A következő címkéjű bejegyzések mutatása: komédia. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: komédia. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. március 17., csütörtök

Paul

Újabb Simon Pegg - Nick Frost klasszikus, kötelező darab a Peggrost fanoknak és a komédia kedvelőknek. Egyszerűen zseniális de nincs is min meglepődni, ez Simon és Nick közös munkájának eredménye, tőlük rossz produkciót még nem láthattunk.

Legutóbbi agyszüleményük ez a film, amelyben Seth Rogen kölcsönzi hangját a szemtelenül vicces és provokatív Paulnak, aki egy 'idegen', a kormány elől menekülő földönkívüli, aki belebotlik a Comic-Cont elhagyó két brit fiatalemberbe, akiknek minden álma az volt, hogy földönkívüliekkel találkozzanak. Álmuk valóra vált és elég hamar megorroltak a kedvesnek koránt sem mondható Paulra hiszen eltérítette őket útjukról és bajba sodorja őket. A történetben közben megjelenik egy vallásos lány is, aki egyből megtetszik Graeme-nek (Simon). Ez persze nem tetszik Clive-nak (Nick) akiket egyébként az egész filmen keresztül azzal húznak, hogy szerelmesek egymásba, amit persze ők tagadnak de a komédia kedvéért mást mutatnak.

A film vége nem az lett, amire számítottam de ez egy Peggrost produkciónál teljesen helyenvaló, bár nekem így nem igazán tetszett annyira. A történetvezetés jó, de ahhoz képest, hogy a vége mennyi izgalmat rejteget, az eleje kissé laposra sikeredett, néhány jelenet a film elején teljesen feleslegesen volt ott, simán ki lehett vágni vagy egyáltalán fel sem venni.A rendezés is helyén volt, tetszettek a szabadban felvett jelenetek, 'nem szorultak 4 fal közé', ahhoz képest, hogy a film története szerint elég sokat utaznak lakókocsival. Nagyon tetszett a zene, David Arnold keze munkája hallható vissza és ez sokat dobott a filmen. Egy jó film a kedvenc színészeimmel és az egyik legjobb zeneszerzővel. Yeah.

2011. február 16., szerda

L.A. without map

Poénos, de tanulságos film 1998-ból. A történet szerint Richard (David Tennant) Skóciában lakik, apjával együtt temetkezési vállalatot vezet. Valami másra vágyik, valami izgalmasabbra. Egy temetésen meglátja Barbarát, az amerikai 'wannabe' színsznőt, aki akkor még pincérnőként kereste a kenyérre valót. Barbara apja halála után Skóciába megy, csak úgy, lazítani és egymásba szeretnek. Legalább is Richardban ez az érzés élt, ezért elhagyta ottani barátnőjét és nekivágott hollywoodi kalandjainak. Imádott hölgyét meg is találja egy étteremben ahol darabokra törnek elképzelései, mikor kiderül, hogy a nőnek barátja is van, nem is akárki. Egy wannabe rendező. Richard csőrit azért is böki ez, mert ő is ír történeteket, amik egy az egyben a halálról szólnak és számára érthetetlen miért nem akar belőle senki sem filmet csinálni.

Története akkor válik érdekesebbé, amikor a csaj arra kéri, adjon neki időt, onnatól kezdve együtt csinálnak mindent. Richardnak nincs ínyére a romantikus vacsora vagy filmezés hármasban, ezért mindenben új lakótársa, Moss (Vincent Gallo) véleményét kéri, aki mindig megmondja a tutit. Moss medencetakarítással foglalkozik, esténként bulikon gitározik a bandájával. Egy bulis este alkalmával Barbara elhagyja producer barátját és összejön Richarddal, aki azóta is arra törekszik, hogy történetet írjon, amiből film készülhessen és csaja lehessen benne a főszereplő.

