De vrais mensonges

Nagyon új nekem a francia komédia, de tetszik. Ráadásul a főszereplő Audrey Tautou, az egyik legjobb színésznő ever.

A történetben Émilie (Audrey) egy fodrász, aki megsajnálja édesanyját Maddyt (Nathalie Baye), amiért az, 4 év elteltével sem képes túllépni szerelme eltávozásán. Az apa egy fiatalabb lányt ejtett teherbe, szeretők voltak. Émilie egyik nap kap egy szép szerelmes levelet, amit egyből összegyűr és kidob a kukába. Mivel betelt nála a pohár anyja gyerekes viselkedésével, előhalászta a papírt, átírta, mintha a címzett Maddy lett volna és ezt feladta postán. Zseniális.

Egyik hazugság szüli a másikat és nem sokkal később már óriási a probléma. Maddy feléled, erőre kap és hajlandó tovább állni, vár a következő levélre, amit egy ismeretlen férfi kézbesít, egyesenesen a postaládájába. Jean (Sami Bouajila) szerelőként dolgozik Émilie szalonjában és minden más levelet feladott, ahogyan arra felkérték, ám egy második szerelmes levelet (amit szintén Émilie írt), már ő maga dobta be Maddy postaládájába, ám nem volt elég fürge, a battyogás következtében az anyuka észhez tér és követi a férfit. Egészen a munkahelyig. Zseniális.



A fodrász lány képtelen bevallani az igazat, inkább folytatja a hazudozást, és mivel szerinte Jean rontotta el a dolgokat, lefizette, hogy foglalkozzon az édesanyjával, vigye el mulatni, vacsorázni. Lehetett sejteni, hogy mi történik a fináléban, de azért odacsapott egy kicsit. Tanító jellegű film arról, hogy miért ne hazudjunk, akármennyire is pozitív az indíttatás vagy a jó ügy érdekében cselekszünk, ne tegyük, mert abból csak a galiba van.

A történet folyamán derül csak ki, hogy miért van szétesőben a család. Émilie karaktere egy mindig vidám, független és talpraesett hölgy volt, ám ez a kép eloszlott előttem a film felétől fogva. Komplex karakter és váratlan könnyek. Végre egy színésznő a porondon, aki tud rendesen sírni és érzelmeket mutatni. Gyermekien bájos és törékeny, tökéletesen megfelel a szerepre. Audrey sokat vitt bele és meg is lett az eredménye. A végére megsajnáltam szegényt, jobban, mint Maddyt, aki előtt egy idő után világossá vált, hogy Jean-nel tartó 'kapcsolata nem tart már sokáig. Jean pedig sodródott az árral, pénz fejében megtett volna bármit, hogy mosolyt csaljon az idősödő nő arcára.

Néha a filmben azt hisszük, hogy most lebuknak, most észreveszik őket, de nem. A történet 90 percnyi szenvedést mutat be, egy rögös utat, amin járva két ember egymásra talál. A film végén. Az élet komplikált és kiszámíthatatlan, a film ettől tűnik közelebbinek. Az én véleményem az, hogy kissé nyújtották, mint a rétest, de a sok poén, ami nem mindenkit tud megnevettetni vagy mosolyogtatni, eltereli a figyelmet a kissé uncsi sztoriról. Egyszeri alkalomra megteszi és magával a műfajjal sincs semmi bajom, de nem éri meg az újranézést. A soundtrack sem igazán nyerte el a tetszésemet, újabb mínusz pont a filmtől.

Disco Pigs

avagy erre a hétre elég volt a csattanós filmekből. Nincs velük baj, csak tartogassuk őket más alkalmakra is. A film 2001-ben készült, Enda Walsh (színdarab író) egyik darabja szolgáltatta az alapötletet. Én ilyen ír filmet még nem láttam. Volt szerencsém párhoz, de ilyenhez még nem. Féltem, hogy csúszik majd le a romantikus-dráma film kategória. Külön külön mindkettőt szeretem, de kicsit tartottam attól, hogyan is lesz ez megoldva. Még ilyen kérdést. Jól. Szeretem az ír filmekben, hogy a történetek egyszerűek mégis kiszámíthatatlanok. Akár 10 perc után azt mondhatnánk, tudjuk mi lesz a vége, pedig nem. Nem gondolkodnak nagyban, és mégis tudnak rengeteg csavart belevinni. Talán a film kategóriája miatt, de nálam igencsak hiányzott a környezet ábrázolása, ami jellemző az ír filmeknél. De ebbe nem lehet belehalni.

