldözéshez, amivel az előző résznek vége lett. Mint kiderült, Tony Blair maszkját viselő ember nem más, mint egy rendőr. Huppá, nagy a gond, ha már a rendőrséghez sem fordulhatnak. Maszkos gyilkos azért Baxter fejét bevérezte Alvo vérével és vett tőle DNS mintát amit használni is fog, ha rendőrségi ügyet csinálnak a dologból. Meg vannak lőve de rendesen. A holttestet el kell tenniük valahová, ahol senki nem látja és nem tudják riasztani a rendőröket ha véletlenül meglátják a halott embert. Közben megjelenik a spanyol nő és Ricknek eszébe jut, hogy a hajón hagyta a kameráját, amivel előtte magukat vette fel, amint ökörködnek és a hajó utat tervezik.

Ennél a pontnál elszakad a cérna, hiszen Quinn azt javasolta neki anno, hogy hagyja ott, nem érdekel az ott senkit. De igen. Innentől kezdve minden a feje tetejére áll és mondhatjuk hogy senki nem bízik meg senkiben. Elindulnak megkeresni a hajót, meg is találják de megjelenik három fegyveres ember. Úgy tűnt, a hajó tulajdonosának volt egy elintézetlen drog ügye, így tudtuk nélkül tovább adtak 2 nagy táska kokaint és ott ragadtak 3 millió Euróval. Idejük nem volt gondolkozni, elmenekültek a pénzzel, letörölgették az ujjlenyomatokat, korlátokat. A pénzt egy bérelt autóban rejtették el egy parkolóban. Úhy tűnik nyugi van, mikor ismételten megjelenik a spanyol nő, teljes a pánik, hiszen Alvo holttestét félig kiásta egy kutya és még nem tudták visszaásni.





Bax és Quinn feltartja a rendőröket amíg a többiek Alvot belegyömöszölik egy hűtőládába, ami nem egyszerű feladat. A nő mindenkit meginterjúvol az Alvo által is sokszor említett Jesus nevű szerb milliomos halálával kapcsolatban, de persze ez nem volt előre megbeszélve, ezért mindenki improvizál. Rosszul, mert mindenki mást mond, ők ezt nem tudják, de a rendőrség igen. A nőnek már az elején gyanúsak voltak de erről csak spanyolul beszélt kollégáival, amit a 4 barát nem ért. Rick mindenkinek azt hazudta, hogy nem találta meg a kamerát, közben pedig megtalálta és a spanyol nő egy kis ravaszsággal meg is szerzi a videókamerát .....

Fekete humor a köbön. Sokkal jobb, mint az előző rész, a zene is jobb volt alatta. Imádom hogy akkora a bonyodalom, hogy abból alig tudnak kimászni, már is benne vannak egy következőben. Ettől lesz mégjobb.

2011. február 17., csütörtök

Mad Dogs (episode 1)

Általában nem csinálok ilyet, egy epizód után nem blogolok de most így alakult. Nem is tudom mire vártam egy hetet azzal, hogy megnézzem a filmet és miért féltem tőle ennyire. Idén az eddigi egyik legjobb sorozat. A Sky csatorna minőségi drámákat készít és a cast is nagyon jó de attól féltem, hogy ez nekem nem fog tetszeni.

A történet szerint Baxter, Quinn, Rick és Woody ellátogat egy régi über gazdag ismerősükhöz,egy hétre. Évente egyszer járnak csak össze, több mint 10 éve de csak most tűnik fel nekik, hogy gazdag haverjuknál valami nincs rendben. Keserves egy hétnek néznek elébe, főleg azért, mert az Isten háta mögött egy kastélyban laknak, ahol még a telefonjukat sem tudják használni, mivel azokat fogadásból 1 napig elzárják. Ám a szerencsétlent megölik, csak ő tudta hol vannak a kulcsok a szekrényekhez, ajtókhoz, autóhoz ezért alaposan fel kell forgatni az egész villát.

Az első részben csupán annyi történt, hogy a 4 jóbarát megérkezik Mallorcára, eljutnak a villáig, ökörködnek, esznek, napoznak, buliznak és másnap megtörténik a mindenki életet megváltoztató gyilkosság. Bax és Quinn gyanúsnak találta hogy haverjuk állandóan földhöz vágta a telefont, ideges lett, spanyolul beszélt valakivel. Egyik nap elkötnek egy hajót, amit fél úton ott hagynak a vízben, de minő furcsa, nem sokkal később valaki, Tony Blair maszkot viselve megöli legjobb barátjukat aki érkezésük napján rájuk hagyta villáját, ha valami történne vele.