A dolgok csak nem úgy akarnak összejönni, ahogyan barátunk eltervezte, hiszen egyetlen hollywoodi mogul sem akarja felkarolni 'érdekes' ízlése miatt. Több ügynöknél bepróbálkozott, de Hollywoodban az ő elgondolása és komolysága minden ügynökből csak röhögést váltott ki, értelmetlen jótanácsokkal látták el. Jó formán maga sem hitte el, hogy transzvesztita Robbie Williamsről, dínóvá változó Bon Joviról ír. Valahogy ez sem volt elég jó az ügynökének, aki alaposan beolvasott neki arról, hogy Hollywoodnak mire van szüksége. Végül egy rock bandáról szóló történetet ír, aminek az énekesét két leszbikus rajongó elrabolja és a rocksztár teljes vagyonát követelik annak ügynökétől.

Ezzel a sztorival majd nem sikerült befutni, de barátnőjével a villámgyors las vegasi esküvő után megszakadt a kapcsolata. Barbara élete legnagyobb szerepét készül elfogadni, amit végül még sem fogad el, mert a producer az exe, aki egy szenvedélyes éjszakáért cserébe nekiadta volna a szerepet. Régebben is megkörnyékezte már ex barátnőjét a producer, ezért Richard féltékennyé vált. A kapcsolatnak vége, mert a nő képes lenne lefeküdni exével, hogy valóra váltsa álmát. Richard utoljára még alkot egy nagyot, aminek börtön a vége, hazamegy, Barbi utána megy, kibékülnek és happy end.

Kellemes kikapcsolódás, néha néha másfél órára. Tanulságos kis történet, elgondolkodtató, hogy mennyivel másabbak az emberek egy kontinenssel odébb, mennyire más minden, életfelfogás, beszéd, szleng. A szleng a filmben teljesen rendben volt, felirat nem létezik az eredeti filmhez de így is érthető. Barbara és Richard kapcsolata túl egyértelmű, csavar a történetben ide vagy oda, a film túlságosan ráfeküdt a szivatás témára. Szegény Richardot mindennek lehordták és nem vették ember számba. Kegyetlenül őszinte film volt, talán tényleg így működnek a dolgok odakint.
A rendezés nem volt a legjobb, a zenéről nem is beszélve, viszont a film vendég szereplője kiengesztel mindenért.



A világ talán 2 legjobb színésze, egy filmben... Külön pont jár a mozgó Johnny Depp poszterekért is, me wants one, me wants one so badly .....

2011. február 9., szerda

Breakfast at Tiffany's

Milyen jó lehetne Tiffanyéknál reggelizni Audrey Hepburnnel .... Egy olyan remek színésznő, mint ő, biztosan sokat tudna mesélni. Ez volt az első Audrey Hepburn film, amit valaha láttam, és azóta sorra gyűjtögetem a filmjeit. Mert jók. Azóta van már Audreys bevásárló tatyóm is. Mindenkinek Twilightos van, nekem Audrey, erre tessék gombot varrni ....

A film 1961-ben készült és még most is szívesen nézik az emberek, érthető módon. Audrey Holly Golightly szerepében látható, aki az álmait követve 18 évesen elhagyta családját és férjét, hogy híres és népszerű legyen New Yorkban. Hóbortos partyk megszervezésével keres pénzt, gazdag férfiak kísérőjeként jut a mindennapi betevőjéhez. Mivel a bulikat nem tudja hol tartani, ezért azt saját, kis alapterületű lakásában tartja, aminek a szomszédok nem örülnek és egyszer a rendőröket is kihívják.



Holly éli életét, ahogyan tudja, beleszeret Paul Varjak íróba, akinek sehogyan sem akar sikerülni a nagy áttörés. Kettejük szerelme nehezen bontakozik ki, hiszen Paulnak barátnője van, Holly pedig nehezen tud lemondani a pénzkeresés ilyen módjáról, ami számára kényelmes és jól jövedelmező. Vannak a kapcsolatnak akadályai, ezeket átugorván elkezdődik valami kettejük között, amit Holly a semmiből érkezett egyik rokona zavar meg.

Nagyon jó kis történet a klasszikus, valamit érő film fanoknak, nálam felirattal ment a dolog.
A filmben láthatóak a világszerte elhíresült Audrey ruhák, amik a bevásárlótatyókon, egérpadokon, bögréken megtalálhatóak, Holly ruhái mindig nagyon szépek voltak.




Részemről kissé unalmas volt a történet a film felénél, de a remek zárás teljesen kiengesztelt.