Az emberi kapcsolatokról szól a film, a két főszereplő Darren (Cilian Murphy) és Elaine Cassidy (Sinead) már megszületésük után nem sokkal egymás kezét fogták. Szó szerint. Érdekes megvilágítás. Elszakíthatatlanná vált a pár, egészen 17 éves korukig minden 'rendben' volt. A megszokás vagy a szeretet (nem derült ki melyik) annyira összetartotta őket, hogy örökké csak egymással voltak elfoglalva, kapcsolatuk megszűnt a külvilággal. Belegondolni is félelmetes, hogy egymás kezét fogva tudtak csak elaludni. Tinédzserek lettek és elkezdtek disco-ba járni. Nem kellett volna. Maguknak való emberek voltak akik egyedül vagy együtt táncoltak a parketten, míg egyszer valaki felkéri Sinead-et táncolni. Darren kijön a sodrából, itt látszódott először, hogy valami nem nagyon stimmel nála. Féltékenységi jeleneteit folytatja, amit Sinead nem hagy ennyiben.




Keserűségében elhagyja a várost és erőszakos barátját is, aki élni sem akar már. Szenvedés volt számára az élet és egy idő után már az sem érdekelte, ha más is hallja milyen vágyai vannak vele szexuális téren. Ebből sokat nem mutatott a film, elvégre a szereplők még csak 17 évesek voltak akkor. Sinead (akit Darren Runt-nak nevezett) nehezen viselte a távolságot de hajlandóságot mutatott a továbblépésre, míg Darren (akit Sinead Pig-nek hívott) meg nem jelent újra az életében. Elszabadulnak az indulatok és meggondolatlan dolgokat tesznek, majd elmennek discoba. Rengeteget discoznak a filmben. Egymást követik az események, habár Darren próbál uralkodni magán, nem igazán sikerül neki, a lány végre ráébred, hogy ez így nem lesz jó. A film vége számomra teljesen meglepő, pedig már igazán hozzászokhattam volna.

Én eddig a Marson vagy más bolygón és más korszakban éltem, mert nem is hallottam arról, hogy Cillian mennyire tehetséges színész. Jobb később, mint soha. Eszméletlenül jó alakítás tőle, mikor sírt, énis úgy tettem, mikor nevetett, jómagam is nevettem. Tud valamit a srác. Minden elismerésem, főleg a zúzós jeleneteknél. Arcra közeledő kamera mutatja miként kap valaki rohamot, nagyon hihető minden mozdulata. (Karaokezni viszont nem tud). Hallelujah Elaine Cassidy-nek is Sinead megformálásáért, bár hozzám Darren anyjának karaktere állt közelebb. Nem szerepelt sokat, de azt nagyon jól.




Piros pont jár a rendezőnek és a fényképésznek viszont fekete pont a casting menedzsernek. Nem mintha bánnám, hogy kik játszanak a filmben, de a történet szerint 17 éveseket játszanak, ami furcsa. Cillian érdekes feje miatt koránál idősebb tinidzsérnek tűnik, aki gyakran elveszti önuralmát, míg Sinead idősnek. Talán nem Elaine-nek kellett volna játszani a másik főszerepet. Mindezt leszámítva nekem tetszett, Isteni volt hallgatni az akcentusokat is, nem is beszélve a gaelic ír nyelvről (ami csak egy kis ének formájában jelenik meg a filmben). Mázlim van, mert jó feliratot találtam, ami ugyan nem fordította magát az éneket, de az ír akcentushoz pont illeszkedett.