Nagyon tetszett, ahogyan mutatták a környezetet is. Nem tudom hol forgatták a filmet, de elképzelhető, hogy tényleg Mallorcán. A cast zseniális, John Simm neve önmagában garancia a sikerre, de ha Philip Glenister is ott van, az csak nagyobbat szólhat. Marc Warren szintén közreműködik a filmben, nem tudom ki találta ki, hogy ők hárman megint szerepeljenek egy filmben, de Isten áldja meg ezért :D Tetszett a vágás és a soundtrack is. Eddig minden jó volt, tökéletes, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva. Igazi fekete humoros angol dráma/komédia, ez való nekem.



Tetszett a bulizós jelenet alatt a Scooter szám. Nem tudom mi volt az, de soha nem hittem volna, hogy egyszer látom Johnt és Philiphet Scooterre táncolni ....

2011. február 15., kedd

Life On Mars

Van-e élet a Marson? Ezt talán soha nem tudjuk meg. Annyi biztos, hogy Sam Tyler világában nem létezett élet a Marson. Vagy csak nem tudott róla. Nem lehet nem szeretni ezt a sorozatot, ami sajnos csak két évadot és 16 részt élt meg. A hülye nyomozgatós sorozatokat nem szeretem, de ez más, ez tetszik.

A történet 2006-ban kezdődik. Sam a manchesteri rendőrségen dolgozik, főfelügyelőként. Rendesen (és oktalanul) kioktatja barátnőjét, Mayát, aki a tettes után ered, majd lelövik. Sam magát okolja a történtekért, kocsijában hallgatja David Bowie: Life on Mars című számát, sír, kiszáll az autóból és őt is elütik, meghal. Barátunk 1973-ban ébred fel, felügyelőként, egy másik kocsival, akkori divatos ruhában, hajjal. Vajon kómába került vagy megbolondult/időben utazik? A történet erre hajaz, hiszen a nyomozós szálak mellett mindig felvetődik a kérdés, egy kis jel, ami arra utal, hogy Sam nem álmodik, nincs kómában, él, viszont beteg és látomasai vannak.



Belevaló angol sorozat, remek poénokkal és történetvezetéssel. Sam, miután felébred 1973-ban, bemegy a rendőrségre és ott egy akkori rendőrörsöt talál, ahol már nem ő a nagy főnök. A beosztottak 1973-nak megfelelően öltöznek és viselkednek, a rendőrörsön nem léteznek még laptopok, lehallgató készülékek, kütyük a boncoláshoz, sötétített üveg de még tv sincs a kocsmában. Szinte minden új fajta eszköz, ami segíti a rendőrök dolgát, akkor még nem lett feltalálva, adatbázis nem létezik, a kézzel írt papírok besárgultak, olvashatatlanok, eltűntek, ráadásul a rend őrei abban az időben (is??) úgy vitték be az embert, hogy talán nem is volt bűnös, bizonyíték hiányában találomukra bevittek valakit, aki talán soha semmi rosszat nem követett el egész életében.

Sam bemegy a 'munkahelyére' és üvöltözve visszakéri a pozícióját, ám megjelenik a nagy sajt, Gene, Gene Genie, Gene Hunt, aki a valaha kitalált egyik legjobb karakter, ami létezik (szerintem). Gene nagy mafla, mogorva ember, a szarkazmus királya, a túlsúlyos fél Isten, akire mindenki úgy néz, mintha a világot mentené meg, pedig nem. A kiállhatatlan főnök egyből falhoz nyomja és tudatja vele, hogy ki a főnök. Kollégái nem igazán akarják befogadni, mert Tyler más. Egy komoly férfi, aki a jó érdekében bármire képes, óriási szíve van és az érzékei után megy, jó megérzései vannak, ötletei, elképzelései, igazi életrevaló pasas. Ez feltűnik Anne-nek, az örs egyetlen női felügyelőjének, akit eddig még csak azért csesztettek, mert ő volt az egyedüli azon az osztályon, de ezek után Sammel is cikizték, mint a gyerekek az óvodában.



Szintén alacsonyabb költségvetésű produkció, remek színészekkel és történettel. Az Emmy díjas sorozat tökéletes képet ad 1973 világáról ám a zenei aláfestés hagy maga után némi kivetnivalót. Általában szeretem a vegyes összeállítású soundtrack albumokat, még akkor is ha soha életemben nem hallottam még az előadókról, ez most nem így történt. A sorozatban csúnyán beszélnek és régies machesteri akcentussal.